AKG
HandaBanda évfolyam
2004.
baranyai[kukac]akg.hu

2004. március 29. - április 1.

Nemzeti és etnika kisebbségek jogvédő irodája

A NEKI-ben dolgozó négy ügyvéd és három szociális munkás egyike sem roma. Amíg csak nagyjából tudtam pár dolgot az irodáról, addig azt gondoltam, hogy ez egy a cigányok egyenlőségéért küzdő szervezet. A minket vendégül látó munkatárstól azonban megtudtuk, hogy a NEKI hatásköre nagyon korlátozott.

Az iroda nagyon megválogatja az elvállalandó eseteket, mivel nem áll rendelkezésükre korlátlan anyagi keret. Pénzt leginkább pályázatokból kapnak, az állam is támogatja őket, bár nem túl nagy mértékben. A szűkös keretek miatt és saját döntésükből kifolyólag csak a jogilag is negatív diszkriminációnak számító eseteket vállalják el, amelyek valamely típusú nemzeti vagy etnikai kisebbség ellen irányultak.

Az őket az internet által vagy a kisebbségi önkormányzatok segítségével megtaláló emberek ügyeit először megvizsgálják, majd ha valóban történt hátrányos megkülönböztetés, akkor vagy megpróbálnak megegyezni az elkövetővel, vagy bíróságra viszik az ügyet. Hozzá kell tenni, hogy a hozzájuk érkezett panaszoknak csupán 10%-a számít jogilag is bűncselekménynek. Az elvállalt ügyek nagy része a bíróságon nem bizonyítható, ezért szükségük van úgynevezett ügynökökre. Ha például a panaszos állítása szerint a származása miatt nem vették fel egy munkahelyre, akkor az iroda kiküldi az adott helyre a saját magyar és cigány embereit, így teszteli, hogy valóban történt-e faji megkülönböztetés. Ha ez bebizonyosodik, akkor az ügynökök a bírósági perben tanúként kihallgathatók lesznek.

Érdekesség, hogy a tíz éve működő iroda eddigi történetében mindössze hat-hét olyan eset volt, amelyben a panaszos nem cigány származású volt. Főként az első években nagyon gyakoriak voltak a skinhead-támadások, szerencsére ezek száma mostanra csökkent, viszont megnőtt azoknak az eseteknek a száma, amelyben a bántalmazók rendőrök.
Az iroda minden évben kiadja az ún. Fehér Füzetet, amely az abban az évben történt legérdekesebb vagy legfigyelemfelkeltőbb esetek leírását tartalmazza.

Az iroda munkatársai nemcsak jogilag, hanem emberileg is segítenek a segítségkérőkön, bármikor felhívhatják őket telefonon, elmondhatják személyes gondjaikat is. És általában az ügyfelek, ha pénzzel nem is, de kisebb ajándékokkal igyekeznek kifejezni hálájukat, és tartják a kapcsolatot az iroda dolgozóival még az ügy lezárása után is.

Jakab Juli

Nemzeti és etnika kisebbségek jogvédő irodája
www.neki.hu
1537 Budapest, 114. Pf. 453/269
ivanyi.neki@mail.datanet.hu
Igazgató: dr. Furmann Imre