Miért az AKG?


Szinetár Dóra
színésznő, énekesnő


Damásdi Judit
nyelvész


Gáborffy Andrea
vállalkozó


Varró Dániel költő, műfordító


Simon Magdolna


Fekete Zita
kerámiatanár
Dr. Garai Gábor
gyermeksebész


Szabó Iván
forgatókönyvíró, rendező


Korom Melinda
építészmérnök


Turczi Dávid
mérnök-informatikus


Török Mónika, Dr. Abay Péter
ügyvédek


Pogonyi Csaba
közg. hallgató


Kiss Bori, Falus György


Sonnevend Júlia
médiakutató, esztéta


Csáki Judit
újságíró


Földes Péter
újságíró,
Szűcs Édua
grafikus


Jakab Juli
forgatókönyvíró


Vekerdy
Tamás
pszichológus


Nyárai Gerzson
szerkesztő-
műsorvezető


dr. Varga Zoltán

gyerek-
pszichológus


Kászonyi Dorka
divatmarketing
szakember


Elek
Zsuzsa
ügyvéd


Arató
András
Klubrádió


Pistyur
Veronika
TV2


Janda Zsuzsanna
pszichopedagógus,
Karvalics László

egyetemi docens


Steven Spielberg az AKG-ban látott történelemóráról

Szülők, volt tanítványok az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumról

Video összeállítás


 

A kérdést sokkal inkább ekképpen kéne feltenni: Mi, ha nem az AKG?

Számolatlan érvet tudnék felhozni az AKG mellett. De ellene?!

Talán egyedül Óbudát. Meg a felnőtt korra már tényleg kínos terminusokat: csibe, fészekalj, ebihal, kupac. Félve mondom ki ezeket a szavakat „be nem avatott” társaságban, mint mikor kiderül egy cikis gyermekkori becenév.

Nehéz a gimnáziumi éveket, magát az Alma matert a helyén kezelni. Minden megszépül, és ami később jön, annál általában csak szebb és jobb a gimnáziumi lét önfeledt spleenje. Igen, még annak is, aki nem az AKG-ba járt. Bizonyos idő távlatából azt gondolhatnánk, végső soron mindegy is, melyik középiskoláról volt szó. Dehogy mindegy!

Emlékszem, mikor eljött a gimnáziumválasztás ideje, apám – a honi iskolarendszer kíméletlen kritikusa – azt javasolta, vizsgáljuk meg a fővárosi gimnáziumok úgynevezett „erősorrendjét”, és a lista legalján szereplő iskolába felvételizzek, oda simán felvesznek majd, ott békén fognak hagyni, nyugodtan tanulhatom azt, ami érdekel, és minimálisat teljesíthetek abból, ami untat. Az ötlet kiváló volt, és magam is hajlottam rá. De – bevallom őszintén – azért nem bánom, hogy még ez előtt kiderült: létezik egy alternatíva valahol Óbudán.

Egy alternatíva, ahol ugyanezt biztosították, azonban ennél sokkal többről volt szó. Ahol nem egyszerűen a diákokkal való tanulási „harcba” belefásulva legyintenek az érettségi eredményekre, meg a diákokra úgy általában, hanem végiggondolt koncepció alapján igyekeznek mindenkiből kihozni a legtöbbet, hogy így érjenek el – a többi gimnáziummal összehasonlításban is – kimagasló eredményeket. Mert valóban – ahogy mások is a „Miért az AKG?” kérdésre válaszolva már megjegyezték – volt AKG-s diákot találni megannyi érdekes munka és feladat mellett cseppet sem nehéz (művészetek, média, gazdaság, tudomány, társadalomtudomány, stb.).

Lassan tíz év telt el az érettségim óta. Ennyi idő – sajnos – már bőven elég ahhoz, hogy visszamenőleg véleményt mondhassak; hogy eldönthessem, tudom-e hasznát venni mindannak, amit az AKG során megtanultam az életről, tanárokkal való viszonyról, a felnőtt társadalommal, ill. társaimmal való kapcsolatról. Nos, inkább azt írnám le, ez idő alatt mit láttam, látok azokon, akik NEM az AKG-ban, vagy valamely testvériskolájában végeztek.

Kiábrándult, cinikus, megfáradt fiatal embereket, akik megúszásra játszanak. Megúszásra a középiskola után továbbra is az egyetemen, holott oda már elvileg azért járnak, mert érdekli őket, amit tanulnak, hiszen később azzal vagy olyasmivel akarnak foglalkozni, amit ott elsajátíthatnak. Megúszásra játszanak a tanáraikkal szemben, a nyelvvizsgán, a BKV-n, a MÁV-on, a boltban és sokszor emberi kapcsolataikban, nem ritkán önmagukkal szemben. Hátha nem derül ki, hátha ennyi is elég, hátha majd nem veszik komolyan, stb. Minél kevesebb erőbefektetéssel, minél nagyobbat szakítani. Morál sem számít. Valahogy végiglavírozni az élet szörnyű hullámain, az se baj, ha egyet fordulunk és már vége is, mi meg folyton csak kamuztunk. Soha meg nem szerzett, meg nem ismert szabadságukért igyekeznek harcolni. Sértettek, ha dolgozni kell, megbántottak, ha gondolkodni. Szívük szerint végigpuskáznák az életet, de már nincs honnan, nincs miből. Tisztelettel a számos kivételnek persze, akik számára mindennek az ellenkezője hatalmas erőfeszítésbe, külön odafigyelésbe került, és az iskoláik ellenében végzett felismerésekkel együtt jött el.

Sokan közülük boldogak. Sokan közülük boldogabbak, vagy legalábbis boldogabbnak hiszik magukat, mint sok volt AKG-s, akik igyekeznek a maguk módján helytállni, nem megúszni, hanem dolgozni és tenni, felelősen gondolkodni és vállalni, hogy eltévedjenek az élet útvesztőiben. Nem mindegyikük, de tapasztalataim alapján a volt AKG-sok többsége ilyen. És képesek minderre azért, mert ott volt mögöttük egy olyan 4 (később jövőknek 6) év, amely lényegében másról sem szólt, csak arról, hogy megtalálják és értelmezzék önmagukat, illetve hogy kemény leckéken keresztül ismerkedjenek a(z) „(egyéni) szabadság” fogalmával. Ha nyitott szemmel, füllel jártak-keltek az AKG világában, olyan mentális biztonságot vihettek magukkal innen, ami egész életüket alapjaiban meghatározhatja, és ez nem egyszerű „nuance” más iskolákkal szemben. Ez maga a tét.

Felnőtté érni lehet traumákon keresztül is. És lehet – ami sokkal rosszabb - soha nem érni felnőtté. És lehet szinte észrevétlenül. Úgy, hogy látszólag(!) alig történt valami. Épp csak elvégeztünk egy gimnáziumot: tanulói voltunk az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumnak.

Szabó Iván (1982)
forgatókönyvíró, rendező

Színház-és Filmművészeti Egyetem Doktori képzés 2008-
Northern Film School 2006-2008
Színház-és Filmművészeti Egyetem 2001-2006
AKG 1997-2001