Olasz Réka: Egértanya

A Jagelló kastély évszázadok óta üresen állt Ucifalván. Régen itt pusztított a pestis, ami miatt a falubeliek szerint még most is tele volt a kastély patkányokkal. Ez többé-kevésbé igaz is volt, hiszen a sötét, kies és koszos kastély még mindig kellemes helyet biztosított a patkányoknak. Így a falulakók még mindig messze elkerülték ezt a helyet, nem is tudták, hogy más, valami sokkal szebb és tisztább is rejtőzik a kastély falai között.

Egy egérklán egyszer régen úgy döntött, hogy nem hagyják ezt a helyet elszürkülni a patkányok martalékává, és nagy erőfeszítésekkel, ember (illetve egér-) feletti bátorságról tanúbizonyságot téve, a kastély egyik szobáját elfoglalták. Azóta itt kizárólag egerek éltek. Saját kis birodalmuk volt, és nem is akartak tudni a patkányokról. A patkányok nem voltak különösebben ellenségesek, miután megszokták már az egerek jelenlétét, és amúgy sem voltak olyan számítóak és tisztátlanok, sőt tulajdonképpen elég sok egérvonással rendelkezetek... Az egerek mégsem éreztek semmi közöset maguk és a patkányok között.
Volt egy iskolájuk is, tele csupa különböző színű egerekkel. Büszkék is voltak rá, mert a patkányokat unalmasnak és egyszínűnek tartották.

Marci egy szép kis egér volt, szürke bundával és átlagos termettel. Különösebben nem különbözött a többi egértől. Nehéz is lett volna. Marci még emlékezett első napjára az iskolában. Nem találta a helyét, ment mindenfelé, de senkivel nem érezte jól magát. Nem érezte, hogy bárki is egy kicsit is hasonlítana rá. A szoba minden pontjáról érkeztek egerek, és az egyetlen közös téma az volt, hogy kinek mi a véleménye a patkányokról. Akik a szoba közepén laktak, erős véleménnyel voltak a patkányokról, néha már versengtek, hogy ki tud kitalálni frappánsabb jelzőt szomszédaikra. Marci nem értette ezt a hozzáállást, és ezért egyedül érezte magát. Ez az érzés mostanra már szerencsére elmúlt, és boldog volt, hogy most már ő is ennek a színes és életvidám társaságnak a része lehet.
Minden délután, mikor a portásegér már rugdosta ki az ajtón, ment el haza a barátival. Nevetgéltek, hogy, hogy készítették ki a tanegereket. Kollázst, a sajtművészt, aki ma leharapta az egyik osztálytársuk farkát, Benőt a fizikus egeret, aki a sajt olvadáspontja helyett a szegény éhező patkánykölykökről beszélt, Anikót az énekegeret, aki magából kikelve cincogott, mert valaki Babybell sajtot evett óra közben, és közben még morzsázott is, és Szaloncukrot, az irodalomtanárt, akit folyamatosan megzavartak cincogás közben, és nem vették komolyan az egerek párzási szokásairól szóló verseket, ami pedig kötelező tananyag volt. Persze voltak olyan tanegerek is, akikkel nem lehetett cicózni. Ilyen volt például Masni, a feltűnően fekete bundájú kémiatanár, aki onnan kapta a nevét, hogy jó esetben egy masnival kötötte fel a kisegereket a radiátorra, és nem a farkuknál fogva. A mai nap sem volt ez alól kivétel. Ma pont Marci volt soron, ezért nem szívesen beszélt az afférról. Meg persze ott volt még Héjas, a töritanár, aki, mert cincogtak órán, felküldte Marciékat Joci nénihez a könyvtárba, aki végig a nyomukban loholt, és folyamatosan zsémbesen cincogott. Mint ahogy ezekből is kitűnik, az iskolában feszélyezetlenül azt csináltak, amit akartak, és nem féltek a következményektől. Sokszor próbálták ki, hogy ki meddig mer elmenni a tanegerekkel szemben, de a patkánytanyákat messze elkerülték.

Egyszer azonban az egérközösség nagy döntésre szánta el magát. Beengedtek az iskolába egy patkányt. Mikor reggel bement nyolcra az iskolába, pont odaért a reggeli prédikációra. Nem tudhatta, hogy itt mindennap így indítják a tanítást. Tudatlannak és szerencsétlennek érezte magát, de gondolta, még ha esetleg utálnák is - ami elvileg nem valószínű, hiszen az egerek messze földön híresek toleranciájukról, és bár ő sosem értette, hogy pontosan miben is toleránsak az egerek - akkor is előbb utóbb megbékélnek majd származásával.

Tulajdonképpen várakozáson felül fogadták, mindenki mondott neki valami vicceset, és látszólag érdekelte a többieket. Egy ideig így nem is vágyott többre, de egy idő után, amikor rájött, hogy ez az egész csak felszín, elszomorodott.

Mindenki szólt egy kedves szót a patkányhoz. Marci kérdezgette is egy kicsit, de semmilyen véleményt nem alakított ki magában a patkányról. Fel se tűnt neki, hogy ott van. Az se tűnt fel senkinek, hogy osztálytársuk hamar jár haza, és gyakran reggelizik egyedül. Persze ha épp nem akadt beszédtéma, jól el tudtak cincogni rajta az egerek, hogy mért olyan magányos, s közben megnyugtatta őket a tudat, hogy ők bezzeg nem azok.... Nem jöttek rá, hogy igazából ők is magányosak.

Ha véletlenül összecincogtak a barátok, ő jó volt vigasztalónak, de utána megint még csak nem is köszöntek neki. A patkány mindig reménykedett, hogy egyszer csak megszilárdulnak ezek az összehaverkodások, de mindig csalódnia kellett.

Látszott rajta, hogy nagyon visszavágyik a többi patkány közé. Már nem próbálta minden áron megszerettetni magát, már nem is érdekelte, hogy mi történik körülötte. Továbbra is kedvesen szóltak hozzá, de már nem voltak illúziói, hogy ez jelent is valamit.

Így az se tudta túlzottan felizgatni, hogy elutazós egérhetük lesz, amit egy ementáli sajtban tartanak. Nem úgy Marciékat! Ők nagyon várták már. Benő szervezte az utat. Már csak ezért sem volt meglepő, hogy alig lehetett beférni az ementáli lyukain, és kevés volt a hely a férgessajton, amivel odautaztak. De a hangulat jó volt, bár Marci nem túlzottan örült neki, hogy egyik barátja se volt vele egy csoportban. Így keveset vett részt a csoportmunkában, és beszélgetni se tudott senkivel. Egyik nap, mikor kómás fejjel ült a patkány mellett, hallotta, hogy az az Egér Rudolf egyik számát dúdolja. Rögtön megörült, hogy valaki végre nem az Egérkarmáért van oda, így elkezdtek beszélgetni. Aztán mindennap találtak valami közös témát. Az első napokban Marci, miután vége volt a munkának, otthagyta a patkányt, és elment a barátaihoz. Később viszont már hozzá jöttek a barátai, mert inkább a patkány mellett maradt. A patkány az elején még visszahúzódott, mikor ott voltak Marci barátai, később viszont egyre nyitottabb lett. Lassan már ő is elkezdte parodizálni a tanegereket, sőt nagyobb termetének köszönhetően felkötötte az egyiküket egy sajtkinövésre, épp úgy, ahogy Masni szokta. Cserébe Horkantó Agy megajándékozta őket azzal a kiváltsággal, hogy ők vakarhatták le az összes penészt a sajtról. Ennek ellenére Marci boldogan ment haza, azzal a biztos tudattal, hogy a patkánnyal most már barátok.

Marci megszerette a patkányt, akiben ennek köszönhetően már csak halványan élt a vágy, hogy elmenjen innen. Később már éppen hogy csak tudatában volt ennek, már nem szeretett volna igazából elmenni innen, bár még sokáig mondogatta magának, hogy nem kell végleg itt maradnia. Ő se tudta mért, de ragaszkodott ehhez az érzéshez, ez emlékeztette rá, hogy ő mégiscsak egy patkány. Marci barátaival, de főként Marcival igazi barátságot kötött, bár még így is csak sok idő elteltével ismerte be nyíltan magának, hogy itt akar maradni, de aztán már ő is későn járt haza, ő is cukkolta a tanárokat, ő is felszabadult és boldog volt, és ő is messzire elkerülte a patkánytanyákat.