Budaházy Kata: A nem is olyan távoli jövőben...

Az egész valójában úgy kezdődött, hogy Janó egyik barátját, na jó, Turcit, ki akarták lőni a Marsra. Ő örömmel vállalta a feladatot, de volt egy kis bökkenő. Turci nem tudta kire bízni szeretett kutyáját, Marslakót. Mivel nem akarta imádott ebét őrizetlenül hagyni, üzletet kötött az AKG igazgatójával és annak húgával. Megegyeztek, hogy Turci ráveszi űrruhájára AKG-s pólóját, míg az AKG magára vállalja Marslakó gondozását arra a kis időre.
El is jött a nagy nap, amikor az AKG hősének távoznia kellett a Föld felszínéről. Minden jól ment. Azt leszámítva, hogy a tanárok egyike sem volt elragadtatva attól, hogy vigyázzon Marslakóra. Így Horn Ágnesnek az a remek ötlete támadt, hogy bízzák a dolgot a szerencsére.
Marsi tanár úr, Janó és Misi néni lettek a kiválasztottak.

Marsi Zolinál

A történet szempontjából talán annyit érdemes elmondani, hogy év vége, vizsgaidőszak van, sok a dolgozat, amit írni, javítani kell. Ez a része a tanévnek talán a legnehezebb, nem csak nekünk, diákoknak, de tanáraink számára is…
Marsihoz késő délután érkeztek meg. Sajnos a felesége elutazott a gyerekekkel, így ketten voltak. Marsi a kutyára nézett:
– Hé, ma én főzök! Szóval, ha nem akarsz meghalni, jobb lenne ha egy darabig nem jönnél a konyha közelébe. Ha felgyulladna valamim „főzés” közben, akkor ezt add valahogy tudtomra… Na, akkor mit együnk? Te, jobb ha tudod, ha termbúvár táborban lennénk, akkor te mosogatnál, meg pucolnád a krumplit! Szóval, szeretném ha tudnád, hogy milyen kiváltságos helyzetben vagy… – mondta, félig mosolyogva. – Jól figyelj, mert nem sokan láttak még főzni, legalábbis úgy, hogy nem gyullad fel valami.
Nem sokkal később kész volta vacsora.
– Majd a vécébe hányd, ha nagyon kell, de ha mellémegy, felnyalod, kisfiam.
Vacsora után Marsi leült az asztalához, hogy megírjon pár értékelőt. Egész gyorsan végzett, bár volt pár név, ami egyáltalán nem csengett ismerősen.
– Na, EZ MEG KI A FRANC? – kerekedtek el szemei. – Fogalmam, a leghalványabb fogalmam sincs, hogy ki lehet ez. Na, jó, írok neki valamit: Kicsit sok a duma, de nem igazán tudtalak megismerni, értelmesebb hozzászólásaid ritkán vannak, eredményeid jók… Végül is lehet hogy, igaz, nem? – mosolygott a kutyára. – Na, ennyi az idő?! Akkor, azt javasolnám, hogy: MARS AZ ÁGYBA MARSBLÖKI!

Janónál

Janó háromnegyed nyolc körül robogott be motorján az AKG-ba, katicás bukósisakjával a fején. Marslakót ott találta az íróasztalához kikötve, amit rettentő ironikusnak talált, mivel a nyitáson az állatkínzás ellen akart kampányolni. Miután kiszabadította a kutyát, megetette, vizet adott neki és rámosolygott:
– Na, most megyünk a többi állat közé a nyitásra… – Mielőtt bementek volna a kisiskolába, Janó bezavarta a későket, de csak az után, hogy közölte azt a vidám tényt, hogy holnap jöhetnek fél nyolcra boldogítani a portásbácsit.
A nyitáson sajnos végül ő beszélt, mert az egész azzal ment el, hogy Horn Ági az évfolyamot szidta.
Marslakó napja elég unalmasan telt addig, amíg a termtud részleg előterében nem talált egy jó vackot magának, a terráriumok alatt. Ekkor ugyanis valami félelmetes nevetés töltötte be a helyiséget. Marslakó megijedt, felpattant, feldöntve ezzel a terráriumokat. A félelmetes kacaj nem mástól, mint Janótól jött, aki látta Marslakó kis akcióját, és felettébb viccesnek találta, egészen addig, amíg nem észlelte, hogy a rémült eb az egyik degun trónol. Egy gyors mozdulattal kiszedte kedvenc rágcsálóját az eb lába alól.
Gyorsan beszaladt vele az íróasztalához, és Marsi tanár úrral precíz elsősegélyben részesítették.
Janó még órák után is bennmaradt, hogy megmentse a degu életét. Már jóformán senki sem volt az iskolában. Csak a csótányok, a degu, Janó és Marslakó. Késő este Janó feladta a harcot.
– Elvesztettük – mondta, és megvakarta a fejét. Gondolkozott. – Szerinted akkor is kimúlt volna, ha negyedszerre nem ejtem le? – kérdezte. – De lehet, hogy már az első után sem lehetett volna mit tenni? – elmélkedett tovább – Fú!!! – az órájára pillantott – Asszem ma nem is megyek haza. Csak felhívom Jocit, a stylistomat, hogy hozza be a holnapi szerkóm – folytatta, azzal a fura mosollyal az arcán.
– De legalább én is benn leszek fél nyolckor, és engem is szórakoztathatnak a mai késők...

Misi néninél

Misi néni reggel kapta kézhez csomagját. Először azt se tudta, hova tegye, ezért bevitte a könyvtárba és leültette az asztala mellé. Felajánlotta, hogy felolvas neki valamit, de mivel a kutyának még nem fejlődött ki igazán lelki világa, úgy gondolta, ez túl intim, nem akarta hogy a kutya ízlését befolyásolni. Sajnos, bár minden erejét bevetette a kutyát nem tudta betanítani könyvet fénymásolni...

Ebédszünete után imádott könyvtárosunk rohant vissza a könyvtárba, mert egy isteni ötlet jutott az eszébe… Azt eszelte ki, hogy a kutyára szerel egy táskát, és majd úgy fogja neki hordani az elrendezendő könyveket. Mindig csak keveset rakott rá, nehogy a kutya megerőltesse magát, és ne lássa a könyvtár több hasznát. Mikor ezzel végeztek, Misi néni levette Marslakó hátáról a táskát. A kutya ennek annyira megörült, hogy ugrándozni kezdett. Ennek az lett a következménye, hogy a polc, aminek olyan nagy erővel nekicsapódott, felborult, dominóként végigdöntve az összes polcot. A könyvtár szerencsére üres volt, mármint Misi nénit és a kutyát kivéve.

Amikor a kutya meglátta, mit tett, Misi nénihez fordult. Ott feküdt a padlón, nem sírt, nem ordibált, még csak fel sem sikkantott, csak bámult, mint aki nem akarja elhinni, amit lát. Aztán nevetni kezdett, de úgy hogy a könny is kifutott a szeméből, majd énekelt valamit – János bácsi a csatában… – feltérdelt, majd földre zuhanva elájult...

A kutya lelkén száradt a degu halála, a könyvtár pusztulása, Misi néni boldogsága… három nap után összeült a tanári értekezlet, mert ez így nem mehetett tovább. Turci még mindig fényévekre a Földtől, és senki nem mert megkockáztatni még egy napot a kutyával. Szerencsére valakinek hamarosan mentő ötlete támadt, és még aznap el is kezdtek építeni egy nagyobbacska kutyaólat az iskola mellett a Szentendrei úton Marslakónak…