Általános iskolai labdarúgó bajnokság - összefoglaló

Az általános iskolai bajnokságok szervezettebbnek tűnnek, mint a középiskolás kerületi tornák, ráadásul több idő jut a játékra is, és ez a tétel az október második felében zajló IV. korcsoportos kerületi labdarúgó bajnokságon is beigazolódott. A sok jelentkező miatt több csoportban feszültek egymásnak a csapatok. Az első körben előbb a Zápor utcai iskola ellen küzdöttünk, és a remekül kidolgozott helyzeteknek, valamint a látványos befejezéseknek köszönhetően viszonylag simán nyertünk. Az Óbudai Gimnáziummal szemben viszont döcögősen kezdtünk, sok volt a feleslegesen egyénieskedő megoldás, de szerencsére a második félidőre rendeztük a sorainkat, jóval szellemesebben játszottunk, így ezt a meccset is győzelemmel zártuk. Sajnos egy hét múlva nem sikerült jelesre vizsgáznunk küzdeni tudásból, így mindkét hátramaradt mérkőzésünket vereséggel fejeztük be. A Harrer iskola ellen az első félidőben még tartottuk magunkat, de a második félidőben már csapatszinten kiütközött a technikai és főleg a fizikális fölényük, így hamar négy gólra nőtt a különbség és ez megmaradt a végeredménynél is. A Kerék utcai iskolával szemben fordított volt a helyzet, hamar előnyhöz jutottak, de le tudtuk dolgozni a hátrányunkat és a második játékrészben beszorultak a kapujuk előterébe. Kulcsjátékosunk, Murka Beni még lábadozott a betegségéből, az erőnléte nem is hasonlított a tőle megszokotthoz, ráadásul két szinte potyagólt kaptunk, így sajnos nem tudtunk élni a lehetőséggel, tehát végül 3:2-re alulmaradtunk. Szerencsére lesz tavaszi forduló is, és reményeink szerint sokat tudunk majd faragni a hátrányunkon. A csapat tagjai voltak:

1. Baráth Bertalan
2. Varga Botond
3. Tarnai Balázs
4. Murka Benedek
5. Kovács Miklós
6. Seres Brúnó
7. Kővári Dániel
8. Karvalits Tamás
9. Mile Marcell
10. Erdélyi-Nagy Dániel
11. Lóránth Noel
12. Takács Máté