Kajos Rebeka Dóra: Éjszaka volt, nagyon sötét éjszaka

Éjszaka volt, nagyon sötét éjszaka. Az erdő csendjét semmi sem törte meg, legalábbis mindaddig, amíg meg nem jelent…
- Azt a macskafarkos mindenségit! - kiáltotta a kis szakállas emberke, akit egy nagy csomó levél és száraz ág borított - Mikor keveredünk már végre olyan helyre, ahol legalább egy nyavalyás kis házikót lehetne építeni?

Miközben így zsörtölődött ő, aki nem volt más, mint Hornusz Gyurusz, kedvenc igazgatónknak ükükükük nagyapja, észre sem vette, hogy épp most talált rá álmai tisztására, ahol nemcsak hogy egy házikót, de akár egy iskolát is lehetne építeni.
De ahelyett, hogy felnézett volna, mérgesen szedegette ki kabátjából a tüskéket, és közben egyre nagyobb gorombaságokat mormogott az orra alatt.
- A jó kutyapitypangos tüskéit, engem aztán nem szúrtok meg… áu!- ekkor lépett ki az erdőből egy hasonlóan megtépázott valaki, akiről ugyan most csak nehezen lehetett megállapítani, de egy lány volt.
- Jaj, Gyurusz, ne csináld már! Ez csak néhány levél, mit gondolsz házat építeni hogy fogunk? Csettintesz, és már minden ott van a helyén? Még ennél sokkal koszosabb leszel, ne félj! -Gyurusz egy horkantással letudta a választ, undok arccal felnézett húgára, és ekkor elkerülhetetlenül megpillantotta a tisztást.
- Azt nézd Águsz! Hazaértünk! - Águsz felnézett, és ő is meglátta. Mindketten tátva maradt szájjal figyelték az eléjük táruló látványt. A tisztás valóban óriási volt. Erdő szegélyezte minden oldalról, és egy kis patak is folydogált a szélén. Most már egyikük sem foglalkozott a tüskékkel, hanem csak futkostak körbe-körbe, és boldogan kiáltoztak egymásnak.
És azzal nekiláttak a munkának. Alighogy kivágták az első fát, hirtelen kireppent a fából egy apró, de annál jobb erőben lévő tündér, és fülön csípte a testvéreket.
- Hogy merészelitek rongálni? Undok kis embernövendékek!
Gyurusz annyira megijedt, hogy nem jött ki hang a torkán, de Águsz félelmén szerencsére felülkerekedett haragja, és így szólt:
- Ne beszélj így velünk! Nem akarunk semmi rosszat, csak egy házat építeni. – a tündér megenyhült.
- Akkor bemutatkozom. Tölgyfalvi Girbe-Gurba vagyok. Figyeljetek! Üzletet ajánlok! Én egy csettintéssel megépítem és berendezem a házatokat, ti pedig soha többet nem nyúltok a fáinkhoz! Megbeszéltük? - Ők még mindig nem jutottak szóhoz a meglepetéstől, csak bólogattak szakadatlanul.
- Hát jó, akkor ezt meg is beszéltük - mondta Girbe-Gurba, majd csettintett, mire egy csodálatos, többemeletes épület emelkedett ki a földből. Elégedetten összecsapta a kezét, majd ezt mondta:
- Ezzel megvolnánk. A soha viszont nem látásra! - búcsúzott, s elreppent, de még egy utolsó mondatot visszakiáltott:
- Ja, majd el felejtettem. Vigyázzatok a gyerkőcökkel! -s ezzel eltűnt az erdő mélyén.
- Ez aztán jó kis csere volt, nem Águsz? A fákért cserébe kaptunk egy kacsalábon forgó palotát- kiáltotta Gyurusz, majd elégedetten füttyentett. Águsz csendre intette és suttogva válaszolt testvérének, mintha attól félne, hogy bárki is meghallhatja őket itt az erdő közepén.
- Ez tényleg csodálatos, de az az utolsó mondat.. elég vészjóslóan hangzott! Nem gondolod? „Óvakodjatok a gyerkőcöktől.”
- Áh, biztos csak ugratott minket, hogy elmenjen a kedvünk minden jótól. Ilyenek ezek a fránya kis tündérek, ez már csak így van - nyugtatta meg húgát, de ő sem volt biztos benne, hogy igaza van, főleg, mert most látott életében először tündért. További tépelődés helyett bementek a házba.
Csodálatos ház volt, ítéletnapig is el lehetett volna kóborolni benne, de mivel fáradtak voltak, rögtön egy-egy hálószobába vonultak. Águsz befeküdt pihe-puha ágyába, és egyből elnyomta az álom. Éjszaka izgatott sutyorgásokra ébredt. Először csak meglepődött, hogy ki járhat itt az éjszaka közepén, majd hirtelen eszébe jutott a tündér figyelmeztetése a gyerkőcökről. Azon nyomban átfutott Gyuruszhoz és felkeltette:
- Gyurusz! Gyurusz! Kelj föl azonnal! Itt vannak, itt vannak!
- Kik vannak itt? Minek keltettél föl, még fel se jött a nap - mondta és a másik oldalára fordult. Águsz közben az ablakhoz futott és sikkantott egyet.
- Látom őket, a gyerkőcök. Itt vannak az ablak alatt - erre már Gyurusz is felkapta a fejét. Egyből kipattant az ágyból, felkapta házipapucsát és az ablakhoz rohant.
- Nézd, ott vannak - mutatta Águsz, de mire Gyurusz odaért, már nem voltak ott.
- Én nem látok semmit! - mondta két ásítás közt bátyja.
- De itt voltak - bizonygatta Águsz.
- Ha-ha-ha. Nagyon jó vicc volt, beismerem egy kicsit megijedtem, de azért nem szállt inamba a bátorságom! Nem fogom álmatlanul tölteni az éjszakámat, holmi nem létező gyerkőcöktől félve.. Sajnálom! Szép álmokat! - búcsúzott fanyar vigyorral az arcán Gyurusz, majd átsétált a szobájába és magára húzta a takarót. De nem lett igaza. Nem bírt elaludni. Nem hagyta nyugodni az, hogy húga arcán tényleg félelmet látott. Már majdnem elnyomta az álom, amikor meghallotta. Susmorgások, léptek zaja, kuncogások. Most rajta volt a sor, hogy testvéréhez rohanjon. De neki nem volt szüksége rá, hogy felkeltse Águszt, ugyanis Águsz megbabonázva állt az ablak előtt, ugyanabban a pózban, ahogy ő előtte otthagyta.
- Águsz mozdulj már! Gyere, bújjunk el - noszogatta testvérét, aki összerázkódott a hang hallatán, majd mikor látta, hogy nincs mitől félnie így válaszolt:
- Csakhogy hiszel nekem - felelte remegve - Menjünk! – azzal beszaladtak a folyosó végén lévő kis kamrába, és magukra zárták az ajtót.
- Te Gyurusz! Tudod te tulajdonképpen, hogy kik ezek a gyerkőcök? Merthogy nekem fogalmam sincs - Gyurusz egy pillanatra elgondolkozott, és rájött hogy még elképzelése sincs róla, de mivel ő mindig mindent jobban tudott testvérénél, ezért muszáj volt valami frappáns választ adnia.
- Tudod a gyerkőcök óriásiak, mindig suttogva közlekednek, hosszú, éles karmaik vannak a négy kezükön és khm.. rendkívül veszedelmesek. Azt hiszem, a legjobb lesz, hogyha itt maradunk és megvárjuk, míg elmennek! Nem kockáztathatjuk az életünket, főleg a tiédet nem, hiszen még olyan fiatal vagy. Én pedig nem akarlak itt hagyni egyedül, mert még a végén betörik a sufni ajtaját, és ha nem tudok a segítségedre sietni, akkor ki tudja. Tán nem is menekülsz meg!- Gyurusz nagyon elégedett volt a mondókájával.
- Jaj, inkább mondd azt, hogy annyira félsz, hogy szívesebben maradnál itt - válaszolta az orra alatt mosolyogva Águsz, aki átlátott testvérén. Gyurusz sértődötten hátat fordított neki, de hirtelen egész közelről suttogásokat hallottak.
- Jaj, ne! Itt vannak! Águsz. Ugye segítesz, ha magukkal akarnak vinni? - kérdezte ijedten Gyurusz, akinek teljesen inába szállt a bátorsága. De aztán mikor ráeszmélt, hogy mit mondott, gyorsan helyesbítet. - Ö..ö.. azaz.. Ne félj, bárki jön, megvédelek.
Sajnos nem sikerült olyan határozottra, mint szerette volna, de nem számított, mert Águsz úgysem figyelt oda rá. Fülét az ajtónak tapasztotta, és szinte nem is vett levegőt annyira izgatottan figyelt, hátha hall valamit.
- Hallom őket! Az ajtó előtt vannak, hallom a lábdobogást - nyüszögte sipító hangon Águsz. Gyurusz kikukucskált a kulcslyukon, de nem látott semmi érdemlegeset. Már épp elhajolt volna, amikor egy zöld szempár nézett vissza rá.
- Áááá! - kiáltott Gyurusz és hátravetődött.
- Áááá! - sikoltott egy vékony hangocska kintről, és egy nagy dobbanás hallatszott.
- Jól vagy? - kérdezte Águsz - Mi a csodától ijedtél meg ennyire, hogy a földön kötöttél ki?
- Láttam. A szemét - zihálta Gyurusz, és kimerülten végigfeküdt a padlón.
Egy félelemben végigszendergett éjszaka után arra ébredtek, hogy abbamaradtak a suttogások.
- Te is hallod?- kérdezte Gyurusz - Csend van. Nincs suttogás, nincsenek nyikorduló padlódeszkák. A mindenségit, megmenekültünk.
Águsz csendre intette testvérét és ő is hallgatózott.
- Igazad van, elmentek. Megúsztuk - ettől felvidulva Águsz örömtáncot járt.
- Te, mit gondolsz, nem lehet, hogy ezek a csirkefogók félnek a fénytől?- kapott az ötleten Gyurusz.
- Tényleg, hogy erre nem gondoltam. De hogyha tényleg elmentek, akkor akár ki is mehetünk a raktárból - válaszolta Águsz. A kijelentést tett követte. Águsz csendesen kihúzta a reteszt, majd óvatosan kilopakodott a szobák előtti folyosóra. Mivel egyetlen neszt sem hallott, beszólt a még mindig a raktárban kuporgó Gyurusznak:
- Kijöhetsz, nincs itt senki! - Gyurusz azért a biztonság kedvéért körbenézett mielőtt kilépett, majd amikor ő is megbizonyosodott róla, hogy nincs itt senki, határozott és gyors léptekkel kivonult húga után. Sajnos meggondolatlanul, mert azon nyomban orra is esett valamiben.
- Ez meg mi a..? Egy játékautó? Hát ez meg hogy került ide?
- Én nem tudom, de hogy elég nevetségesen festesz az is biztos - válaszolta vidáman Águsz, és egy cseppet sem érdekelte testvére morgolódása, sőt abba sem gondolt bele, hogy vajon honnan keveredhetett épp az ajtó elé egy kis piros kocsi. Gyurusz miután kimérgeskedte magát, utána ment a vígan dudorászó Águsznak és lelkes szónoklásba kezdett.
- Azért ez nem volt kutyagumi! Itt voltunk ketten ennyi négykezű szörnyeteg ellen és megmenekültünk.
- Na jó Gyurusz, de be kell látnod, hogy nem is akartak minket megtámadni - torkollta le egyből bátyját Águsz, majd békítőleg hozzátette:
- Főzök valami finomat, rendben?
- Felőlem - válaszolt Gyurusz félvállról, mert nem akarta elárulni, hogy igazából még nem szívesen marad egyedül. - Én meg elmegyek a könyvtárba, és olvasok.
Lebaktatott a lépcsőn, de azért lopva ki-ki nézett a korlát fölött, de mivel nem látott semmi gyanúsat, vidáman lépett a könyvtár ajtajához. De egy kiáltás törte meg a csendet a konyha felől:
- Gyurusz! Mit csináltál már megint? - Gyurusz értetlenül futott a hang irányába.
- Mi az, hogy mit csináltam? - kérdezte, de nem kellett sokáig várnia, míg megtudta mire gondolt nővére. A konyha telis-tele volt elszórt csokoládés papírokkal, morzsával, nyalókapapírral és mindenféle ételmaradványokkal.
- Mire véljem ezt? Hát nem bírod türtőztetni magad? Nem elég, hogy felfaltad az összes édességet, de még eltakarítani a szemetet is lusta voltál? Komolyan mondom, Gyurusz, néha úgy viselkedsz, mint egy gyerek! - Gyurusz csak hápogni tudott felháborodásában. Ha akarta volna sem tudta volna elhitetni dühös húgával, hogy ő aztán hozzá sem nyúlt ezekhez a finomságokhoz. Bár azt illik tudni, hogy bizonyára ha tudta volna, hogy ilyenek rejtőznek a konyhában, akkor húga ugyanilyen állapotban talált volna rá, mint most. De ezt igazán nem Gyurusz művelte. Minthogy jobb ötlete nem volt, otthagyta a most már magában zsémbeskedő Águszt, és visszaindult a könyvtárhoz. Mikor az ajtóhoz ért, még mindig hallotta húga hangját. Fejcsóválva lépett a kilincshez, és egy erőteljes mozdulattal kitárta a könyvtár ajtaját. Amit látott, attól nem hogy megijedt, de annyira meglepődött, hogy még kiáltani is elfelejtett.
- Jóságos brútuszgyökér! Gyerekek? - ennyit tudott kinyögni, ugyanis a könyvtárt ellepték a kisebb-nagyobb GYERKŐCÖK.. Rajtuk nem látszott megrökönyödés, úgy tűnt, hogy számítottak a látogatóra. Színes könyvekkel a kezükben, széles mosollyal néztek fel Gyuruszra. Az egyik kisfiú felállt, odalépkedett hozzá és így szólt:
- Szervusz! Ne haragudj, hogyha megijesztettünk benneteket, de mi még sosem láttunk ilyen szép színes képeket, mint amilyenek a ti könyveitekben vannak. Megharagudnál, hogyha még itt maradnánk egy kicsit? - Gyurusz megismerte a kisfiú zöld szemeit, amiket előző este a kulcslyukon át látott.
- Hát ti vagytok a gyerkőcök? Előletek bújtunk el a sufniba félelmünkben? Azt a fűzfánfütyülős rézangyalát! Szent pitypang gyökér… ó elnézést gyerekek, egy kicsit összezavarodtam. Ez a csavaros eszű húgom.. Águsz! Gyere ide, most!
Gyurusz teljesen kikelve magából fel s alá mászkált a szobában, és közben válogatott káromkodásokat mormogott az orra alatt, szüntelen bocsánatot kérve a gyerekektől. Másodperceken belül betoppant Águsz is.
- Mi a.. - és ekkor ő is meglátta a megilletődött gyerekeket.- A gyerkőcök! - Águsz nemhogy ideges lett volna, hanem egyenesen nevetni kezdett. Erre már Gyurusz is felocsúdott, és ő is együtt nevetett testvérével. Mikor kicsit lecsillapodtak, a zöld szemű kisfiú, aki még mindig ott állt előttük, újból megszólalt.
- Csak azt szeretném kérdezni tőletek, hogy nem maradhatnánk itt még egy kicsit? – Gyurusz, ahogy nézte a kisfiút és a többieket, egész megsajnálta őket. Olyan szakadtak, vékonyak és koszosak voltak. Meg is feledkezett hirtelen a szokatlan helyzetről, és ezt válaszolta:
- Már miért is ne maradhatnátok! Ha szeretnétek, még olvasok is nektek. Águsz, készíts valami finom italt nekik! - Águsz méltatlankodva állt fel, hogy őt ugráltatja Gyurusz, de azért nem szólt egy szót sem, csak szüntelenül mosolyogva visszament a konyhába. Gyurusz beült a gyerekek gyűrűjébe, akik felbátorodva felé nyújtottak egy könyvet. Gyurusz sebtében kinyitotta, és máris olvasni kezdte. Águsz behozta a friss limonádét, amit a gyerkőcök jólesően kortyolgattak. Gyurusz nemsokára belefáradt az olvasásba.
- Mi lenne, hogyha most ti olvasnátok? - A gyerkőcök úgy néztek egymásra, mint akik hirtelen nem tudják eldönteni, hogy Gyurusz igazán tőlük kérdezi-e ezt. A zöld szemű fiúcska felállt, és így nyilatkozott:
- Nagyon sajnáljuk, de mi nem tudunk olvasni- aztán, mint aki elszégyellte magát, gyorsan visszaült a puha szőnyegre.
- Micsoda? Hogy nem tudtok olvasni? Nem baj.. nem baj..- tette hozzá gyorsan a gyerekek ijedt arckifejezését látva. De nagyon meglepődött, hisz a gyerkőcök többsége már rég túl volt a tíz éves koron is. Majd hirtelen eszébe jutott valami.
- Tudjátok mit? Megtanítalak titeket olvasni. De.. ahhoz sok időre van szükségünk, hogy tudjunk gyakorolni. - Még mielőtt a gyerekek bármit is szólhattak volna, gyöngéden megrázta húgát a kanapén, és így szólt hozzá:
- Águsz! - súgta neki. - Nem maradhatnának itt a gyerkőcök örökké? Úgyis olyan nagy ez a ház kettőnknek. Elférnénk itt mindannyian. - Águsz először csak megrántotta a vállát, majd még hozzá bátorítóan bólintott is. Ezután felült és a gyerkőcök felé fordult:
- Nem szeretnétek itt maradni velünk? Van itt hely nektek is - a gyerekek ámulva néztek egymásra. Pillanatok alatt a zöld szemű kisfiú köré gyűlt mindenki, és egyenként a fülébe súgtak valamit. Pár perc elteltével felállt a fiúcska és azt mondta:
- Szeretnénk itt maradni. De hogyha megtanítotok minket olvasni, akkor nem tanítanátok minket meg minket minden másra, amit csak tudnunk kéne?
Egyikük sem akart ellenkezni. Mindig is arra vágytak mind a ketten, hogy gyerekeket tanítsanak.
- Szívesen megtanítunk titeket mindenre!- szólt Águsz, és ez volt a végszó. A gyerkőcök mintha csak erre vártak volna, odafutottak hozzájuk, és a nyakukba ugrottak. Mindannyian nagyon boldogok voltak, és ez így is maradt…
Gyurusz és Águsz iskolája máig is nyitva áll minden gyerek előtt, csak annyi a különbség, hogy az erdőt kiirtották és a patak is megduzzadt kicsit. Az erdőből Budapest lett, a patak pedig Dunává cseperedett.