Három magyar űrhajós kalandjai
Origo, 2008. november 7.

---

2007-ben a Magyar Asztronautikai Társaság országos diákvetélkedőt szervezett az Űrkorszak kezdetének 50. évfordulója alkalmából. A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban működő Supernova csillagászat-űrkutatás szakkörének három tagja indult ezen a megmérettetésen, és meg is nyerték a versenyt. De az igazi kaland csak ezután következett...

Nyereményük nem volt más, minthogy 2008 nyarán átélhették az EuroSpaceCamp minden élményét – ráadásul éppen azokban a napokban tudták meg azt is, hogy mindhárman felvételt nyertek arra az egyetemi szakra, amelyikre a leginkább szerettek volna bekerülni. Lássuk hát, mit élt át Jeszenszky Zoltán, Münz Péter és Vincze Mihály az európai űrtáborban.

Július 19-én, szombat reggel indultunk el Ferihegyről Brüsszelbe, hogy egy Európa szívében töltött éjszaka után érkezzünk majd meg a táborba. Kísérőnk Sik András volt, aki a Supernova szakkör-vezetője. Rövid, de a legfontosabb látnivalókat azért magában foglaló brüsszeli városnézésünk során kicsit meglepő volt, hogy szombat délután illetve vasárnap délelőtt szinte senki sem jár az utcákon és hogy minden üzlet zárva tart. Utána felszálltunk egy meglehetősen zsúfolt vonatra, és elindultunk Libramont felé.

A vasútállomásról külön busz szállított minket a táborba. Első pillantásra úgy tűnt, mintha egy gyár lenne hullámlemezből építve, de miután bementünk egy oldalajtón (mint utólag kiderült, azért ott, mert a főbejáratot a Space Centert látogatók használják, ez a bejárat viszont nekünk, Space Camp-eseknek van), azonnal látszott, hogy egy jól felszerelt űr/gyerek-táborba érkeztünk. A csarnokban leginkább egy életnagyságú űrrepülőgép-makett nyűgözött le mindhármunkat, amelynek az Amicitia nevet adták.

A központi csarnok mellett pedig különböző, labirintus-szerű folyosókról nyíló szobákban további, űrrepüléssel illetve csillagászattal kapcsolatos kiállítások és interaktív tevékenységekre kialakított helyszínek találhatók.

A tábor egész évben nyitva van, és folyamatosan fogadja a gyerekeket. A szervezés néhol döcögősre sikerült, például a vasárnap esti pólóosztásnál is. Mindenki (körülbelül hetven-nyolcvan gyerek, a világ minden tájáról) összegyűlt a nagy előadóteremben, ahol röviden bemutatták a tábort és ismertették a házirendet. Majd kaptunk fejenként két pólót, különböző színben, jelképezvén a csapatokat. Itt fontos megemlíteni, hogy voltak egy országból érkezett csapatok, néha egész osztályok és voltak, akik egyedül érkeztek. Mivel mi csak hárman voltunk Magyarországról, nem alkottunk külön nemzeti csapatot, hanem az „Individuals” csoportba kerültünk. Összesen tizenhatan voltunk, s szinte mindent együtt csináltunk a következő napokban.

Hétfő

A felkészülés azért fontos, mert a tábor célja az, hogy szimuláljunk egy űrrepülést. Így nekünk, mint leendő űrhajósoknak, át kell esnünk ugyanazokon a gyakorlatokon, amit a valódi űrhajósokkal is elvégeztetnek. Ilyen például a három irányba forgó szék, amiben az össze-vissza forgás közben még körbe is kellett rajzolni egy megadott ábrát, és ez tényleg csak leírva tűnik egyszerűnek... Viszont igaz, amit a csapatvezetőnk biztatásképpen mondott: mivel a gyomrunk a forgás középpontjában van, hiába pörgünk három tengely körül, egyáltalán nem leszünk rosszul tőle, sőt, még egyenesen járni is tudunk utána.

Kipróbáltuk továbbá a „moonwalk”-széket, ami rugós felfüggesztésének köszönhetően hatodára csökkenti a súlyunkat, s úgy kell egyensúlyoznunk illetve eljutnunk egy megadott pontig, mintha a Holdon lennénk.

Ebéd után ismét elmélet következett, volt egy „tiszta szoba”-nak nevezett helyiség a komplexumban, amiben egy műhold-váz található. Először az építés elméletét hallgattuk meg, majd beöltözve fehér ruhába össze is kellett raknunk az űreszközt: egy megadott tervrajz szerint be kellett helyezni a műszereket, majd egy kapcsolási tábla alapján össze kellett kötni őket különböző színű vezetékekkel. Az elején még egyszerűnek tűnő feladat a tízedik kábel bedugása után vált nehézkessé, majd a huszadiktól egyenesen a kaotikussá vált, tekintettel az össze-vissza tekergő és egymásba gabalyodó vezetékekre. A végén aprólékosan le kellett ellenőrizni, hogy minden a megfelelő helyre került-e, majd következett a legizgalmasabb pillanat: animátorunk áram alá helyezte a szerkezetet. Nagyon büszkék voltunk magunkra, mert negyven perc alatt sikerült összeállítani az egészet, és minden hibátlan volt, mert végül bekapcsolódtak a műszereken lévő ledek!

Ezután a súlytalansági szimulátort próbáltuk ki. A csarnok oldalára fel voltak hegesztve vastag acél tartók, egy egész oldalfalat elfoglalva. A szimulátor lényege, hogy az ember a földön beül egy csigán átvetett kábel végén található székbe, ami alatt egy mérleg van. Fent egy szerkezet a kábel másik végén található hordóba a testsúlyunkkal megegyező mennyiségű vizet tölt, így ki vagyunk egyensúlyozva, s nagyon könnyen lehet függőlegesen mozogni a székkel együtt. A feladat pedig az volt, hogy a plafonra függesztett három űrszondában kellett kicserélni a vezetékeket, kihajolva a mélység fölé. Mindhármunknak az volt a véleménye, hogy ez a tábor egyik legvalósághűbb szimulátora!

Kedd

Reggeli után, mivel szép idő volt, a szabadban voltunk a tábor melletti űrparkban, ahol egy élősövényes labirintusban bolyongva táblákon feltett kérdésekre kellett válaszolni.
Ezután pedig fürdőnadrágra váltottunk, mert következett a medencés feladat: egy nagy víztartály tetején lebegve egy kocka-alakzatot kellett összeállítani két-három fős csoportokban. A feladat időre ment és az tette igazán nehézzé, hogy a kocka néhány eleme törött volt, így többször is szétesett, miután már azt hittük, hogy összeraktuk.

A medencés feladat után saját vízirakétánkat kellett megépítenünk, ezután pedig az űrrepülés-szimuláció következett. Az előzőleg felosztott csoportokra bomlottunk, mindenki elfoglalta a helyét, és nagy átéléssel nekiláttunk a forgatókönyv olvasásának. Az indítás tökéletesen sikerült, viszont a pályára állás közben valami hiba csúszott a rendszerbe, és a radar szerint az Amicitia sajnos nem tudta elhagyni a légkört. Ez természetesen csak csekély mértékben zavarta meg a tervet, nagyon jól tudtunk dokkolni az űrállomással a kijelzőkön ekkor látható tízezer méteres magasságban is, ám a valóságban az űrrepülőgép sajnos elégett volna a kijelzett keringési sebesség elérése esetén…

Szerencsére ez csak szimuláció volt, így a végén a parancsnok és a pilóta is vigyorogva másztak ki az űrrepülőgépből. Bármennyire szerettük volna, ezt a programot nem tudtuk már megismételni a későbbiekben sem. Vacsora előtt pedig megérkezett a várva várt búvároktató, akivel a lelkesebbek le is merülhettek a közel tíz méter mélységű nagy víztartály aljára, palackkal és súlyokkal, ahol ugyancsak egy kockát kellett összeszerelni, de ott szinte tényleg olyan érzés volt, mintha súlytalanságban dolgozna az ember.

Vacsora után a csapatok nemzeti estet tartottak, mindegyik a saját nyelvén, s mivel a nagy előadóterem üres volt, nekünk azt javasolták, hogy nézzünk meg egy általunk választott filmet, amit hiba lett volna kihagyni. Később viszont elfeledkeztek rólunk, s késő este bezárva találtuk magunkat a csarnok szimulátorai közé, ahonnan igazán kalandos élmény volt észrevétlenül kijutni…

Szerda

Ebéd után ismét elméleti előadások következtek, például űrélettanról vagy csillagászatról (büszkék voltunk rá, hogy az utóbbin nem nagyon hangzott el olyan dolog, ami számunkra újdonság lett volna). A következő foglalkozáson pedig puskaporral hajtott rakétát építettünk. Ennek elve a következő: egy előre megvásárolható, speciálisan ilyen célra tervezett patront kell belehelyezni egy henger alakú karton testbe, a külsejét rakétaszerűvé kell alakítani, az orrkúpja alá pedig egy fékezőernyőt kell rögzíteni.

Emelkedés közben a patron végigég, aztán egy kicsit robban, s ez kilöki a kartonhengerből a fából készült orrkúpot, kinyitva ezzel a fékezőernyőt. Így a rakéta szép lassan visszahullik a földre, s új patronnal újra felhasználható. Azonban ismét valami különlegeset szerettünk volna, ezért nagy nehezen kaptunk két patront, és csinálhattunk kétfokozatú rakétát. Nagyon gondosan kiszámoltuk amit kellett, megterveztük és kiviteleztük, minden illesztés tökéletes volt, elméletileg amikor az alsó patron végigég s a teteje felrobban, leválik a rakéta alsó része (az elhasznált booster) és begyullad a második fokozat. A gyakorlati kipróbálásra azonban várni kellett az utolsó napig…