AKG
HandaBanda évfolyam
2004.
baranyai[kukac]akg.hu

2004. március 29. - április 1.

A Rádió utcai konfliktus

Csipszer Ákos - Kalló Eszter - Oláh Vera
Rádió utca 11.

Bevezetés

Székesfehérvár közhangulatát nagyon sokáig befolyásolta a maroshegyi „probléma”. Nap mint nap ugyanaz volt a téma, a 15 éves korosztálytól a nyugdíjasokig mindenki az önkényes lakásfoglalókról beszélt. Egyik konfliktus szülte a másikat, és növelte a város lakóinak feszültségét. A média „segítségével” az egész ország az ügy megoldására törekedett, kevés sikerrel, hiszen a nagy nyilvánosság csak mélyítette az ellentéteket. Mi személyesen átéltük ezt a feszült hangulatot, hiszen hónapokon keresztül nem volt olyan nap, hogy ne hallottunk volna a témáról otthon, az iskolában, a boltban, az utcán vagy éppen a szórakozóhelyeken.

A pályázatot sajtószemle és dokumentumok alapján állítottuk össze. Mivel az országos média sokat foglalkozott az üggyel, nem volt nehéz hozzájutnunk a különböző véleményekhez és információkhoz. Megpróbáltunk az adatok és tapasztalataink alapján valósághű képet alkotni az olvasó számára. Reméljük, hogy az igazsághoz közeli tényeket sikerült kiválasztanunk a sok rendelkezésünkre álló információk közül.

Rádió utca 11. 1995 novemberéig még a székesfehérváriak közül sem mindenki tudta, hol található ez az épület. 1997 végére már az egész ország ismerte a „11”-ben lakó romák történetét, és érdeklődéssel várták, hogy a székesfehérvári önkormányzat hogyan próbálja megoldani ezt a régóta húzódó és sokszor megoldhatatlannak tűnő problémát.

A történet nem '95 novemberében kezdődött. A háromemeletes téglaépület az 50-es évek elején épült. Harminc évvel később felvetődött, hogy az eredetileg nőtlen repülőtiszteknek épített szállót felújítják. Mivel a székesfehérvári repülőtér ebben az időben szűnt meg, az akkori tanács úgy gondolta, hogy az ilyen módon felszabadult „lakásokat” bérházzá alakítják át. A döntést ekkor még elodázták, csak úgy, mint 1985-ben és 1990-ben. (A lakás szót azért tettük idézőjelbe, mert itt tulajdonképpen 15 és 20 m2 közötti szobákról van szó, és csak néhányat lehet az alapterülete alapján lakásnak minősíteni.) Az önkormányzat végül is terv szerint bérlakásokat alakított ki a házban, és azokat a romáknak utalták ki bérleti szerződéssel.

1995-ben, az önkormányzat szeptemberi ülésén vetődött fel újra a kérdés. Ekkor merült fel, hogy a házban akkor lakó 151 romát - 80 felnőttet és 71 gyermeket – kitelepítik, mert a bérleti díjat és a közüzemi díjakat nem fizették. Az épületek rongálása feltehetően a közgyűlés döntése után kezdődött meg, mivel elterjedt a hír, hogy lebontják a házat, így az ott lakókat már nem érdekelte az épület minősége, csak a belőle „felhasználható” dolgok. Talán még ekkor sem gondolta volna senki, hogy a megoldást csak két év múlva találják meg…

Az üggyel kapcsolatban mindenkiben sok kérdés merült fel:
– hogyan kezdődött a probléma
– mikor kellett volna lépni az ügyben a botrány elkerülése végett
– mi lett volna a helyes megoldás
– mi volt a politika szerepe
– szükség volt-e az országos nyilvánosságra
Mi megpróbálunk választ keresni ezekre a kérdésekre, mint majd kiderül, több-kevesebb sikerrel.

A történet

Mint az a bevezetőben már olvasható volt, hosszú idő után, 1995 őszén került újra terítékre a 11-ben lakók sorsa. A fehérvári közgyűlésen felszólalt képviselő a házban lakó 151, többségében roma lakó kilakoltatását szorgalmazta. Az önkormányzatot nem érintette váratlanul az ügy újbóli felmerülése, hiszen Nagy Zoltán Péter, az önkormányzat lakossági és civil kapcsolatokért felelős tisztségviselője újságoknak adott nyilatkozataiban már egy lehetséges megoldást ismertetett. Eszerint a Takarodó úton, szociális gettót kialakítva, házat építenének, 20-25 m2-es lakásokkal. Talán nem is sejtették, hogy később éppen a Takarodó utat lovagolták meg a különféle emberjogvédő társaságok. Az építkezés tervezett költségvetése: 40 millió forint. (Az összeget nem a nagysága miatt hangsúlyozzuk ki, hanem azért, mert - legnagyobb megdöbbenésünkre - ez az összeg napról napra változott. Ahány média, annyiféle adat.) Már ekkor patthelyzet alakult ki. Az ok a következő volt: a Takarodó út egy kutyamenhely közelében fekszik. Az intézet dolgozói tiltakoztak az ellen, hogy a romákat a szomszédságukba telepítsék, mert attól tartottak, hogy az új lakók zavarnák őket a munkájukban. De nem csak ők tiltakoztak! A Fejér Megyei Cigányok Független Szövetsége ugyanis a kutyamenhellyel volt elégedetlen. Az eredmény: egy tényfeltáró bizottság létrehozása a Roma Polgárjogi Alapítvány, a Magyar Emberi Jogvédő Központ és a Fejér Megyei Cigányok Független Szövetsége közreműködésével. A bizottság vállalta, hogy november 10-ig egy alternatív javaslatot terjeszt az önkormányzat elé. De addig is történt egy s más.
Például az, hogy Krasznai József, a Kisebbségi Cigány Önkormányzat vezetője párhuzamot vont az 1989-es miskolci esettel. Tegyük hozzá, jogosan. Az ott történtek ugyanis kísérteties hasonlóságot mutatnak a fehérvári esettel. Miskolcon is „Takarodó utat” akartak építeni, de ezt megakadályozta egy szervezet: a Gettóellenes Bizottság. Most már ebben is hasonlítottak.

Színre lép a Gettóellenes Bizottság

1995 novemberében újra megalakult a GEB, amelyhez csatlakozott még a Roma Polgárjogi Alapítvány, a Wallenberg Alapítvány valamint a Magyar Emberjogvédő Központ. Horváth Aladár, a GEB vezére nem győzte hangoztatni: „A cigánygettó ellen minden erővel harcolni fogunk!” Megemlítendő, hogy a roma vezetők nyilatkozataiban már 57 millió forint szerepelt a Takarodó úttal kapcsolatban.

Időközben kiderült, hogy a Takarodó úti szükséglakások tervei már márciusban is léteztek. November 8-án a lakásügyi bizottság határoz: a romákat ki kell lakoltatni. Ám ekkor már egy új terv is szóba került (nem az utolsó): 10-20 családnak belvárosi foghíjtelkeken 3 szobás családiház-jellegű ingatlanokat építenének, ezzel segítve a romák integrációját. November 9-én a négy parlamenti párthoz tartozó többség leszavazza (?) a Takarodó út tervét, helyette parasztházakat és régi lakásokat vásárolnának a szükséglakásokra elkülönített 58 millió forintból.

A döntés első napja

Elérkezett a november 10-i határidő, a tényfeltáró bizottságnak eddig a napig kellett a fehérvári közgyűlés elé terjeszteni javaslatukat. A bizottság nem járt eredménnyel, így egy újabb ad hoc bizottság jött létre, a következő tagokkal: Gyimesi Edit, Varga Jánosné dr., Kovács Lajos István, Floch Tamás, Horváth Miklós Csaba, Pénzes Mihály, valamint a kisebbség képviseletében Krasznai József és Setét Jenő. A Gettóellenes Bizottság egy újabb javaslattal állt elő. Szerintük azok részére, akik falvakban akarnak letelepedni, azok részére hosszú lejáratú, kamatmentes támogatást kellene biztosítania az önkormányzatnak. Ebben sem jutottak dűlőre, így a döntést megint elhalasztották, december 15-e lett az új határidő.

Ugyanezen a közgyűlésen szólalt fel Jarolics Béláné a maroshegyiek képviseletében, aki többször is felemelte a hangját a Rádió utca 11-ben tapasztalható embertelen körülmények miatt. Az alábbiakban a közgyűlésen általa benyújtott petíció egyes részleteit közöljük, ami hűen tükrözi az akkori állapotokat.

„Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Polgármester Úr!

Köszönjük a lehetőséget, hogy néhány percben a maroshegyiek is szót kaphatnak.
A Polgármester Úr és az önkormányzati képviselők nagy része, így a Lakásbizottság is, ... azt tervezték, hogy a város egész lakáskeretét, kb. 50-52 millió forintot arra fordítják, hogy ... olyan lakásokat építsenek, amilyenek ebből a keretből lehetségesek...

Tudni kell, hogy ez a háromemeletes téglaépület az 50-es évek elején készült repülőtiszti nőtlenszállónak.
Szükséglakásokká átalakítva régen is nagyon sokan laktak már itt.
Az utóbbi években mind több és több cigánycsalád is idekerült és sajnos jöttek önkényes beköltözők is. Ezután már egyre nagyobb szeméthalmok keletkeztek a házban és környékén. Megjelentek mára már az egerek, patkányok, csótányok és egyebek.

Évről-évre az ajtók, az ablakkeretek eltűnnek, s bizony ez komoly pénzébe kerül évek óta az önkormányzatnak ...
... Tudni kell azt is, hogy nem a környékbeli lakosság, hanem a bentlakók némelyike tette mocskosság, elviselhetetlenül bűzössé és rommá ezt a házat és környékét, s nemcsak a velük együttlakni kényszerült rendesebb cigányok, de a környék is szenved a randalírozásoktól, az éjszakai ordítozásoktól, verekedésektől és ők is félelemben élnek.
Meg lehetne tudni a rendőrségtől, mentőktől, hogy csak a legutóbbi évben is hányszor riasztották őket a Rádió u. 11. miatt.

Itt laknak tiszta, rendes cigánycsaládok is, akik ugyanúgy szenvednek, mint a környék lakói attól, hogy egyesek mindent összemocskolnak, részegen randalíroznak, az ajtókat, ablakkereteket feltüzelik.
Elmondásuk szerint ők sem mernek szólni ezeknek az embereknek, mert ők is félnek tőlük. Ez is bizonyítja, hogy ez nem „cigánykérdés”, ahogy ezt beállítják, hanem magatartási probléma ...
... Közegészségügyi szempontból is tarthatatlan, hogy a szomszédos házak ablakai alatt végzik el egyesek a dolgukat, kicsi gyermekek bemásznak a kukákba s szétszórják a szemetet magukat és másokat is fertőzéseknek kitéve ...
... megszámlálhatatlan kutyát tartanak, ... egyik-másik ... megtámadja a járókelőket.
Szeretnénk megtudni, hogy a helyi és országos cigányszervezetek miért nem védik meg a rendes, tisztességes cigányokat és a lakosságot a randalírozó, lumpen elemektől, azokat miért nem próbálják megfékezni, mint annak idején a cigányvajdák.

Ez lenne az igazi feladatuk és nemcsak a jogokról, hanem a kötelességekről is felvilágosítani őket, hiszen ezek az emberek hiúsítják meg a többiek beilleszkedését.
Ezt csak a cigányszervezetek tehetnék meg, mert ha másvalaki próbálná, azonnal cigányellenességgel, rasszizmussal vádolnák meg. És vajon a lakosság többi része megvádolhatja-e a cigányságot magyarellenességgel? ...
... Balul sült el a Polgármester Úr és a lakásbizottság tagjainak segítő szándéka ...
... a legtöbben a bosszútól tartva nem merték volna elmondani a véleményüket, ... azt mondják, nem akarnak a hátukba kést kapni ...

Ördögi dolognak érezzük, hogy a cigányok szerencsétlen helyzetét felhasználva, politikai ütőkártyának használják fel őket, nem törődve azzal, hogy annak miféle következményei lehetnek, ha az indulatok elszabadulnak.
Könnyű dolguk volt, feltüzelték a cigányságot, hogy úgymond „gettósítani” akarják őket (és ez mi, amiben most vannak?) elhitették, hogy cigánygyűlölet van ...

... akik ezt a vihart felkavarták, háttérből irányítanak, nem itt laknak a környéken ... Akik ezt az ellentétet szítják, elfelejtették elmondani a cigányoknak, hogy a kb. 120-130 ezer lakosú város egészére jutó 52 millió Ft-os lakáskeretet az önkormányzat egyedül a 11-esben lakó cigánycsaládok jobb körülményeinek biztosítására akarják felhasználni, holott nemcsak nekik, hanem nagyon sok fehérvárinak kellene a lakáshelyzetét megoldani.
Ők mit szóljanak, hogy rájuk emiatt egy fillér sem jut? Innen nézve is cigányellenes a lakosság és az önkormányzat? ...”

„Ez lehetne a romák kárpótlása”

A viták, indulatok december 15-éig sem csitultak el. November 12-én a helyi újságban Solymosi Imre, a Gettóellenes Bizottság szakértője a következőt nyilatkozta: „A kárpótlásból a romák teljesen kimaradtak. Hiszen 1945 után sem részesültek földosztásból. Ha tehát a falusi életmódra rátelepült roma közösségeket eleve kirekesztik, akkor miként kérhető száma a beilleszkedésük? Ugyanúgy elkerülték őket a polgárosodás áldásai is. Nem született jóvátétel a cigány holocaustot követően sem...” . Eddig az idézet. S hogy mi volt az előzmény? Solymosi úr azt gondolta, hogy komfortos lakásokkal kellene a romákat kárpótolni. Ugye nem kell mondani, hogy ez a nyilatkozat is milyen viharokat kavart...
Időközben egyre erősödtek azok a hangok, amelyek politikai háttérről beszéltek (lásd a fent idézett petíciót). Egyre többen vélték, hogy a Nagy István polgármester elleni támadás egyik ürügye a Rádió utca 11., de nemcsak őt, hanem a várost is eltalálták.

De az összehasonlításoknak sem szakadt vége. Hell István, a Wallenberg Alapítvány jogvédő aktivistája a Takarodó utat a tatabányai Mérleg utcával hasonlította össze. Ehhez tudni kell, hogy Tatabányán sikerült felépíteni a Rádió utca 11-ben lakókhoz hasonló helyzetűeknek a Mérleg utcát. Az itt lakóknak minden rendelkezésére áll: buszjárat, boltok, sőt még templom is. Ráadásul nincs messze a városközponttól sem. Ezzel szemben, Hell István szerint, a Takarodó út a városközponttól messze van, a legközelebbi buszmegállóig kb. 1 kilométert kell gyalogolni, elhagyatott helyen van, amivel nem a romák integrációját, hanem szegregációját idézik elő.

Újabb alternatívák

A novemberben alakult ad hoc bizottságnak adott egy hónap gyorsan eltelt. A közgyűlés elé kellett terjeszteni javaslatukat. Mivel ehhez Jarolics Béláné segítségével sikerült hozzájutnunk, úgy véljük, az lenne a legjobb, ha ezt szó szerint idéznénk, közbevetve megjegyzéseinket.

„A Rádió u. 11. sz. épület tarthatatlan helyzetének megoldása, az épület felújítása miatt elkerülhetetlenül szükséges az épület teljes kiürítése. Ez igen nehéz feladat, hiszen az épület mintegy 40 lakásában 130-140 felnőtt és gyerek lakik, többségében mindenfajta jogcím nélkül, önkényes lakásfoglalóként.
A feladat megoldása, illetve a lehetséges megoldások vizsgálatára és javaslattételre a Közgyűlés novemberben ad hoc bizottságot hozott létre. A bizottság az elmúlt hetekben alaposan megvizsgálta a Rádió u. 11-ben kialakult helyzetet, és a lehetséges megoldásokra részleteiben az alábbi megoldásokat teszi:

1., Azonnal felhasználhatók a Rádió u. 11. lakóinak elhelyezésére a város tulajdonában lévő, jelenleg üres bérlakások közül a következők:
a) Móri u. 8. fsz. 3. 2 szoba, konyha, WC, félkomfortos, 53 m2
b) Takarodó u. 5. 1 szoba, konyha, udvari WC, komfort nélküli, 27 m2
c) Széchenyi u. 76. 1 szoba, konyha, komfortos, 33 m2
(Lám-lám újra itt szerepel a Takarodó út. Természetesen ez nem egyezik az eredeti elképzeléssel, hiszen itt csak egy lakásról van szó, de később éppen ezen bukik meg a javaslat.)
2., A Kisfaludi kastélyban néhány héten belül lakhatásra alkalmas állapotba hozható 8 db lakás (3 db komfortos, 2 db komfort nélküli és 3 db szükséglakás). A lakások jelenleg teljesen feldúlt, szétvert állapotban vannak, lakhatóvá tételük nem egészen 6 millió Ft-ba kerülne. A költségek kb. harmada a szétvert, eltüzelt ajtók, ablakok pótlására és az egykor szabványos elektromos hálózat felújítására, másik harmada a felszedett, tönkretett hideg és meleg burkolatok pótlására, a többi a tetőfedő, bádogos, vizes, üveges, festő munkákra szükséges.
(A kastély felújításának már a költségvetése is kész volt. Egyébként az itt szereplő 6 millió Ft mások szerint 8 millió. Mi magunk is sajnáljuk a számok között nem tudtunk rendet teremteni, de hát ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, hogy ki mond igazat. A javaslatnak ez a pontja a környékbeliek tiltakozása miatt bukott meg.)
A bizottság a 8 lakás lakhatóvá tételét és a Rádió u. 11-ben lakók elhelyezésére való felhasználását javasolja. (Ezzel legalább az épület további romlása is megakadályozható lenne.)
(Az utolsó mondat elgondolkoztató, sokakat talán megmosolyogtatna.)
3., Börgönd
(A megüresedett laktanya épületeiben helyezték volna el a Rádió u. 11-ben lakó romák egy részét.)
4., A környező falvakban megvásárolható lenne néhány 0,5-1 millió Ft közötti vételárú családi ház, amely a gazdálkodni kívánó és felújításra, bővítésre képes családok részére ideális megoldást nyújthat. A bizottság 3-4 családi ház megvásárlását javasolja. Megjegyezzük, hogy a környékbeli települések polgármestereinek tiltakozását egy részleteiben nem is kidolgozott elképzelés ellen teljesen alaptalannak tartjuk. Egyrészt bárkinek a faluba történő költözése elleni tiltakozás az állampolgári jogok durva megsértése lenne, másrészt a Rádió u. 11. lakóinak jó része éppen a környező településekről költözött be Székesfehérvárra (Zámoly, Nádasdladány, Csór, Kisláng, Sárosd), mégpedig nem is lakást vásárolva, hanem önkormányzati bérlakást önkényesen feltörve és elfoglalva.
( A tiltakozásoknak ezzel még nem volt vége…)
5., A város tulajdonában számos üres telek, lakásépítésre alkalmas, vagy alkalmassá tehető terület van. Ezek közül az alábbiakat vizsgáltuk meg:
a) A Gödör u., Kiskút utca területén az elmúlt években lebontott szükséglakások helyén több családi ház vagy társasház építésre alkalmas terület van. Felhasználását egyelőre nem javasoljuk a szomszédos záportározóval kapcsolatos problémák miatt a későbbiekben azonban a terület beépítése elképzelhető.
b) A Takarodó úton a jelenleg is meglévő lakóépület hatalmas telke a beépítés módjától és a lakások nagyságától függően 20-60 lakás megépítésére nyújt lehetőséget. Vezetékes víz, villany van, egyéb közmű nincs, ezért kizárólag komfort nélküli lakások építése lehetséges. Mivel ezekre a városnak rendkívül nagy szüksége van - és valószínűleg 10-20 éves távlatban még lesz is - ezt a területet a bizottság beépítésre javasolja.
(Tehát mégis megépül a ház. Ebben a pontban nincs utalás a romákra, sőt a későbbiekre gondolva építenék fel a szükséglakásokat. Ennek ellenére a GEB a javaslat e pontját is megtorpedózza. Az ok: „a Gettóellenes Bizottság nem a cigányok Takarodó útra telepítése ellen tiltakozik, hanem az emberek gettósítása ellen” [Horváth A.]. A telken meglévő lakóépületen az 1., pontban említett lakást kell érteni.)
c) A Dráva-Száva utca által határolt mintegy 10 hektáros, igen jó helyen fekvő, de jelenleg nádas-mocsaras területet a helyszíni szemle alapján a bizottság rövid távon nem tartja felhasználhatónak, távlatban azonban számolni lehet vele.
d) Hasonló a helyzet a Feketehegyen, a Virág-Bébic utcák által határolt területtel, rövid távon ennek felhasználását sem látjuk megoldhatónak.
e) A Széchenyi u. 76-ban a tavaly épített 15 lakásos épület mellett megvizsgáltuk a meglévő, 12 lakásos épület felújításának, valamint emeletráépítésének lehetőségét. Bár ezzel 5 lakást lehetne nyerni, a statikai vizsgálat szerint szükséges alap megerősítés miatt a lakások fajlagos költsége túl magas lenne. Ezért egyelőre nem javasoljuk, de ha az épület néhány év múlva felújításra kerül, az emeletráépítésre vissza kell térni.
(Ez az épület nem más, mint a székesfehérvári „Grand Hotel”. A házban romák laknak, sokak szerint ez lehet majd az új Rádió utca 11.)
f) A Hosszúsétatér 64. számú földszintes lakóépületen ugyancsak megvizsgáltuk az emeletráépítés lehetőségét, 8 lakás kialakítását remélve. Sajnos a statikai vizsgálat itt is alap-megerősítés szükségességét tárta fel, ráadásul födémcserére is szükség lenne, ezért ezt az elgondolást véglegesen elvetésre javasoljuk.
g) Zágoni-Lugosi u.”
A tervezetből kitűnik, hogy a bizottság hosszú távra tervezett. A szövegben több utalás is elhangzik, amely a távolabbi jövőre vonatkozik. Lehet, hogy az önkormányzat már ekkor felkészült arra, hogy a végső döntés hónapokig, évekig elhúzódhat? Vagy a később esetlegesen előforduló hasonló problémák megelőzésére vonatkoznak?

„Miért nem teszik ki őket már hamarabb?”

December 15-én lakossági fórum volt a Megyei Művelődési Központ és a Fejér Megyei Hírlap szervezésében. A Beszélgetősarok nevet viselő fórum témája nem is lehetett más, mint a Rádió u. 11. A találkozó sokszor indulatoktól sem volt mentes. A fórumon jelen volt az ad hoc bizottság öt képviselője is, akik szerint 11 családot és egy egyedülálló lakót rövid időn belül el tudnak helyezni a kisfaludi kastélyban, a Móri úton és a Széchenyi úton. Ekkor még ők sem tudták, hogy a javaslatot nem egész két hónap múlva hatályon kívül helyezik.
Az összejövetelen több kérdés is felmerült. A legtöbben azt furcsállották, hogy a város nem rendelkezik szociális célú lakásokkal. Abban mindenki egyetértett, hogy ezen változtatni kell. Ennek kapcsán terelődött a szó a cigányságra, illetve a Rádió u. 11-re. A résztvevők szerint irritálja a polgárokat, hogy vannak, akik kivesznek a közös kalapból, míg a többiek csak beletesznek. A többi között ilyen kérdés is elhangzott: „Miért hagyják százezres adósságokig elmenni a bérlőket? Miért nem teszik ki őket már hamarabb?”
Egy érdekes dolog is kiderült. Amióta ugyanis nyilvánosságra került, hogy a Rádió u. 11-et felszámolják, 8 család (magától!) vidékre, 3 pedig máshová költözött. De voltak bátrabbak - és okosabbak - is. Sokan ugyanis a döntés után költöztek be. Ők úgy gondolták, és nem is alaptalanul, hogy így jobb lakásokhoz juthatnak. Az újonnan beköltözőket a befalazott lakrészek sem állították meg.
A fórumon nyilvánosságra került a Takarodó úti szükséglakások felépítése. A kijelentés nagy felzúdulást okozott. A jelenlevő képviselők azzal nyugtatták a résztvevőket, hogy a ház garzonlakásnak megfelelő komfortfokozatú lesz, és oda nem kerül senki a Rádió u. 11-ből. Érdekes, hogy a javaslatban még komfort nélküli lakások szerepelnek, sőt az indoklás szerint komfortos lakások építése nem is lehetséges (a terület fejletlen, vagy inkább nem létező közműje miatt). Újabb ellentmondás az amúgy sem túl tiszta ügyben…

Szünetek

A következő év elején valamelyest csökkent az érdeklődés a Rádió u. 11. iránt. De csak időlegesen. 1996. február 8-án a decemberi döntést hatályon kívül helyezték, az ad hoc bizottság decemberi javaslatát elvetették. A GEB támadta meg, a Takarodó út miatt. A közgyűlés új időpontot tűzött ki a döntésre: 1996. június 1. A Gettóellenes Bizottság azt kifogásolta, hogy az önkormányzat a Takarodó útra 57 (40? 52?) millió forintot szánna, komfortos lakások építésére semmit. Maradt hát a várakozás júniusig.

Határozatok

Lejárt az újabb határidő is. A döntésből már látni lehetett, hogy nem várható előrelépés az ügyben. Az önkormányzat a Váralja soron 35-40 lakásos átmeneti szállást akart építeni a rossz körülmények között élőknek. A határozat szövege homályos - és talán tudatos is. A rossz körülmények között élőknek. Mindegy, a Gettóellenes Bizottságnak ez is elég volt ahhoz, hogy megtámadja ezt a határozatot is.

Időközben a helyszínen, a Rádió u. 11-ben semmi sem változott. Sőt. A maroshegyiek képviselője július végén 354 aláírást gyűjtött össze a környéken lakóktól. "Szomszédjaik" ellen tiltakoztak. Újabb petíció is megfogalmazódik. A beadvány lényege a következő:

„T. Cím!

A sok egyoldalú TV, rádió és újság riport után most hallgattassék meg a másik fél is!
S. O. S.
Elsősorban a cigány szervezetektől várunk sürgős intézkedést - és védelmet követelünk mi, a Székesfehérvár Rádió úti lakótelep lakói magunknak és a Rádió u. 11-ben lakó tisztességes, rendes cigánycsaládoknak az ugyancsak a Rádió u. 11-ben lakó randalírozó, az együttélés elemi szabályait is felrúgó, a legelemibb tisztasági követelményeket sem ismerő, saját fajtájukat is lejárató cigányokkal szemben.
Tiltakozunk az ellen, hogy 8-10 éves gyermekcsoportok felnőtteket, a környék lakóit tartsák állandó rettegésben.
Most történt az a mindenkit felháborító eset, amikor egy műtött lábú, mozgásában erősen korlátozott rokkantnyugdíjas asszonyt három tíz év körüli gyermek (2 lány, 1 fiú) azért, mert kérésükre nem tudott pénzt adni, szíjjal kékre-zöldre verték, mivel elmenekülni nem tudott. ...
... Sajnos ez nem egyedi eset, hiszen nap, mint nap idős, elesett szegény embereket környékeznek meg, ... törött üvegekkel, kövekkel dobálják meg a járókelőket minden ok nélkül. ...
... A gyermekeik után kapott segély, családi pótlék fizetésekor leisszák magukat, randalíroznak, éjszakáként ordítoznak, nem törődve a környék lakóinak nyugalmával.
Ezek a családok piszkosak, rendetlenek. A szemetet házon belül az üres helyiségekbe öntik, a közös WC-ket tönkreteszik. A folyosókon többnyire folyik a vizelet, a féces leve, hemzsegnek a bogarak, a csótányok azoknál is, akik saját otthonukat igyekeznek rendben tartani. Sajnos ma már megjelentek a patkányok is. ...
... Iszonyatos fertőzőforrás ez a ház és környéke. Legtöbben a másik épületek tövében, ablakok alatt, vagy ... ahol éppen vannak, végzik el a "dolgukat". ... A telepi kukába belemásznak és minden ok nélkül szétszórják a szemetet. ...
… A Rádió u. 11. miatt a környező lakások teljesen elértéktelenedtek, eladásuk, cseréjük szinte lehetetlen.
Ezek miatt alakul ki az emberekben az általánosítás és az ellenszenv. …
… Azért, mert egyes családok 30-40 m2-en nagyon sokan laknak összezsúfolva, ők maguk a felelősek, mert a környékbeli falvakból bevándoroltakat befogadták, rontva saját és a többiek helyzetét is. Köztudott, hogy többnek van köztük vidéken saját háza, lakása, vagy a városban már összkomfortos lakásokat ugyanígy szétvertek, tehát nem éppen hajléktalanokról van szó. …
… Egyes szervezetek csak felhasználták őket, amikor megkérdezésük nélkül megakadályozták az elmúlt évben, hogy emberibb körülmények közé kerülhessenek ezek az emberek, mert a tervbe vett új épületeket „gettónak” kiáltották ki. …
… Amennyiben a cigányszervezetek nem segítenek a környék lakóinak abban, hogy ezeket a családokat és gyermekeiket megrendszabályozzák, s az újonnan rájuk telepedetteket visszairányítsák eredeti lakóhelyükre, és nem tanítják meg őket a törvények tiszteletére, akkor a felelősség az övéké lesz, ha az indulatok elszabadulnak. …”
Augusztus 13. Ez a nap több dolog miatt is érdekes volt. A helyi lap aznapi számában egy furcsa felhívást lehetett olvasni. A közbeszerzési eljárást az önkormányzat tette közzé, amelynek tárgya „Székesfehérváron, a Takarodó út területén korlátozottan igénybe vehető átmeneti szálláshelyek építése”. A hirdetésből az tűnik ki, hogy az önkormányzat nem vette figyelembe azt, hogy februárban már hatályon kívül helyezték a döntést. Persze a GEB most is éber volt.
Ugyanezen a napon újabb lakossági fórumra került sor, ezúttal a Gettóellenes Bizottság szervezésében. A fórumot megelőzően mindkét fél (a GEB ill. Nagy István polgármester) állást foglalt. Horváth Aladár az önkormányzatot vádolta, mert úgy érezték, hogy február 8-a (a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal ezen a napon helyezte hatályon kívül a decemberi döntést) óta nem történt konkrét előrelépés. Elutasították továbbá, hogy egyesek a roma civil szervezetek feladatának tekintik a cigányok „megrendszabályozását”.
A másik oldalon Nagy István elismerte, hogy Fehérvárnak szüksége van alacsony komfortfokozatú lakásokra, amelyek a hátrányos helyzetű családok számára is megfizethetőek. Elmondta, hogy a magas lakásfenntartási költségek miatt kb. 300 család került kritikus helyzetbe, a kilakoltatás közelébe. A polgármester utalt arra, hogy a Rádió u. 11. alatt lakók egy részét olyan összkomfortos, komfortos lakásokból költöztették ki, amelynek lakbérét hosszú időn át nem fizették, a lakást tönkretették, egy részük pedig önkényes beköltözőként került az épületbe. Sajnálatát fejezte ki, hogy az ad hoc bizottság decemberi javaslatát nem tudták megvalósítani.
A lakossági fórum meglepően békésen zajlott le. Az összejövetelen többen is felszólaltak. Ilyen volt például Krasznai József, a helyi cigányönkormányzat vezetője, aki kérte, hogy a környéken élők együtt keressenek megoldást. Setét Jenő polgárjogi aktivista a Takarodó útra tervezett lakások méretét nem tartotta megfelelőnek, szerinte van olyan vállalkozó, aki ebből a pénzből kétszer akkora házat is épített volna (…). Kurai Csabáné, a Rádió utca 11. egyik lakója a kialakult helyzetért az önkormányzatot tette felelőssé. Elutasította, hogy a 11-ben lakókat egy kalap alá veszik. Kolompár György szintén a lakók nevében beszélt. Ő például szívesen költözött volna falura, de sokan a városban képzelik el jövőjüket. A felszólalások között volt egy, amelynek visszhangja is volt. Hell István, a Wallenberg Alapítvány képviseletében elmondta, hogy annak idején a Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Rt. (Széphő Rt.) munkatársai szóltak a lakóknak, hogy ne fizessék a lakbért és a közüzemi díjakat, hiszen nemsokára úgyis kapnak másik lakást. Hell úr szerint a Széphő csapdába akarta csalni a romákat, hiszen aki nem fizet, azt ki lehet rakni. A nyilatkozatra később a vállalat is reagált.
A lakossági fórum után Horváth Aladár és dr. Nagy István tárgyalóasztalhoz ültek. A tárgyalás eredményeként egy közös sajtónyilatkozatot tettek közzé, amelyben újabb határidők fogalmazódnak meg. A megoldási javaslatot 1996. szeptember 19-éig kell a közgyűlés elé terjeszteni. A másik dátum (szeptember 1.) pedig egy pályázat határidejét rögzítette. A felek ugyanis pályázatot szerettek volna kiírni a helyzet megoldására, lakások építésére, aminek pénzügyi, technikai, jogi feltételeit közösen rögzítenék.
A szeptember 19-ei határidő előtt már készen állt a legújabb javaslat. Ezt mindössze csak a Gettóellenes Bizottságnak kellett volna elfogadnia. Ez a határozat többféle alternatívát tartalmazott, de nem neveztek meg konkrét helyeket. A tervezett megoldások a következők voltak:
1., Önkormányzati, telepes jellegű, alacsony bérű garzonlakás építése közhasznú munkavállalással. Az önkormányzat építtetné, az odaköltöző családok közhasznú munkavállalással segítenének. Feltétel: a meglévő hátralék törlesztésének megkezdése.
2., Önkormányzati támogatás lakásvásárlás céljából. Feltétele, akárcsak az előző pontnál, a hátralékok törlesztése.
3., Önkormányzati építési telkek biztosítása lakóház építésére.
4., Határozatlan idejű bérlakásban történő elhelyezés. Az esetleges hátralék törlesztése után az önkormányzat biztosítja a bérviszony folyamatosságát.
5., Határozott idejű bérlakásban történő elhelyezés. A feltétel megegyezik az előzővel.
A Rádió u. 11-ben lakók választhattak a fent felsorolt lehetőségek közül. Az első megoldás 9, a második 13, a harmadik 8, a negyedik 7, az ötödik 2 családot érdekelt.
Az egyeztető tárgyalás szeptember 10-én zajlott le. A három órás tanácskozás fűtött hangulatban telt. A Gettóellenes Bizottság az kifogásolta, hogy az önkormányzat mégis felépíti a Takarodó úti házat (más kérdés, hogy a közgyűlés a Váralja soron akart építkezni). Az önkormányzat részéről megjelentek hiába mondták, hogy a majdan felépülő bérházba nem költöztetnek senkit sem a Rádió u. 11-ből, Horváth Aladár felelete sem késett: „A GEB nem azért tiltakozott kezdettől, s nem azért jött létre, hogy a Rádió utca 11-ben lakókat ne tegyék ki a Takarodó útra, hanem amiatt tiltakozott, hogy embereket ne tegyenek ki a lakókörzeten kívülre! … Nekünk nem a Rádió utca 11-ben lakókat kell megvédenünk, hanem a gettósodást kell megakadályoznunk! … Ez nem gettóellenes bizottság, hanem Takarodó út ellenes bizottság: így is lehet mondani!”
Persze, ezekbe a sorokba is bele lehet kötni. Ugyanis Horváth Aladár sem tudta megérteni, hogy a Váralja soron épülnek bérlakások és nem a Takarodó úton. Megegyezés pedig nem született. A szeptember 19-i közgyűlés napirendjéről levették a Rádió utca 11. problémáját, áttették az októberi közgyűlésre. Ez már az ötödik határidő volt…

A fordulat éve

Aligha túlzás ezzel a jelzővel illetni 1997-et. Sem az októberi határidőig, sem utána nem született semmilyen érdemi döntés. Az illetékes vállalat szakemberei még '96-ban „téliesítették” a házat, vagyis elvégezték azokat a munkákat, amelyek nélkülözhetetlenek voltak ahhoz, hogy a téli fagyok ne szedjenek áldozatokat a házon belül. Az már más lapra tartozik, hogy a lakók ezzel nem sokat törődtek, az újonnan beszerelt ablakkereteket ugyanúgy eltüzelték, mint korábban.

Döntés hiányában a Rádió u. 11-ben és környékén nem változott semmi. Azok lakrészét, akik elhagyták az épületet (nem voltak valami sokan) a Széphő Rt. munkatársai azonnal befalazták. De az újabb lakásfoglalókat ez nem zavarta, a lakásokat feltörték. A lakók a lakbért és a közüzemi díjakat továbbra sem fizették. A helyi áramszolgáltató ezt megelégelve kikapcsolta a villanyt a házban (egyedül a folyosók világítását hagyta meg, ami előírás), és a villanyórákat leszereltette. Kivételt mindössze az a néhány lakó jelentett, aki rendesen fizette számláit. Az ő villanyórájuk érintetlen maradt. Az Édász által. Lakótársaik ugyanis az ő óráikról szereztek (loptak) áramot. Sőt, a környéken lakók elmondása szerint a romák a házzal szomszédos közvilágításról csempészték be az épületbe az áramot, csupasz vezetékeken. A Széphő megelégelte, hogy hiába végeznek javító munkákat a házban, és a fehérvári cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjét kérte, hogy segítsen az ügyben. Krasznai József a levél kézhezvétele után a helyszínre ment, majd elégedetten mondta, hogy véleménye szerint sikerült felhívnia a házban lakók figyelmét az áramlopás veszélyeire. Arról már nem is beszélve, hogy ezt ugyanúgy büntetik, mint bármely más lopást. Az áramlopás ennek ellenére a ház lebontásáig tovább folytatódott.

Közben készültek a különféle felmérések a lakások illetve a ház állapotát illetően. Az egyik ilyen volt a Széphő Rt. által készített adatlap. Az adatlap szerint 1997-ben 43 lakás volt, de ebből 4 be volt falazva, tehát tulajdonképpen csak 39 lakásról lehet beszélni. Az adatlapok szerint ebből 37 volt lakva, de ebből két „lakást” csak az ott lakók minősítettek így. A lapokon több kérdés is szerepelt, például a lakók szerint miért ilyen a lakások állapota, vagy mennyire törődik lakásával? Érdemes idézni a jelentésből: „A lakások állapotát és a bentlakók felelősségét az adatlapok véleményünk szerint annyira torz módon tükrözik, hogy ezek a megállapítások a környezettanulmány reális, hiteles megállapításait is megkérdőjelezhetik.” A könnyebb megértés miatt a romák által adott válaszok összesítését is közöljük.
A lakások állapotának oka az adatlapok alapján:
– karbantartás hiánya (7 esetben)
– előző lakók hagyták így (2 esetben)
– véletlen rongálás (12 esetben)
A többi esetben nincs megjegyzés. A bentlakók rongálása még a felbontott padlók, az eltüzelt ajtók, ablakok esetén sincs okként megemlítve. Az sem szabad elfelejteni, hogy a kérdésekre a válaszokat maguk a lakók adták. Természetesen ez önmagában még nem elég ok arra, hogy a válaszok hitelességét megkérdőjelezzék. De talán mindenki emlékszik, milyen állapotok uralkodtak a házban (elég csak a korábban idézett petíciókra gondolni)…
A lakók törődése az adatlapok alapján:
– megóvja, javítja a lakását (13 esetben)
– javításokat végez a lakásban (16 esetben)
– nem törődik vele (4 esetben)

Ezek a válaszok is az épületfenntartó vállalat megjegyzésének igazát bizonyítják. A válaszok alapján az épületben egyetlen lakásrongáló sincs. Nem lehet vitatkozni azonban azzal sem, hogy vannak, akik javították lakásukat. Talán ennek azért nem volt semmi látszatja, mert javítanivaló volt bőven. Mindenesetre, az azért megnyugtató, hogy 4 őszinte család található ebben az épületben…

Az adatlapok összesítése után több dolog is kiderült. Érdekes körülmények között jutottak néhányan lakáshoz. Az adatlapokon szerepelt a lakók neve, illetve az, hogyan kerültek a Rádió u. 11-be. Voltak, akik bérleti szerződéssel rendelkeztek. Voltak, akik rendelkeztek ugyan lakáskiutalással, de az már évek óta lejárt. Megint mások a lakást állítólag úgy vették az előző lakótól (más kérdés, hogy ezek a lakások az önkormányzat tulajdonában voltak, tehát véleményünk szerint az ilyen tranzakcióknak semmi jogi alapjuk nem volt). A legfurcsábbak azonban azok voltak, akik családi házakat (!) cseréltek el, hogy a Rádió u. 11-be költözhessenek. Voltak azonban okosabbak is, akik úgy próbáltak valamilyen jogcímet szerezni, hogy bérleti szerződéssel rendelkező lakó mosókonyhájába költöztek be, ilyen módon jogi értelemben albérlőkké váltak. Persze a „bérletesek” sem voltak ártatlanok. Néhányan közülük úgy jutottak lakáshoz a 11-ben, hogy előtte a város más pontjain komfortos panellakásokat laktak le (amelyek későbbi helyreállítása több százezer forintot tett ki), az önkormányzat pedig ide telepítette őket. Aztán azután, hogy beköltöztek, befalazott lakásokat törtek fel. Talán úgy gondolták, a bérleti szerződés erre is kiterjed. Tévedtek.

A felmérés tanulmányozása közben érdekes dologra bukkantunk. Érdemes figyelni: „Az I. emelet 1. számú lakás adatlapja hiányzik. A lakásban lakó Lakatos Ferenc és Krasznai Szilvia önkényes beköltözők, az elmúlt hetekben költöztek be. Krasznai Szilvia egyébként Krasznai József lánya.” Ez az információ annak idején (legjobb tudomásunk szerint) nem került nyilvánosságra. Persze a Gettóellenes Bizottság és az egyéb polgárjogvédő szervezetek köztudottan jó sajtókapcsolatokkal rendelkeznek. Hiszen alighanem lett volna botrány abból, ha kitudódik, hogy a cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjének lánya a Rádió utca 11-ben lakik - önkényes lakásfoglalóként. Az ok aligha lehet kétséges: a helyzet megoldása előbb-utóbb elérkezett volna, a romák ilyen vagy olyan módon, de lakásokhoz jutnak…

Viharos ősz

Az események ősszel ismét felgyorsultak. Szeptember elején az önkormányzat a házban lakók tudomására hozta, hogy valamennyi önkényes lakásfoglalónak névre szóló felszólítást küldenek, melynek értelmében, ha októberig nem költöznek ki az épületből, akkor az önkormányzat, soron kívüli eljárást kérve, bírósághoz fordul. Az önkormányzat ugyanis nem kötelezhető arra, hogy jogcím nélküli lakókat elhelyezzen. Kemény, határozott nyilatkozat. Talán nem meglepő, hogy ebből sem lett semmi.

Az újságokban egymást érték a különböző vélemények. Krasznai Józsefé különösen érdekes: „A Rádió u. 11-ben nem emberhez méltóak a körülmények.” A lánya ekkor már a ház lakója volt…
Mivel októberig a házból nem költöztek ki a romák, az önkormányzat bírósághoz fordult. A házban ekkor 13 család lakott. Az épületben a körülmények közben egyre romlottak. Október 1-jén a vizet is elzárták a házban, a közös vécét (ami nem volt sokat használva) befalazták. Kolompár György, a házban lakók egyik szószólója elkeseredetten fakadt ki: „Hol van most Horváth Aladár? Neki köszönhetjük, hogy bajban vagyunk. Építettek volna nekünk lakást a Takarodó utcában, de ő hadonászott nekünk, hogy 'testvérek, ne menjetek gettóba!'. Pedig még az is jobb lenne most, mint az utca.” Ki tudja, ha az önkormányzat képes kihasználni a romák (pillanatnyi) megingását, a helyzet gyorsabban megoldódott volna. Ezzel kikerülhették volna a különböző bizottságokat, akik látszólag eddig is akadályai voltak a megegyezésnek.

A helyhatóság közben gőzerővel kereste a mindenkinek megfelelő megoldást. Ezt Mózs József, a polgármester tanácsadója kínálta. Az ő terve szerint az önkormányzat az SFOR katonák által használt lakókonténereket vásárolna, amelyben a romákat ideiglenesen, 1998. június 30-ig helyeznék el. Eddig az időpontig a kisebbségi önkormányzat a város több pontján társasházakat épít, amit a székesfehérvári önkormányzat 30 millió forinttal támogatna. Aki azt hiszi, hogy ez olcsóbb megoldás, mint a Takarodó úti terv volt, az téved. Figyelembe kell venni azt is, hogy a lakókonténerek sem ingyen kerültek volna a helyükre. Ez a hely egyébként először a Szárazréten lett volna, ott azonban egy nap leforgása alatt 1425 aláírást gyűjtöttek össze a környéken lakók, tiltakozva leendő szomszédjaik ellen. Az önkormányzatnak volt még egy helyszíne a konténerek elhelyezésére. Nem nehéz kitalálni: a Takarodó út.

Rövid életű egyezségek

Október 16-án közgyűlés volt. Először úgy tűnt, megegyezés született. Ám a közgyűlés szünetében a Rádió 11-ben lakók közölték Krasznaival, hogy nem mennek a konténerekbe, mert Horváth Aladár ezt tanácsolta nekik. A kisebbségi önkormányzat vezetője, annak ellenére, hogy pár perccel korábban elfogadta a konténeres megoldást, visszatáncolt. Melléjük állt Vancsik Zoltán szocialista képviselő is, aki úgy gondolta, hogy konténerek helyett ideiglenesen kőházakba helyezzék el a romákat. Egyben egyetértettek: december 31-ig az épületet le kell bontani.

Az ügy közben országos nyilvánosságot kapott. Ennek részeként a Juszt László vezette Nyitott száj c. műsor egyik aktuális témája a Rádió u. 11 kálváriája lett volna. A nyilvános tévéfelvételre az önkormányzat és a roma szervezetek képviselői is meg voltak hívva. A fórum azonban elmaradt. A roma vezetők, mindenféle előzetes bejelentés nélkül, nem jelentek meg. A GEB viselkedését látva egyre többen kérdezték, indulatoktól sem mentesen, hogy milyen jogon szól bele az önkormányzat munkájába egy civil szervezet?

Az indulatok egyre csak forrósodtak. A Fidesz-MPP város elnöksége közleményben tudatta: „Elítéljük, hogy a Roma Polgárjogi Alapítvány igazgatója [Horváth Aladár] a sajtóban fasisztának nevezte Székesfehérvár városát. Követeljük Horváth Aladártól, hogy a nyilvánosság előtt kérjen bocsánatot Alba Regia lakóitól.” A bocsánatkérés elmaradt. Október 29-én a GEB nemzetközi sajtótájékozatót hívott össze, ahol roma holocaustnak nevezték a Rádió utca 11. ügyét. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a GEB nem érti, miért nincsenek egy Székesfehérvár nagyságú városnak szükséglakásai, ahová elhelyezhetnék a lakókat. Azt is bejelentették, hogy tüntetést szerveznek a romák lakókonténerekbe helyezése ellen. A vezetők szerint a konténerek túl kicsik, komfortfokozatuk alacsony, és távol esnének a városközponttól. A mérettel kapcsolatos kifogás számunkra érthetetlen. A konténerek alapterülete 25 m2, ami az átlag lakások alapterülete volt a Rádió 11-ben. A tüntetés november 23-án megtörtént, mintegy kb. 150 résztvevővel. Később kiderült, hogy ebből mindössze 10 ember volt érintett, Rádió u. 11-es, a többi buszokkal érkezett az ország különböző területeiről. A tüntetők a konténerekre a magyar zászlót illetve az Európai Unió lobogóját tűzték ki, és Horváth Aladár vezényletével „nem akarunk gettót” kiáltással tiltakoztak a lakóalkalmatosságok ellen. A roma vezetők szerint a konténer-ügyben az önkormányzat több tagja, különösen Mózs József, anyagilag érdekelt.

Az önkormányzat ennek ellenére továbbra is kitartott a konténerek mellett. A GEB szinte naponta új ötletekkel állt elő. A legújabb verzió szerint, a városnak lakhatóvá kellene tennie a Rádió u. 11-et addig, amíg a korábban említett társasházak felépülnek. Az ötletet Takács Attila, a Széphő vezérigazgatója őrültségnek tartotta, többet szóba se került.
A város vezetősége közben igyekezett bontási engedélyt szerezni a Rádió u. 11-re. Mivel összeférhetetlenség miatt a fehérvári jegyző nem adhatott engedélyt, a szabadbattyáni jegyzőtől szerezték meg. A feltétel mindössze az volt, hogy az épület üres legyen. Közben az illetékes vállalat kijelölte az időpontot a konténerek Takarodó útra telepítésére: november utolsó hétvégéje. Már csak egy akadály volt: a környékbeliek tiltakozása. 250 aláírás gyűlt össze…

Egy nehéz nap…

1997. november 25. A nap során többször is úgy tűnt, hogy az indulatok elszabadulnak, és a békés megegyezés nem jön létre. Mi felidézzük ezt a napot, hogyan is született meg végül a kompromisszum.
7:30 Nagy István, a polgármester megérkezik hivatalába.
7:45 A polgármester telefonon beszél Deutsch Tamással, a Fidesz-MPP alelnökével (Nagy maga is fideszes), aki arra kéri, hogy mindent tegyen meg a helyzet békés rendezése érdekében. Ugyanebben az időpontban Kuncze Gábor belügyminiszter a Kossuth rádióban elmondja, hogy megpróbálja meggyőzni a polgármester, hogy halasszák el a roma lakók kilakoltatását.
8:10 Nagy István az MTI-nek nyilatkozva elmondja, hogy holnap reggel mindenképpen kiköltöztetik a családokat a Rádió u. 11-ből. Időközben fehérvári lakosok telefonáltak a polgármesteri hivatalba, akik támogatásukról biztosították a város vezetőjét. Egy fővárosi (zuglói) nyugdíjas pedig azt kérte, hogy ha valamelyik roma család nem fogadja el a konténerszállást, akkor hadd költözhessen ő oda.
9:30 A polgármester szobájába kéreti Mózs Józsefet, és Takács Attilát, a Széphő Rt. vezérigazgatóját. Nagy ekkor azt mondja tanácsadójának, hogy még egy esélyt kellene adni a Rádió útiaknak. Mózs tanácsára a polgármester úgy döntött: elmegy a Rádió útra tárgyalni a lakókkal. Ezzel egyidőben a város elöljárói megpróbálják megtudni, hogy vajon a belügyminiszter ellátogat-e Fehérvárra. Úgy értesülnek: Kuncze Gábor, Balsay István (a korábbi polgármester) és Horváth Aladár együtt utazik a városba. A hír futótűzként terjedt, a Rádió u. 11-ben lázas takarítással várták a vezetőket.
11:00 Nagy István és Takács Attila elindul a Rádió útra. Kuncze útközben beszél a fehérvári polgármesterrel. Azt kéri, hogy mindenképpen kerüljék el az esetleges erőszakos rendőri beavatkozást, és rendezzék a békésen a helyzetet.
A Rádió úti tárgyalás elkezdődött. Nagy István Kolompár Györggyel, a lakók képviselőjével beszélt. A javaslat a következő volt: ha másnap este 10 óráig maguktól kimennek az épületből, s beköltöznek a konténerekbe, az önkormányzat megváltoztatja a döntését úgy, hogy nem a város épít a romáknak házat, hanem az erre a célra nyújtott 30 millió forintból vesz nekik lakást ott, ahol ők akarják. Kolompár gondolkodási időt kér.
12:00 A helyszínen még javában folyt az egyezkedés, amikor a déli hírekben vezető helyeken szerepelt, hogy Kuncze Gábor és Nagy István megállapodott a helyzet rendezésének ügyében. A polgármesteri hivatal percek alatt több telefont kapott. A telefonálók közül többen azt mondják: ha a hír igaz, Nagyból soha többet nem lesz polgármester Fehérváron.
12:30 A polgármester visszaérkezik hivatalába, ahol közli Mózs Józseffel, hogy közel a megegyezés a romákkal. A tanácsadó ekkor félrevonult, hogy megfogalmazza a megállapodást.
12:45 Nagy István aláírja a kötelezvényt.
13:30 A városházára érkezik Balsay István, az előző polgármester. Kunczéhoz hasonlóan azt javasolja utódjának, hogy halasszák későbbre a kilakoltatást, mert mindenkinek ehhez fűződne érdeke. Azzal érvelt, hogy parlamenti körökből tudna pénzt szerezni a városnak, amiből nyugodtan lehetne rendezni a helyzetet.
13:45 Horváth Attila, a fehérvári romaközösség egyik képviselője Kolompár Györggyel a hivatalba érkezett, ahol a polgármester azonnal fogadta őket. Nagy átadta Kolompárnak a tervezett megállapodás szövegét, aki magával akarta vinni, hogy megmutassa lakótársainak. Útközben találkozott Horváth Aladárral, aki áttanulmányozta a kötelezvényt, s kijelentette, hogy nem szabad elfogadni. Kérte a polgármestert, hogy fogadja őt.
14:15 Nagy Zoltán, a polgármesteri hivatal sajtóreferense beszél Horváthtal. A beszélgetést érdemes idézni, jól kifejezi a két fél közötti kapcsolatot (a beszélgetés egyébként tényleg megtörtént, több tanú előtt zajlott le).
„– Pista nem akar veled tárgyalni, azt mondja, nem ül egy asztalhoz azzal, aki lefasisztázott minket. [Nagy Zoltán]
– Mekkora bunkó! [Horváth]”

A GEB vezére rögtön telefonál Balsayval és közli vele, hogy a polgármester felrúgta a megállapodást. Balsay ekkor azt javasolja neki, hogy egy jogásszal nézesse meg a kötelezvényt. Horváth ezután rögtön át is megy a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatalba és jogi szakvéleményt kér az okiratról. Nagy István ekkor értesül arról, hogy a megállapodás ezzel valószínűleg kútba esik. Ismét jön egy telefon Deutsch Tamástól: a kérés megint ugyanaz, ami reggel volt.
15:30 Nagy István összehívja a Fidesz városi elnökségét. Az összejövetelre helyi önkormányzati képviselők is jönnek. A polgármester kikéri mindegyikük véleményét. A képviselők - pártállástól függetlenül - arról biztosították a város vezetőjét, hogy kösse magát az eredeti megállapodáshoz, ne menjen bele semmilyen kompromisszumba. Nagy szól utoljára.
„– Biztos vagyok abban, hogy holnap reggel igénybe kell venni a karhatalmat. Értsetek meg, ezt egyszerűen nem tudnám elviselni. Nem akarok vérző fejű gyerekeket látni a városban. Kompromisszumot ajánlok. Ahhoz azonban ragaszkodom, hogy a Rádió úti épület holnap összedőljön.”
18:00 A kezdeti békés hangulat kezd megszűnni. A polgármester beszéde után botrány volt készülőben. Az FKgP egyik képviselője, Horváth Miklós Csaba, kirohan a teremből, de előtte figyelmezteti Nagyot, hogy ez az ügy a polgármesteri székébe fog kerülni.
Közben Horváth Aladár is visszaérkezik a városházára. Közli, hogy ha az önkormányzat nem módosítja a megállapodást, másnap élő lánccal veszik körül a Rádió u. 11-et. A roma képviselő szerint a polgármester önkormányzati döntés nélkül nem ajánlhat 30 millió forintot lakásvásárlásra.
18:30 Nagy István fogadja a GEB vezetőjét. Horváth Aladár azt mondja, hogy a romák nem mennek gettóba. De ha az önkormányzat mindenképpen ragaszkodik a kilakoltatáshoz, a lakók legalább egy kőházat kapjanak ideiglenes szállásnak.
19:00 A polgármester visszamegy a jegyzői hivatalba, ahol ekkorra már összeült a Fidesz helyi elnöksége. A telefonvonalak szinte izzanak. Az első telefon Orbán Viktortól, a Fidesz elnökétől érkezik, aki megismétli a Deutsch Tamás által már kétszer elmondottakat. Pár perccel később a belügyminiszter keresi a polgármestert, de a beszélgetés nem jön létre. A következő hívás Torgyán Józseftől, a Független Kisgazdapárt elnökétől jön, aki kéri Horváth Miklós Csabától, az FKgP helyi képviselőjétől, hogy ne teremtsenek olyan helyzetet, amelyben a pártot cigányellenességgel lehetne vádolni.
Balsay István is visszaérkezik a városházára, aki felvázolja egy lehetséges kompromisszum lényegét: a romák ideiglenesen kőházat kapnak, azután pedig az önkormányzat harmincmillió forintért vesz nekik lakásokat.
22:00 Horváth Aladár és Nagy István ismét tárgyalóasztalhoz ül. A polgármester közli Horváthtal, hogy a kőházat megkapják. A polgárjogvédő válaszadás előtt meg kívánja tekinteni az épületet.
22:45 Horváth Aladár elmegy megnézni a felajánlott házat. Bársony János, a Gettóellenes Bizottság jogásza a hivatalba érkezik és elmondása szerint a szervezet készen áll arra az esetre is, ha a megegyezés nem születik meg. Ebben az esetben plakátokkal ragasztanák tele a várost, amelyeken a Rádió úti kisgyermekek fényképe volt, akik kedvesen mosolyognak a kamerába. A fénykép alatt felirat: „Őket akarjátok az utcára tenni?”
0:00 A GEB vezére visszaér, és közli: elfogadják az ajánlatot.
1:00 A kompromisszumról szóló szerződést Nagy István, Kolompár György és Krasznai József aláírja. Megszületett a döntés…
Hát meg kell hagyni, nem volt könnyű. A nap folyamán többször is úgy nézett ki, hogy békés megegyezés helyett botrány tör ki. A romák másnap megkezdhették a költözést a Palotai úti épületbe, az egykori Vöröskeresztes házba, közismert nevén a FINTI-be. A megállapodás szerint a Rádió úti romákat ide helyezik el december 20-ig, ez idő alatt pedig az önkormányzat a roma szervezetekkel közösen lakásokat keres a családok számára a városban, vagy vidéken. Az ideiglenes elhelyezést a város finanszírozta. Az önkormányzat 30 millió forintot szánt a probléma megoldására, ez családonként 1,6 millió Ft-ot jelent. A pénz nem kerülhet a romák kezébe, azt közvetlenül az eladónak fizetik ki. Az így vásárolt ingatlant Rádió útiak 5 évig nem adhatják el. Az egyezség tehát megszületett, de újabb akadályok merültek fel, amikre később még visszatérünk.

Csalódás és örömmámor

Másnap, november 26-án reggel fél hétkor megkezdődött a Rádió útiak költöztetése. A környékbeliek a házat körülvéve figyelték az eseményeket. A sajtó részéről is óriási volt az érdeklődés. Több kamera, riporter, fotós és újságíró vadászott a döntéshozókra illetve magukra az érintettekre. A lakók nyugodtan, talán némi megkönnyebbüléssel pakolták fel dolgaikat a teherautókra, majd a Palotai útra mentek, hogy birtokba vegyék ideiglenes szállásukat.

Miután az utolsó ember is elhagyta az épületet, délelőtt tizenegy órakor egy dózer elkezdte az épület lebontását. A környéken lakók tapsviharral és örömkönnyekkel fogadják az első "kapavágást". Néhány emberből azonban kiszakad a keserűség: „Nem igazságos, úgy kellett volna lebontani, hogy a lakók is benne vannak!”. A házat gyorsan elbontották. Nagy István már csak a „végeredményt” nézte meg.

De az örömmámorba csalódás is vegyült. Sok embernek fájt a szíve a romáknak adott 30 millió miatt. Talán mindenki olcsóbb és igazságosabb megoldást várt.
A 15 lakókonténer sorsa ekkor még kérdéses volt. Az önkormányzati elképzelés szerint hajléktalanszállóvá alakították volna át őket.

Visszhangok

A megállapodást mindegyik fél győzelemként könyvelte el. Nagy István nem győzte hangsúlyozni, hogy a megegyezés szerinte is csorbát ejtett a törvényességen, de a polgármester örült, hogy a döntéssel sikerült megőrizni a város jó hírét. A város első embere az egyik helyi lapban nyilatkozott.

„Tisztelt székesfehérvári Polgártársaim!

Nagyon sok észrevételt kaptam a Rádió u. 11. sz. ház, és lakói sorsáról meghozott döntésem miatt. Nem kérek mást Önöktől, csak azt, hogy vegyék számításba mindazokat a szempontokat, amelyeket mérlegelve kellett döntenem, illetve azokat a körülményeket, amelyek döntésemet befolyásolták.
1. A város közgyűlése október 11-i döntésével kijelölt 3 telket Székesfehérvár belterületén, és 30 millió Ft támogatással 3x5 lakásos társasház felépítését határoztam el azokon 1998. évi befejezéssel. Olcsóbb megoldásra volt szükség.
2. A lakossági fórumok az októberi döntést egy városrészben sem támogatták. Emlékezzenek a tiltakozó ívekre.
3. A Közigazgatási Hivatal döntése miatt, a családok konténerekbe jogszerűen nem váltak elhelyezhetővé.
4. Az új gyermekvédelmi törvény arra kötelezi a várost, hogy az anyákat gyermekekkel együtt kell elhelyezni, míg a férfiakat külön hajléktalan szállón. (A szociális törvény rendelkezése okán.) 200 e Ft/fő/év a költsége.
5. Egyes magukat jogvédőnek nevező szervezetek felkorbácsolták a médiumok érdeklődését, és ezt a súlyos problémát kisebbségi üggyé változtatták.
6. A fentiek okán nyilvánvaló volt, hogy a lakók részéről nyilvános ellenállásra kell számítani.
7. A médiumok jelentős része ez ügyben ellenséges beállítódásúvá vált. (A végrehajtás reggelén 16 kamera, több mint 30 fotós és közel 60 riporter jelent meg.)
8. A belügyminiszter nyilatkozatát követően nehezen tudtam elképzelni, hogy az egyszerű rendőrök nyugodt szívvel jogszerűen lépjenek fel.
9. Több vezető politikus békés megoldást szorgalmazott, és csak ezt támogatta.
10. A város hírnevét meg kellett őriznem. Bár előre láttam a kritikákat, és a lakásra várók szembeállítását, úgy ítéltem meg, hogy az eredeti program végrehajtása engem népszerűvé tesz, de ügydöntő körökben - a kirobbant választási küzdelem miatt - én leszek a magyar Funar, és a városunk rasszista város.
11. Az épületnek a eredeti terv szerint le kellett omolnia, hogy az erre törekvők ne tehessék jelképpé.”
Az ügyben mások is véleményt alkottak. A belügyminiszter, Kuncze Gábor szerint azért volt szükség békés megoldásra, mert ellenkező esetben olyan felvételek járhatták volna be Európát, amiknek a hatása beláthatatlan következményekkel járt volna.

Meglepő volt, hogy roma szervezetek szerint nem lett volna szabad a Gettóellenes Bizottságnak beleavatkoznia az ügybe. Oláh József, az Amaro Trajo Szociális Kulturális Alapítvány elnöke azon a véleményen volt, hogy nem lett volna szabad országos színre vinni az esetet. Az elnök Nagy István mellett állt ki. Azt sem tartotta jónak, hogy a nagypolitika is beleszólt a megállapodásba.
Horváth Gábor, a fehérvári romákat segítő Esély Kulturális Egyesület vezetője szintén a polgármester hozzáállását méltatta, és a kialakult helyzetért a házban lakókat tette felelőssé.
De a kisebbségi önkormányzaton belül is voltak véleménykülönbségek. Az alelnök, Lakatos Krisztián szerint ami itt történt, az nem faji kérdés, nem gettóügy, hanem politikai kérdés. Lakatos szerint néhányan csak arra használták fel a házban lakókat, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek, és így szerezzék vissza megtépázott politikai szerepüket. Az alelnök ezt etikátlannak tartotta, és lemondott. Persze tudni kell, hogy ekkor már decembert írtunk, a választások pedig közeledtek.
A lakosság is állást foglalt. Általános volt a vélemény, hogy a romáknak adott pénz sok. Mindenki feltette a kérdést, hogy vajon mennyit kapnak azok az emberek, akik szintén nem jutnak lakáshoz, de a Rádió útiakkal ellentétben becsületesek? Abban is nagy volt az egyetértés, hogy a Horváth Aladár által vezetett GEB-nek nem lett volna szabad beleszólnia az ügybe. De mindenki kifejezte egyúttal örömét is, hogy a helyzet végül megoldódott és sokan ezt Nagy István érdemének tartották. A polgármester népszerűségi indexe az épület lebontása után ugrásszerűen megnőtt.

„Pátka nem befogadó!”

Mindeközben lázasan folyt a lakáskeresés. A romák közül sokan vidékre szerettek volna költözni. A kiszemelt házak Ősiben, Perkátán, Pátkán, Belsőbárándon és a környező településeken voltak. Mivel a december 20-i határidő nem volt már messze, a lakók elkezdtek költözni a már megvásárolt házakba.

Különösen Pátkán és Belsőbárándon forrtak az indulatok. December 17-én a belsőbárándi lakosok gépekkel torlaszolták el a faluba vezető utakat, hogy így akadályozzák meg a romák beköltözését.

Pátkán aláírásokat gyűjtöttek. A helyi lakók szerint etikátlan, hogy a város a Rádió útiaknak egy lakóház lerombolásáért „jutalmul” vidéki családi házakat vásárol. Hedlicska Károly polgármester elmondta, hogy a faluban abban az időben 12 eladó ingatlan volt, amiből kettőt a város vett meg a romák számára. A polgármester kijelentette, hogy készek visszavásárolni a két házat, ha ezzel meg tudják akadályozni a költözést.

A családok megrettentek. A többi faluban sem fogadták őket szívesen, volt olyan hely, ahol a már megvásárolt ház kapuját behegesztették. A megrémült romák visszaköltöztek a FINTI-be, és ott várták, hogy a vezetők hogyan oldják meg ezt a problémát. Már ekkor látszott, hogy a december 20-i határidő tarthatatlan.

A karácsonyt és az újévet is a Palotai úti házban élték meg a családok. 1998. január 5-én tárgyalóasztalhoz ültek a tiltakozó polgármesterek, valamint Nagy István, Horváth Aladár és Krasznai József. Ekkorra két család már elköltözött. Egy Ősibe, egy pedig Perkátára. Aba, Polgárdi és Pátka polgármesterei szerint nem tudják garantálni a családok biztonságát. Nagy István ezért úgy döntött, hogy a családokat kérdezi meg, vállalják-e a beköltözést. Mivel a válaszok nemlegesek voltak, a város vezetői úgy döntöttek, hogy a romák maradhatnak még ideiglenes lakhelyükön. Az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselője kijelentette, hogy pert indítanak az érintett faluk polgármesterei ellen. Nagy ekkor már úgy érezte, hogy novemberben rossz döntést hoztak…

Csöndes döntés

Miután a tiltakozások alábbhagytak, az ügy is elvesztette országos nyilvánosságát. A kiköltözések szép csendben (olykor titokban) történtek, így februárra a 13 családból már csak 6 maradt az ideiglenes szálláson. Persze nem minden faluban várták tárt karokkal a romákat, így azok a települések, amelyek visszavásárolták az önkormányzat által korábban megvásárolt házakat, a pénzt visszautalták a fehérvári helyhatóság számlájára. Így nem maradt más hátra, mint Fehérváron, szükséglakásokban elhelyezni a 6 családot.
Természetesen felvetődik a kérdés, hogyan kaphatnak lakást a családok, hiszen korábban elhangzott, hogy a városnak nincs szabad bérlakása. Takács Attila, a Széphő Rt. igazgatója úgy próbálta megoldani a helyzetet, hogy azok a fehérvári családok, akik eddig félkomfortos lakásokban éltek, 70-80 ezer forint befizetésével magasabb komfortfokozatú lakásokhoz juthatnak. Nem merték megkockáztatni, hogy komfortos lakásokba költöztessék a romákat...

Forrás: www.c3.hu/~ifyou/98/palyazatok/csipszer-kallo-olah

Feladatok

1. Készítsetek egy 10-15 perces jelenetet az eset kapcsán.
2. Mit tennétek ti ebben az helyzetben?
3. Válzoljátok fel a szembenálló felek érdekeit! (Jelöjétek az ütközési pontokat is.)
4. Írjatok eseményvázlatot!
5. Ismertesd Hajós Aladár ténykedését ez ügyben.