Szubjektív

Tartalom

35. szám 2002. október

Álom...

Magyar emberek milliói várták ez év augusztus 14-ét, ugyanis ezen napon csapott össze a magyar bajnok ZTE, a kétszeres BEK, majd BL győztes Manchester Uniteddel. A találkozó esélyesének mindenképpen az angolok számítottak, és ebben nagy szerepet játszott az, hogy nem lépett pályára a britek szenzációs francia kapusa, Fabien Barthez. A magyarok fogadkoztak, hogy ők nem fognak aszszisztálni Beckhamék „showműsorához”, és így is történt. Ezen a meccsen még nem látszott az óriási szintkülönbség. A kiegyenlített, már-már unalmasnak mondható mérkőzés legvégén, a hosszabbításban megtörtént az, amire senki sem számított. A későbbiekben a vitéz és/vagy isteni előnevet kapó Koplárovics Béla előnyhöz és ezzel győzelemhez jutatta a hazaiakat. Az összecsapást követően, míg a magyarok tomboltak örömükben, addig az angol sajtó a földbe döngölte Giggséket.

... és valóság

2002. augusztus 27-én a manchesteri Old-Traffordban ütközött meg újra a két együttes. Az angoloknál erre a meccsre már felépült Barthez és az új szerzemény, Rio Ferdinand is. A zalaegerszegi gárda kitartóan őrizte az otthon szerzett előnyét, kb. 6 percig. Ekkor ugyanis a holland Ruud van Nistelrooy bevette Ilics kapuját. Őt követte még Beckham, Scholes, Solskjaer, majd ismét Nistelrooy. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a második félidőben kiállították a magyarok szerb hálóőrét, Szasa Ilicset. Annak ellenére, hogy várható volt, azért mindenkit mellbe vágott az öt-nullás végeredmény. Mindenesetre dicséretet érdemel a zalai csapat, a Puskás stadionbeli helytállásért, és amiért az oroszlán barlangjában sem adták fel.

Ligetvári András

Fotók: ZTE honlap