Szubjektív

Tartalom

47. szám 2005. december

Ebéd AKG-s módra, avagy vega lett az egész suli?!

Az AKG, nevéhez hűen, az ebédben is viszonylag alternatív. Az, hogy a diákok és tanárok akár három menü közül is választhatnak, csak az egyik kiváltsága iskolánknak.

Az A és B menü közül gyakran nehéz választani, mérlegelni kell az egész heti kajarepertoárt, és számításba venni, mi az, ami a kedvencünk, és mi az, amit biztosan nem eszünk meg. És persze azt is, hogy a B-t általában többen választják, és ha nem akarunk sokáig sorban állni, lehet hogy jobb, ha inkább az A-t jelöljük. Persze aztán a kedves konyhás nénik jóvoltából, ha melléjelöltünk, kaphatunk esetleg másik menüt. A keddi édességnap, a pénteki főzeléknap, aminek többnyire egyetlen jó része a süti (vagy nem), mind számomra jó dolgok, hiszen nem minden iskola mondhatja el magáról, hogy úgy mindent egybevéve, nem is olyan rossz a kajája. Más iskolában tanulóknak pedig csak kerekedik a szeme, hogy mi három menüből is választhatunk. Hát igen, a harmadik menü a C, amit soha senki nem evett (legalábbis kevesen).

Az elmúlt években a diákok és tanárok többségének a C menü fogalma egy és ugyanazt jelentette. Mindenki úgy gondolta, hogy csak a legelszántabb, legmerészebb emberek vállalják be egy egész héten keresztül a vegetáriánus életmód efféle formáját. Bár többnyire az újak egy-két hétig kipróbálták, de utána hamar le is mondtak arról, hogy „egészségesen” étkezzenek.

Mikor azonban szeptemberben beléptünk szinte vadonatúj iskolánkba, a sok furcsaság és újdonság mellett az ebédlőben is meglepő dolgok vártak ránk. Nem kis meglepetést jelentett nekünk, mikor az idei évkezdéskor egy kisebb méretű salátabár foglalt helyet az ebédlőben – egyébként akadályozva a B menühöz állókat –, amiben nem is olyan vészesen kinéző, sőt, néha igen ízletes növények voltak elhelyezve. Persze először még senki nem merte rávenni magát, hogy bejelölje azt a bizonyos betűt a kajajelölőlapon, de most már az iskola elég nagy százaléka fogyasztja ezeket a zöld dogokat. A legbátrabbak akár egy egész hónapon keresztül eszik a zöldségeket, ami talán még egy vegetáriánusnak is egy idő után unalmassá válhat. Nap mint nap óriási tolongás folyik a B menü ablaka előtt, főleg kisebbekkel szoktam találkozni, ami meg persze maga a halál, hiszen annyian vannak, hogy mindig betöltik az egész ebédlőt. Ilyenkor mindig próbálom más időpontra helyezni az étkezést, hátha elkerülöm a megrázkódtatásokat.

Egyszóval a C-sek tábora folyamatosan gyarapszik. De vajon mitől lett ez a hirtelen változás? Mi gondoltuk azt, hogy mostantól akkor tényleg egészséges kajákat fogunk enni, vagy az ősrégi C menü tartalma változott meg gyökeresen? Nem is tudom. Kóstoljátok meg, nem is olyan rossz!

Abay Kinga