Népszava, 2008. október 18.
Az AKG Szubjektív magazin munkatársának cikke
A cikk eredeti képe az újságban
Mi
az, ami engem 1989-hez, a rendszerváltáshoz, na meg persze az azelőtti élethez
köt? Engem, aki 1993-ban született, tehát aki abban az időben nem is élt
egyáltalán.
Például az iskola, a tanulás, a tankönyvek. Belepillantva pár rendszerváltás előtti magyar, illetve történelem tankönyvbe, észre lehet venni eltéréseket a jelenlegi tankönyvekhez képest. Nemcsak arra gondolok, hogy mi áll a könyvekben a II. világháborúról, a felszabadulásról, 1956-ról, hogy milyen tantörténetek olvashatóak a boldog szövetkezeti termelőkről és Lenin nagyszerű tetteiről, mert ezek természetes tartalmi különbségek. Sok szöveg, vers, ami az irodalom tankönyvekben szerepelt, a maiakban is benne van, az ókori görög kultúráról sem tartalmaznak számottevő mennyiségben több ismeretet a mai történelemkönyvek. De a szövegek alatt olvasható, az elemzést segítő kérdések már furcsábbak voltak a számomra. Nagyon irányította a válaszadót, hogy akkor ide most mit is kéne írnia. Illetve egy életrajzban, vagy a verset röviden összefoglaló leírásban máris olvashattuk az adott íróról, költőről vagy műről, hogy miért is zseniális vagy szép, nagyszerű. Így a diáknak nem is kell gondolkodnia, ha a másnapi felelésen egy kérdésre szubjektív választ kell adnia. A tankönyveket lapozgatva az volt az érzésem, hogy fel sem vetődhetett volna, hogy egy diák valamit másként gondoljon mondjuk egy adott versről, mint ami a tankönyvi összefoglalásban olvasható. Nem is tudom, hogy reagált volna a tanár, ha a diák esetleges ellenkező véleményét fejti ki, vagy a padban ülők megpróbálnak egy kicsit is szembemenni a kötelező véleménnyel.
De miért is gondolom, hogy szembe akartak volna menni? Hisz a kor szellemisége is inkább az volt, hogy jobb csendben maradni, ha bárki mond bármit is, az úgyis megjárja, jobb eltűnni a többiek között/mögött. A felnőttek, gyerekek valami állandó, megszokott félelemben éltek. Aztán a rendszer is, ez is lanyhult, a félelem már nem volt olyan meghatározó az emberek életében, különben nehéz lett volna vér nélkül megdönteni a fennálló hatalmat. A mostani rendszerben pedig félni már nem kell, és mindenki azt mondhatja, amit akar, akár az iskolában, akár otthon, akár az utcán, akár a tévében.
S reméljük, hogy oda nem jutunk, hogy félnünk kelljen azért, mert bárki azt mondhat, amit akar.
Szabó Panna (Tizenöt éves,
a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulója)
(Külön köszönet Baranyai Istvánnak, AKG)
