Szubjektív

Tartalom

10. szám 1997. november 7. - november 19.

Az örök álmodozó

KusturicaNagyon lehet szeretni Kusturica filmjeit. A Cigányok idejét egyszeri megnézésre ajánlom - gyengébb idegzetűeknek! De nagyon fontos egyszer megnézni azoknak, akik elsírják magukat minden kolduló roma láttán és azoknak is, akik nem ülnek le egy etnikai kisebbség mellé a metrón.

Ciganyok idejePrimitív érzelmek játéka ez a film: élet-halál, születés-misztikum, a fény játéka. Ezek hatása többszörösére fokozódik a jól megválasztott dalbetétekkel. A film első része szociográfia. Roma település, azok jellegzetes figuráinak groteszk megjelenítéseivel. Az események középpontjában egy nagymama - igazi Ősasszony - áll, aki képes összefogni több nemzedéket bölcs belátással, megtanulhatatlan módon. Ciganyok idejeA szeretet, ami a családja felé árad, igazi mágikus erő. Azt az elfogadást, amit környezetével szemben tanúsít, nem lehet tanítani semmilyen szocmunkás főiskolán. Ez a szeretet és megbocsátás igazi feminin Krisztussá teszi. Budapesti nagymamák, tessék nyugdíjasjegyet váltani a filmre. Az ősasszony két unokája és velejéig romlott fia, valamint a falu betegei felett gyámkodik. Két unokája kicsúszik a kezei közül. Gyógyulni mennek, aztán cigánymese módjára szerencsét-próbálni kényszerülnek. Ciganyok idejeA paraképességekkel megáldott fiú besurranó, majd maffiózó-embercsempésszé válik Milánóban, a nyomorék kislány koldussá Rómában. Valószínűleg a harmadik út vezetett volna az abszolút boldogság felé. A filmet ezen az úton szárnyaló vágyakozásaik fűszerezik jó és rossz angyalok kíséretével. Az öregasszony imádsága nem hat a civilizált országban. KusturicaA nonszensz a filmben, hogy cselekedeteik, erkölcseik csak a civilizált világban válnak megbocsájthatatlan bűnné. Mikrovilágukban napi italozás, kockajáték és a szomszéd lány megrontása az egyedüli vétkük. A cigányok valódi áldozatai a nyugati kultúrának. Igazán kár azon fáradoznia több ezer embernek, hogy ezeket a lényeket szocializálják. Igen jól megvannak ők maguk között valami idillikus bizarr boldogságban. A film vége nem egy hollywoodi happy-end. A főhős belehal az igazságkeresés és a pénzcsinálás útvesztőjébe. Elraboltatja magát az álmaival, nem éri el a tökéletest, és mégis belehal. A nagymama újra kezébe veszi maradék családja sorsának irányítását.

- holdnővér -

Emir Kusturica: Cigányok ideje