Szubjektív

Tartalom

2. szám 1997. március 13.

A Környék

(Újabb mentegetődzés)

Ezúttal nem saját inkompetenciánkat szeretnénk ezen mérsékelt kifejezéssel elkendőzni, hanem azon egyszerű oknál fogva nevezhetjük újfent így ezen cikk elejének hangulatát, hogy ilyen mértékben felesleges rovattal terheljük az immár talán hűségesnek nevezhetd olvasót. Hiszen mindenki tudja, hogy szemközt az éjjelnappaliban, még ha nem is rabolják ki, de mindenesetre jól átvágják az embert, anélkül is, hogy saját tapasztalatunkról beszámolnánk. Ami mégpedig az, hogy körülbelül páros lábbal rúgtak ki minket, ahogy megmondtuk, hogy az iskolából egy újságnak csinálunk statisztikát, vagy valami ilyesmit. De ez este persze mindegy, ha már csak ott lehet a hőn áhított zacskó, doboz, illetve üveg valamit megvenni, Ha nincs este, ami pedig előfordul, ámbár ritkán, ott a suli mögött a CBA, és azzal szemben a Profi. Itt megpróbálunk (de lehet, hogy ilyen bonyolult szerkesztést nem tudunk megcsinálni, hiszen még a sorkizárást is kritizálták előző lapunkban, pedig az volt a legkevésbé gyenge), egy táblázatot közölni, annak, aki kézzelfoghatóbb adatokra vágyik. (Mindig csak az olvasók kedvében akarunk járni? Hol itt a saját szubjektumunk?)

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy minden kedves (pl) Ajtonynak boldog névnapot kívánjak. Még eszembe jut ott, hogy a sulinál fellelhető két virágárust is meglátogattuk, bár tekintve, hogy a nagy virágvásárlási láz szombat estével lezárult, nem tudom, van-e értelme a kettőt bemutatni. Mindkét helyen nagyon kedvesek voltak, de a Roll-ban a legkedvesebbek, bár legnagyobb sajnálatunkra nem tudták megmondani, hogy mit kezdtek a több hónapig
ott álló maradék péksüteménnyel. Itt fajtára (pl. vörös kolumbiai) adják a rózsát, a suli mögött méterre. (pl. 60 cm, 70 cm) Mindkét helyen vannak kaktuszok, egzotikusabb növények (pl. Anturium), és az eddig eladott legdrágább csokor is mindkettőnél 14-15 ezer forint. A legnagyobb előnye talán a suli mögötti virágárusnak, hogy lehet táprudacskákat kapni, és olyan zöldet lehet kérni a csokorhoz, ami 3000 Ft.

Kísérletet teszek arra, hogy megígérjem, legközelebb valami olyan témát próbálunk találni "A Környék" rovatunkba, ami minket is érdekel, legalább egy kicsit.

  CBA Profi 0-24

Egyébségek

     
Danone standard rudi 2 db 57,-    
Danone super rudi (gyümölcszselés) 52,- 32,-  
Profi Túró rudi   18,-  
Kakaó, fél liter 67,- 59,-  
Camping sajt 111,- 75,-  
Mackó sajt 181,- 109,-  
Balaton 32,- 28,-  
Autós/Lottó/Szamba 35,-    
Tempo/Szinbád   26,-  
Cerbona müzliszelet 35,- 26,-  
Koktél keksz 99,- 95,-  

Péksüteménységek

     
Kifli 10,- 8,-  
Zsömle 7,50 8,-  

Lekvárok

     
Bogica szeder/ribizke/szilva/málna 410g 118,- 129,-  

Sörök

14 féle 8 féle  
Kaiser 94,- 79,-  
Amstel 99,- 85,-  
Dreher 92,-    
Kőbányai 66,-    

Készételek

     
Lencsefőzelék főtt kolbásszal   125,-  
Zöldborsófőzelék füstölt kolbásszal 135,-    

m