Tantárgyi programok
 

Gazdálkodj okosan! (Pénzügyi oktatási program) (10. évfolyam)

7 éves gimnáziumi képzés

2009. november

A társadalmi-gazdasági környezet szükségessé teszi, hogy az állampolgárok a gazdasági-pénzügyi ismeretek területén olyan képességekre tegyenek szert, melyek segítségével képessé válnak azonosítani a tudatos és körültekintő döntésekhez szükséges alapvető gazdasági-pénzügyi információkat, majd azok megszerzése után értelmezni azokat, és ezek alapján felelős döntést hozni, felmérve döntésük lehetséges jövőbeni társadalmi-gazdasági-pénzügyi következményeit.

Jellemzője:

A gazdaság és a pénzügyek alapjairól szóló, képesség-, készségfejlesztő, gyakorlatorientált, ismeretterjesztő és együttgondolkodásra ösztönző program, mely megpróbálja a gyakorlat szintjén bemutatni, az egyébként komoly absztrakciós képességeket igénylő gazdasági, pénzügyi világ működését.

Cél:

A gazdasági-pénzügyi gondolkodásmód elsajátítása, ismerkedés a hazai és nemzetközi gazdasági folyamatokkal, a piacgazdaság működési mechanizmusainak megismerése, az öngondoskodás szerepének, fontosságának megismertetése. A hosszú távú pénzügyi tervezés szükségességének felismerése, módszereinek elsajátítása. Gyakorlati, hétköznapi gazdasági, pénzügyi ismeretek megismerése, elsajátítása.

Fejlesztendő képességek:

Értelmi képességek:
önálló, logikus gondolkodás, egyéni ítéletalkotás, vitatkozás, érvelés, következtetések levonása (általánosítás nélkül), árnyalt, több látószögű megvizsgálás, lényeglátás; kreativitás, problémamegoldó képesség, döntéshozó készség, információk megszerzése és rendszerezése,

Szociális képességek:
beilleszkedés/önállóság, konfliktuskezelés, viselkedés, fegyelem, másik egyénnel, nemmel, korcsoporttal való együttműködési készség

Kommunikatív képességek:
olvasás, írás, előadás,

Önmagára vonatkozó képességek:
önismeret, önértékelés,öntudat - önmaga vállalása, a megváltozás képessége.

Eszközök:

Kidolgozott gyakorlatorientált internet alapú program (www.penziskola.hu), hozzá kapcsolódó gazdasági játékok, szituációs feladatok, esettanulmányok, videofilmek, stb.

Követelmények:

Órakeret:

10. évfolyamon 64 óra (heti 2x45 perc, duplaóra)

Értékelés:

Az értékelés az alábbi súlyozással történik:

opcionális lehetőség kiselőadás megtartása esetén:

Félévkor és év végén a számított és százalékban meghatározott átlagos eredmény a következő módon fordítható le érdemjegyre:

0 – 49 %-ig elégtelen
50 – 65 %-ig elégséges
66 – 75 %-ig közepes
76 – 85 %-ig jó
86 – 100 %-ig jeles

Tanterv

A foglakozások 2x45 perces (dupla) órákként értendők. Ebből:

Téma

Fogalmak

I. Útra kelünk
I/1. Mit jelent gazdálkodni szűkösség, alternatívák, döntés, nyert haszon, feláldozott haszon, haszonelemzés, szükséglet, igény, ösztönző, motiváció
I/2. Az áruk és a pénz világában élünk áruk, szolgáltatások, csere,
piac elemei, kereslet, kínálat és az áralakulás, ármechanizmus, piaci verseny
I/3 Szereplők és kapcsolatok a piacgazdaságban háztartás, vállalat, állam, külföld
termelési tényezők és jövedelmük, fogyasztási cikkek piaca,
körforgásmodell
II. A mindenható pénz
II/1. Pénztörténet (a kaori kagylótól a bankkártyáig) csere, felesleg, munkamegosztás, árupénz, aranypénz, metallizmus, pénztulajdonságok, váltó, pénzhelyettesek szerepe, klasszikus bankjegy, papírpénz, modern pénz, a pénz és banktörténet összefüggései
II/2 A pénz szerepe és funkciói modern pénz fogalma, működésének feltétele, funkciói, pénzteremtés, forgalomhoz szükséges pénzmennyiség, likviditás, készpénz, számlapénz
II/3. Ahány ország, annyi pénznem - euró világpénz, valuta, deviza, árfolyam, devizapiac, devizakereslet és devizakínálat összetevő, Euró
II/4. Az infláció infláció fogalma, mérése, fajtái, infláció csoportosítása kiváltó okok szerint, az infláció nyertesei, vesztesei
III. Akik gazdálkodnak – szereplők a gazdaságban
A háztartások gazdálkodása
III/1. Bevételek - kiadások háztartás fogalma, gazdálkodásának célja,
a háztartás költségvetése, a költségvetés egyenlege
bevételek és kiadások főbb csoportjai, típusai, szerkezete
jövedelmek fajtái (termelési tényezők), jövedelem és vagyon.
III/2. Hitelek – megtakarítások gazdálkodás idővel és pénzzel,
elhalasztott-, előre hozott fogyasztás, előnyök és hátrányok, a pénz időértéke, a kamat,
hitelek, hitelszerződés, hitelfelvétel költségei, hitelfajták, THM,
megtakarítások, kényszermegtakarítás,
befektetések (hozam, kockázat, idő kapcsolata)
III/3. Fizetési technikák, pénzkezelési módok készpénz, számlapénz, pénzkezelés,
számlák fajtái (folyószámla, betétszámla, hitelszámla, stb.), előnyeik, hátrányaik, bankszámlanyitás, EBKM,
számlaszolgáltatások, fizetési forgalom, készpénzes és készpénz nélküli fizetési módok
A vállalatok és a pénz
III/4. Pénz vagy tőke vállalkozás fogalma, kockázat, nyereségorientáltság, vállalat fogalma,
a vállalat input-output modellje (termelési tényezők, termék, szolgáltatás),
kiadás versus befektetés, tőke fogalma, eltérése a pénztől, kiadások, költségek, beruházás, értékcsökkenés, a vállalat környezete
III/5. A garázscégtől a multinacionális nagyvállalatig finanszírozás, tőkebevonás, saját forrás, idegen forrás, hitel, a tőke ára,
a vállalkozási formák (egyéni vállalkozás, társas vállalkozások) jellemzői
Az állam is gazdálkodik
III/6. Az állam, mint gazdasági szereplő az állam fogalma (központi és helyi megjelenése) gazdasági szerepvállalás célja, oka, intézményei, a szerep tartalma – piaci anomáliák
közjavak, externália fogalma, externáliák kezelése,
az államháztartás, bevételek, kiadások, központi költségvetés,
az egyes szereplők és az állam kapcsolati modellje
III/7. Az állam pénztárcája költségvetés bevételei, adó fogalma, főbb csoportjai,
állami kiadások főbb tételei,
költségvetési egyenleg, deficit, szufficit, állami eladósodás
III/8. Ki fizeti a révészt, avagy hogyan és miért adózunk adó és adójellegű elvonások (illeték, járulék, vám, stb.), az adórendszer,
a magyar adórendszer (SZJA, TAO, ÁFA, jövedéki adó, helyi adók, stb.)
IV. A pénzpiac mindenkit összeköt
IV/1. Bankrendszer a mai gazdaságban pénzügyi közvetítők szerepe a piacgazdaságban,
kétszintű bankrendszer, a jegybank feladatai, monetáris politika alapjai
kereskedelmi bank fogalma, tevékenysége, betétügyletek, hitelügyletek, fizetési forgalom lebonyolítása, stb. a bank haszna
IV/2. Tőkepiac és termékei pénzügyi közvetítők alaptípusai, helyük, szerepük
értékpapír fogalma, fajtái, csoportosításuk,
értékpapír piacok, befektetési szolgáltatók, a tőzsde, a tőzsdei kereskedés
IV/3. A pénzügyi közvetítők banki pénzügyi közvetítők típusai, főbb jellemzőik
nem banki pénzügyi közvetítők típusai, főbb jellemzőik,
befektetési alapok, nyugdíjpénztárak, biztosítók szerepe, főbb jellemzőik
lízingcégek, faktorházak, brókercégek
V. Mérlegelj és dönts
V/1. Életpályánk pénzügyi döntései az életpálya egyes szakaszaihoz kapcsolódó pénzügyi események, döntési helyzetek
Miről és hogyan döntsünk?
Kihez forduljunk segítségért?
V/2. Korszerű pénzkezelés Hol érdemes a pénzünket tartanunk?
bankválasztás, számlanyitás menete, szempontjai, költségek, számlahasználat, bankszámlakivonat jellemzői, e-banking,
V/3. Kártyázzunk! kártyák típusai (banki, nem banki)
bankkártyák jellemzői, tulajdonságaik (betéti, hitel, terhelési),
kártyaválasztás, kártyahasználat, ATM, PIN, letiltás, stb.
V/4. Az „előrehozott” vásárlás – a bankhitel hitel versus kölcsön, hitelfelvétel oka, célja, módja, következménye,
hitelfajták és jellemzőik (folyószámlahitel, személyi hitel, áruhitel, gépjárműhitel, lakáshitel, diákhitel, stb.), jelzálogjog, zálogjog, kezesség
az eladósodás problémája, KHR (BAR lista)
V/5. Hitelekhez kapcsolódó pénzügyi számítások hiteltörlesztés rendje, módjai, jellemzői (egyösszegű, kamatos kamatozású, lineáris, annuitásos törlesztés)
V/6. Megtakarításból befektetés megtakarítás okai, céljai, megtakarítás versus befektetés,
befektetési szempontok: hozam, kockázat, időtáv, pénzösszeg, befektetési cél kapcsolata, összefüggéseik
befektetési lehetőségek (pénzpiaci, nem pénzpiaci)
V/7. Amit az értékpapír befektetésekről tudni érdemes kockázat versus hozam, árfolyamkockázat, visszafizetési kockázat,
hitelpapírok, részvények, spekuláció, hosszú távú részvénybefektetés,
a tőzsdézés, ügyletkötés, információ szerepe, BEVA
V/8. Befektetésekhez kapcsolódó pénzügyi számítások – befektetések értékelése cash flow (pénzáramlás) értelmezése, a pénz időértéke,
jelenérték (PV), jövőérték (FV), nettó jelenérték (NPV) értelmezése, számítása
belső megtérülési ráta
V/9. A biztosítások biztosítás értelmezése, oka, célja (veszélyközösség, kockázatfelosztás, kármegosztás)
biztosítással védhető területek, főbb biztosítási termékek (élet-, baleset-, betegség-, vagyon-, felelősségbiztosítás)
életbiztosítás alaptípusai, jellemzőik
V/10. Nyugdíjas évek Nyugdíjas háztartások lehetséges forrásai, társadalombiztosítás
magyar nyugdíjrendszer jellemzői
felosztó-kirovó rendszer, tőkefedezeti rendszer,
kötelező magánnyugdíjpénztárak, önkéntes magánnyugdíjpénztárak, nyugdíjalapok jellemzői
nyugdíj-előtakarékossági számla
a nyugdíjat meghatározó tényezők
   
 


Társadalomismereti tantárgyblokk

Tantárgyi programok