És bizony nap mint nap, még ma is eszembe jut az AKG: amikor fogalmazok, amikor németül beszélek, amikor zenét hallgatok, és persze amikor gépírok.

És hogy mi a legjobb az egészben? Az, hogy a fentiekben leírtak nagyrészét akár most, majd’ négy évvel később is bármikor megtehetném: kicsit máshogy néznének ki a gyerekek a kisiskolában, kicsit máshol találnám meg a patrónusokat és máshogy nézne már ki a CBA. Persze a puffok, azok nem változnak...

Kicsit fura az AKG-ra visszaemlékezni, mert bizony még olyan, mintha nem ért volna véget. Az épületet ugyan ritkán látom, de rajta kívül nagyjából minden tovább él: legjobb barátaimmal minden nap találkozom, régi tanáraim facebookos kommentjeit lájkolom, régi német vizsgára felkészülő táblázatomat ma is forgatom („Eines roten Kleides”) és minden nap eszembe jut, hogy kéne valami jó sztori nomádtáborra.

Na nézzük, miért más az AKG (figyelem, teljesen és kimondottan részrehajló szöveg következik). Először is a legfontosabb: nem tudom, és nem is merem elképzelni, hogy mi történt volna ha nem AKG-s leszek. A gyerekek (és szüleik) életének nagyon nagy részét meghatározza ez az iskola. Nem erővel, ésszel. Az AKG nem marad az épület falain belül. Meghatározza a diákok mindennapjait még évekkel később is. Kicsit félelmetesnek hangzik, de nem az. Burok (yeah ) képződik, ami egy kicsit elodázza a felnőtté válást. Jaj, miket beszélek itt 21 éves fejjel. Na persze, én büszke vagyok arra, hogy még nem nőttem fel. Miért kéne? Az AKG-ban lehet játszva tanulni. Így visszagondolva, az első négy év játékkal telik. De az is biztos, hogy ezek az évek a legértékesebbek: olyan dolgokat tanulsz itt meg, amiket máshol soha nem fogsz tudni, és mindezt úgy, hogy közben borzasztóan jól érzed magad.

AKG-s pályafutásom alatt legalább 14 szakkörre jártam. Tulajdonképpen a kerámián kívül azt hiszem, mindenre jártam hosszabb-rövidebb ideig. Reggel fél 8-ra jártam a rádióműsorom miatt, és este hat után mentem haza a napi legalább egy különóra miatt. Mégsem panaszkodtam egyszer sem, mert csupa olyan dolgot csináltam amit élveztem.

Az AKG-ban megtanultam (figyelem! Nem megtanítottak!) bánni az időmmel, csoportban dolgozni, tábort szervezni, döntéseket hozni, de legfőképpen azt, hogy hogyan tudja magát az ember jól érezni. És ezt a képességemet bizony minden nap használom.

Pogonyi Csaba