Szubjektív

58. szám 2008. június

Tanárértékelés, kicsit máshogy (Horváth Dóra)

Szinte minden AKG-s diák tudta, mi is az a tanárértékelés, kivéve a hetedikeseket és a művészeti tagozat tanulóit, de ez érthető, hiszen nekik ebben az évben volt először ez a rendhagyó AKG-s esemény.

A hatodik történet (Zsin Ágnes)

Eszembe jutott az első termtud. témahét, hogy mennyire másra számítottam, mint ami végül lett belőle, és hogy talán most, a hatodikon is teljesen más lesz minden, mint amire számítok. De kíváncsian néztem elébe, és reméltem, hogy ez most még jobb lesz, mint az eddigiek.

A hetedikes felvételi (Rácz Júlia)

A felvételi egyszer mindenki életében eljön. Most erről a nagy eseményről faggattam Laffer Zsuzsa tanárnőt, aki örömmel válaszolt is a kérdésekre.

Nyitótábor-szervezés (Horváth Dóra)

Mint minden évben, a hetedikes nyitótábor megszervezése idén is a kilencedik évfolyam feladata, és ez az évfolyam most az én évfolyamom. Hogy ez hogy is néz ki, azt a felettünk lévő évfolyamok tudják, de az alattunk lévők nemigen.

Hogyan készült? (Csikós Panna)

Valamikor a hetedikes nyitótábor végén elkezdtem várni azt az évet, amikor majd én is nyitótábort szervezhetek végre. Eljött az év eleje, de nem történt semmi… Ám a tudatunk alatt ott motoszkált az a gondolat, hogy mégis ez az az év!

12.-es nyitások (Horváth Barbara)

Az első négy évben a nyitások sokkal fontosabbak voltak, mint az utolsó kettőben.

9M nyitás (Gergely Sára)

A nyitáson általában megbeszéljük az évfolyam „ügyeit”: színház, kiállítás, stb. Ha nincs semmi fontos, akkor általában verset olvasunk fel vagy tabuzunk.

10.-es nyitás (Kunsági Éva)

Már régóta készültem a 10.-es kisiskola meglátogatására, mikor egy pénteki napon fogtam magam, és nyitás helyett lementem a másodikra.

Nyitások – best of nyolcadik (Kelemen Csaba)

A nyolcadikos nyitásoknak azon része, melyekre beértem, általában érdekfeszítő volt. Mindenesetre azért kicsit válogatnia kell a szerzőnek annak érdekében, hogy csupán a legizgalmasabb reggeli tizenöt percekről számoljon be tömören és velősen.

11.-es nyitások (Varga Laura)

Horn Ági jóvoltából mindenről időben tudomást szereznek, míg Szalontai Ági minden szerdán egy kis rajzfilmmel kedveskedik az érdeklődő nebulóknak

Alkotókörök a következő tanévben (Baranyai István)

Dörmi-Manó színház (Poór Patricia)

Heti egyszer másfél órát próbálnak, ami nagyon kevés, ezért sokszor feláldozzák egy-egy szombatjuk vagy vasárnapjuk felét a próbára. Komolyan készülnek az előadásokra, díszletet készítenek, megbeszélik a fénybeállításokat.

Szabó Attila-féle színjátszó (Kelemen Csaba)

A színjátszás művészi oldalát vizsgálgatván olyan gyakorlatok voltak, mint szavak helyett számok használata, a teremben való körbejárás anélkül, hogy nekimennénk a többieknek, különféle egyéb produkciókkal vegyítve, és további jópofaságok.

Mesevilág alkotókör (Rácz Júlia)

Ahogy megtudtam, a mese alkotókör célja, hogy év végén megjelentessenek egy könyvet tele saját mesékkel és a hozzájuk tartozó illusztrációkkal.

Rajz alkotókör (Gergely Sára)

A festékszagú tanterem, tele krétával, kupak nélküli, beszáradt temperákkal, nagyon megnyugtató hely. Itt szoktunk rajzolni. Az óra általában vetítéssel kezdődik.

Animáció (Csikós Panna)

Egy animáció létrehozásához először is ki kell találni, hogy miről szóljon, és ez teljesen rád van bízva, a téma kötetlen. Ha megvan az ötlet, jöhet a vázlat/forgatókönyv, amit meg kell rajzolni.

Hogyan készítsük ki tanárainkat? (Faragó Johanna)

Jaj, ne, már megint matekóra jön… Talán nem is baj, hátha lesz megint valami felfordulás.

Hogyan készítsük ki a családunkat? (Faragó Johanna)

Anyu épp hazajön a fárasztó munkából, mesélné el a problémáit, amikor mosolyogva eléállsz, hogy a konyhában kiégett a villany.

Catcatcher (Varga Laura)

Most megosztom veletek, hogy milyen nehézségeken kellett keresztülmennünk, hogy a tervünket megvalósíthassuk. Először is ki kellett választanunk, hogy ki melyik szereplő lesz. Ezután kiválasztottunk néhány jó kis jelenetet. És íme, már meg is volt az alap.

WAMP a Gödörben (Gergely Sára)

A barátnőimtől hallottam a kiállításról, azoktól, akik szívesebben vesznek fel egyedi ruhákat, és szeretik, ha nem jön velük szembe az utcán az „álomdarab”.

Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya (Almer Kitti)

Főszereplője Johnny Depp: nekem ennyi elég, hogy megnézzek egy filmet. Íme egy újabb nagyszerű alkotás Tim Burtontől.

Vérfürdő a moziban – Sweeney Todd (Kunsági Éva)

Az elvileg vígjátékként nyilvántartott film a borbélyszékről egészen a csatornákig lefolyó – látszólag animált – vérrel indít, ami, azt hiszem, előre meghatározza a film stílusát, és eloszlatja a nézők összes kételyét afelől, mit fognak látni.

Shark – Törvényszéki ragadozó (Laczi Zsófia)

Ugyan ma már nem igazán számít új sorozatnak, de azért röviden leírom, hogy mi a témája, hátha valaki nem tudja. Az egész sztori ügyvédekről szól.

Juno (Zsin Ágnes)

A film egy 16 éves lány terhességének története köré épül, ezzel mutatja be 9 hónap felhőtlen, vagy az esetek többségében átkozott napjait.

Vágy és vezeklés (Kunsági Éva)

Az az igazság, hogy elég sokfélét hallottam a filmről, mielőtt megnéztem volna. A történet végét nem ismertem, így aztán nem tudhattam, beteljesül-e a két fiatal szerelme.

Az utolsó Potter (Laczi Zsófia)

Mikor megtudtam, hogy mikor fog megjelenni a hetedik könyv, alig vártam, hogy a kezemben tarthassam. Majd mikor eljött ez a nap, és elolvastam, azt kívántam, hogy bárcsak ne most lenne vége.

A Széf (Poór Patricia)

Nem akarom és nem fogom a játékszabályt pontosan leírni, nem lenne értelme. Két pár harcol egymás ellen, kérdésekre kell válaszolniuk, így tudnak pénzt szerezni.