Belül rendben

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) bővítése

(2005. április 8. Népszabadság)
Az eredeti cikk

Az elmúlt négy-öt év budapesti iskolabővítései alapján két markánsan megkülönböztethető stiláris irányt mindenképpen érzékelhetünk. Az egyiket Georg Drindl építész "osztrák" alapítványi iskolája nyomán nevezhetnénk akár "orbánhegyi techno" stílusnak is, míg a másikat Cságoly Ferenc és Sólyom Benedek építészek míves dolgozata alapján mindenképpen "medveutcai modernnek" kellene aposztrofálnunk.

Nota bene: néhány héttel ezelőtt megjelent kritikánkban (NSZ, 2005. március) ez utóbbival rokonítottam a Földes László és építésztársai tervezte bővítményt a budai Toldy Ferenc Gimnázium oldalában, míg a korszerű világtrendekhez igazodó "osztrák" épülethez hasonlót az átadása óta eltelt majd négy év során nem termett a honi agyag.

"Csak ennyi?" - hőköl hátra a demokratikus pluralizmus sokszínűségében hívő olvasó. "Hát ezért a sok vesződség?! A színes építészeti magazinoktól roskadó polcok, a kamara, az egyetemek, a sok ingyenélő sajtóítész csaholása, a kialvatlanságtól véreres építészszemek? Hol az a sok szépség, termékeny gondolat, ami eltart majd tízezer építészt a pannon ég alatt?"

S tulajdonképpen igaza is van a kedves olvasónak, mert van itt terítéken egyéb is jócskán. Csak éppen az a fajta átütőerő, kockázatvállaló útkeresés, kísérletező kedv, progresszió hiányzik legtöbbjükből, ami pedig igazán elvárható volna az új évezred első évtizedének közepén a honi építészettől, még akkor is, ha egy olyan európai fővárosban lakunk, amelynek főépítésze a minap egy nemzetközi kongresszus felvezető beszédében "látványépítészetként" aposztrofálta mindazt, ami az elmúlt tíz évben történt Steven Holltól Frank O. Gehryn, Libeskinden, Rem Koolhaason, Zaha Hadidon át Bachman Gáborig. Mert bár a bevezető bekezdésben félig viccesen felállított stiláris csoportosítást kiterjesztve nevezhetnők ugyan a méltán neves Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) kisvártatva átadásra kerülő új épületszárnyának stiláris narratíváját "óbudai késő posztmodern" stílusnak is, amibe finoman beszűrődik a lokális építészet folklorizáló hajlama, ez azonban már igazán olcsó poénkodás volna. Vagyis nem írná le pontosan a szituációt, amely úgy tűnik, egyfajta stiláris béklyóban, rabságban tartja a magyar építészetet, és aminek eredményeképpen fékeződik minden, ami szokatlan, új, kísérletező.

A tízemeletes panelházak sorai között reménytelenül provinciálisnak tűnik a kisméretű, sárgás színű fehérvári téglából készült burkolat.

Maradjunk tehát a tényeknél! A Szentendrei út, Raktár utca, Miklós tér határolta telek századfordulós beépítése valóságos zárványként maradt meg az óbudai lakótelepi nyúlványok között. Keleti és déli frontja még az eredeti, múlt század eleji téglaeklektika racionalizmusát képviseli, míg a Szentendrei úti frontra érkező sarok- átfordulás a kilencvenes évek legelejének kis tetős, timpanonos, klinkertéglás Tüzép-posztmodern nosztalgiaépítészetét testesíti meg (Szentesi Anikó - Makona Kft., 1989).

A Juhari Katalin építésznő vezette tervezőcsapatnak (Mont-Teampannon Kft.) tehát az új szabályozási terv elkészítése után választania kellett: vagy radikális paradigmaváltást hajt végre a bővítmény megtervezésénél, akár úgy is, hogy az előző két építési ütemmel szembefordulva keres új utat, vagy téglahomlokzattal, sátortetővel toldozgat tovább. Sajnos ez utóbbi történt. Sajnos, mondom, mert a belső térbe került új, szépen tagolt tágas aulatér, az új tantermek, videóstúdió (!) logikus elhelyezése, a régi tornateremből átalakított színházterem szintje felé (!) épülő tornacsarnok, a belső falfelületek anyaghasználata, illetve a meglévő és bővített szárny közötti térben kialakított zsibongó tetőterasz méltóbb főhomlokzatot kívánt volna. A tízemeletes panelházak sorai között ugyanis reménytelenül provinciálisnak tűnik a kisméretű, sárgás színű fehérvári téglából készült burkolat, valamint a tetőszint alatti ablaksávot takaró, fából készült árnyékoló lamellasora. Természetesen értem én, hogy illeszkedni, folytatni, befejezni valamit szent dolog. Értem, hogy a túlságosan is forgalmas Szentendrei út felőli homlokzatnál a zajvédelem prioritást élvezhetett. Mégis azt kell érezni, hogy az egyébként észak felé a jövőben még egy újabb épületrésszel bővülő főfront centrumában a merészebb homlokzati szakasz kialakítása sem lett volna "öngól". Ilyenkor jöhet jól a kortárs hangulat "adu ászaként" sok helyütt már idehaza is alkalmazott látszóbeton, bár kritikusként nem tisztem tippeket adni építészeknek. Érezhették ezt talán az építészek is akkor, amikor a régi és új szárnyak találkozásánál, illetve egy hátsó bejárati rész kialakításánál a nyaktagban üvegfüggöny falhoz acélgerendát is felhasználtak. Jobban is tetszenek ezek az átkötések!

Szemléletváltásra, bátor vállalásokra van tehát szükség akkor, ha igazi stílustrendek megjelenését szeretnénk elérni a hazai építészetben is.

Martinkó József