Rólunk írták rovat

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület

http://sas-hegy.hu/friss_hirek
2008. október 11.

AZ AKÁGÉSOK A KÖVEKET IS MEGMOZGATTÁK

Október 11-én, szombaton még nem szállt fel a reggeli pára, mikor az Alternatív Közgazdasági Gimnázium elszánt tanulói már a Sas-hegyen gyülekeztek. Körülbelül harmincan ragadtak talicskát, ágvágót, fűrészt és macsétát, hogy kivegyék a részüket az orgona elleni küzdelemből, kihordják a konténerbe a zárt orgonás alól előkerült építési törmeléket, a kiállítási épület falait megvédjék a bozóttól, és egyetlen óriási halomba hordják össze a korábbi munkák során felhalmozódott gyökereket és gallyakat.

A 4 köbméteres konténerbe gyorsan gyűltek a kövek. Az apró téglák és kövecskék is, de a legnépszerűbb a kőtömbök szállítása volt. Végre egy férfias feladat!

Marsi tanár úr több mint egy évtizede szervez természetvédelmi munkát az AKG tanulóinak. A kép jobb oldalán ágvágóval a kezében mosolyog, de tehetsége igazán a munkaszervezésben mutatkozik meg. Így volt ez most szombaton is. Nádori Gergő tanár úr a bozótirtó  amazonok szakmai irányításában valamint gulyásleves főzés előkészítésben jeleskedett.

10 órakor a látogatók előtt is megnyílt a Sas-hegy. Feltűnően sokan kezdték fényképezni a természetvédelmi munkákat, különösen ott, ahol lányok dolgoztak. Férfi látogatóink kedvéért mondom: ezen a képen a talicskára, továbbá a cserszömörce és a virágos kőris őszi lombszíneződésére tessék koncentrálni!

GaGyu