AKG
pedagógiai
program
 

2.5. Tantárgyak felső középfokon (12-13. évfolyam)

Az iskola befejező szakasza a pályaorientáció, a társadalmi beilleszkedést elősegítő, az egyes tanítványaink attitűdjeinek, motivációjának, felkészültségének leginkább megfelelő, saját döntésen alapuló program kialakítása következetes végigvitele. A legfontosabb cél tanítványaink attitűdjeinek, társadalmi tudatosságának a fejlesztése.
A képzés lezáró szakaszában, megnő a szaktudományra épülő, kimenetre tervezett tárgyak tevékenységek jelentősége. A tantárgyi programok – a szerencsére egyre inkább kompetencia követelményeket meghatározó – közép és emelt szintű érettségi elvárásaihoz, valamint a tanulók pályaválasztását elősegítő későbbi szakmai kompetencia követelményekhez igazodnak. A serdülőkornak ez az a rövid záró időszaka, amikor a célképzésnek szerepe lehet.

A szakmai műhelyek – a tantárgyi programok készítése során – a közép és emelt szintű érettségi képesség és ismeret követelményeit, a szakképzés elvárásait, a tudatos tanulást, az elmélyülést, az önálló alkotás követelményét tették a középpontba.

A személyesség és az érdeklődés mellett a tudatos választást követően, megnő az érdekeltség szerepe a diákok tanulási motivációjában. Megjelenik a verseny, mint érték, a tanulók erős továbbtanulási motivációját használjuk kötelességtudatuk, figyelemkoncentrációjuk, munkafegyelmük erősítésére. A 11. évfolyam végén meghirdetett tantárgyi programokat a tanulók önállóan választják, előzetes szintelőírás nélkül. A döntéshez szükséges a patrónus és a szülő támogatása is.

2.5.1 Ajánlott képzési irányok

A tanulói döntéseket elősegítendő az iskola képzési irányokat ajánl, benne az adott irányhoz szükséges előírt, és az érintett pályához kapcsolódó, attitűdformáló, alapozó tantárgyakkal. Az egységes képzési irányok meghirdetése lehetővé teszi a hatékonyabb pályaorientációt, a tárgyat tanítók összehangoltabb munkáját, a szakmai alapozást, és a sokkal hatékonyabb munkaszervezést. A tanulók számára nem előírás egy képzési irány választása, de munkaszervezési okok miatt, így oldható meg legjobban a párhuzamos órák ütközésének elkerülése. A képzési irányokban lévő tantárgyi programok nem összehangoltan készülnek, a szakmai műhelyek autonómiáját ez a tanulásszervezési technika közvetlenül nem érinti, de a tárgyakat tanító tanárok együttműködését elősegíti, a tanulók patrónusi támogatását megkönnyíti. Az ajánlat növeli a tanulók döntési késztetését is, mivel tanítványaink nagy hányadának 11. év végén még nincs határozott pályairányultsága, és munkarendileg az összehangolt tárgyakban kisebb az ütközés érdemes végiggondolni, patrónussal, szülőkkel végigbeszélni az alternatívákat, természetesen biztosítjuk az egyedi tárgyválasztás lehetőségét, a több irányban nyitott tanulóknak és a szakmai képzés lehetőségét megtartani kívánóknak.

Bölcsész szakok: magyar nyelv és irodalom emelt, történelem emelt, matematika közép szint, valamint a távlati irányhoz kapcsolódó választható tárgy (pl. filmelmélet, társadalomismeret, pszichológia stb.). Az idegen nyelv szakokra jelentkezőknek 13. évfolyamon önálló felsőfokú csoportot szervezünk.

Gazdasági szakok: matematika, történelem emelt, magyar nyelv és irodalom közép, gazdasági ismeterek emelt szint Javasolt továbbá az informatika, társadalomismeret választása.

Társadalomtudományi szakok: történelem, magyar nyelv és irodalom emelt szint, matematika közép szint, választandó tárgyak a társadalomismeret, életmódtörténet, történeti társadalomismeret

Természettudományi szakok: matematika emelt, egy természettudományos tárgy emelt szint, történelem, magyar nyelv és irodalom középszint, valamint másik természettudományos tárgy, illetve választható tárgy (csillagászat, etológia, természettudományos laboratóriumi gyakorlat stb. ) választása.

Műszaki szakok: mint a természettudományos szakoknál, a választott természettudományos tárgy helyett fizika.

Művészeti pályák: magyar nyelv és irodalom emelt szint, történelem, matematika középszint, az adott művészeti irány szaktárgya emelt szinten és alkotó köre (film, videó, színház, képzőművészet, zene)

Szakképző irányok: pályaorientáció szerint. (A két idegen nyelv emelt szintű tanulása, minden képzési irányban előírás.)

Meghirdetett tantárgyak

Érettségihez előírt tárgyak Emelt szint Középszint Megjegyzés
alapórák
Matematika 6 óra/hét 4 óra/hét Emelt korrekciós csoport 4+2 ó/hét
Magyar nyelv és irodalom 6 óra/hét 4 /óra/hét  
Történelem 5 óra/hét 3 óra/hét  
Idegen nyelv 1 5 óra/hét 5 óra/hét Emelt vizsga után felsőfokú (5ó) vagy szinten tartó 2-3 óra/hét
Részvételi előírás
Idegen nyelv 2. 5 óra/hét 5 óra/hét Emelt vizsga után felsőfokú (5ó) vagy szinten tartó 2-3 óra/hét
Patrónusi foglalkozás     1 alkalom / hét
Testnevelés     2 óra/hét
Választható érettségi tárgyak
Fizika 5 óra/hét 3 óra/hét  
Biológia 5 óra/hét 3 óra/hét  
Kémia 5 óra/hét 3 óra/hét  
Földrajz 5 óra/hét 3 óra/hét  
Gazdasági ismeretek 5 óra/hét 3 óra/hét  
Társadalomismeret 3 óra/hét   Középszintre nem hirdetünk
Filmelmélet-média 5 óra/hét 3 óra/hét  
Rajz és vizuális kultúra 5 óra/hét 3 óra/hét  
Ének-zene 5 óra/hét 3 óra/hét  
Informatika 5 óra/hét   10. végéig teljesítjük a középszintet (szakmai alapozó is)
Választható tárgyak 5 óra/hét jóváhagyott tanterv alapján min 5 fő 3 óra/hét jóváhagyott tanterv alapján min 5 fő Meghirdetve kezdeményezhető más tárgy is
   
 


2.6. Éves órakeretek