AKG
pedagógiai
program
 

1. Az életkori sajátosságokhoz igazodó többfokozatú képzési szerkezet

Az AKG a teljes képzési időt három önálló szakaszra bontotta, a tanulók életkori sajátosságaihoz igazodó képzési célokkal, eltérő tanulási formákkal, sajátos szakmai feladatokkal. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a 13-15 éves tanulók mást és más módon tanuljanak, mint a 18-19 évesek. A tanulók életkorának növekedésével nő az autonómia foka, a szabadon választott tevékenységek aránya, de egyben nő a tanulók kötelessége, felelőssége is. A különböző szakaszokban eltérő hosszúságú órákat tartunk, különböző a tanítási csoportok létszáma, eltérő a közösen feldolgozásra kerülő és az egyéni tanulást igénylő feladatok aránya, eltérő a szabadon választható kurzusok aránya. Másképpen alakítottuk ki a tantárgyakat, a tanulást támogató pedagógusi feladatokat is.

1.1. Alsó középfokú – kultúraközvetítő szakasz, 7-10. évfolyam

Az általános alapképzés, jellemzően a képességfejlesztés, a szociális tanulás ideje. Az időszak során lezárt képzést nyújtunk.

Jellemzői:

1.2. Nyelvi kommunikációs év, 11. évfolyam

A nyelvi-kommunikációs év 2003-ban került az AKG pedagógiai programjába, felmenő rendszerben. Az első évfolyam 2008/2009 tanévben vesz részt ebben a programban. Az iskola nevelőtestülete felhasználva a törvény által biztosított lehetőséget a többlet évvel csökkenteni kívánta a tanulók 9-10. évfolyamon évek óta meglévő terheit, s a korábban négy évre széthúzott második idegen nyelv tanulását, valamint a projektvizsgát erre az évre helyezte.

Jellemzői:

1.3. Felső középfokú szakasz, 12-13. évfolyam

Értelmiségi alapképző, pályaorientációs szakasz. A szakasz lezárt képzést nyújt. Érettségivel zárul.

Jellemzői:

   
 


2. Tantárgyszerkezet