Így jöttünk valahogy
Lőrinc László: Életmódtörténet
(1999. június 10. Mancs)
Sokáig gondolkoztam, hogy mi zavart a történelemkönyvekben. Mondjuk nem mindennap szálltam magamba, de néha eszembe jutott, hogy miért is volt annyira szar mindegyik. Persze részben mert meg kellett tanulni, de ez csak az egyik ok volt, amiért végül is úgy döntöttem: földrajzra fakultálok. Igazából az zavart - mint most Lőrinc László könyve olvasása közben rájöttem -, hogy az évszámok, királyok, forradalmak mögött nem volt semmi, de semmi, amiből igazán megtanulhattam volna, hogyan is éltek akkoriban az emberek.
Lőrinc László - és most könyörögve kérem önöket, ne keverjék össze Lezli el Laurensszel - egy életmódtankönyvet állított, illetve állít össze! Egyelőre két kötet jelent meg, az Őskor és Ókor egyben, valamint most a Középkor, szemet gyönyörködtető, bár puha kötésben, ami, gondolom, az árkérdés megoldása miatt szükségeltetett.
Lőrinc - mint azt a kötetcímek is mutatják - végigkíséri az emberiség fejlődését az életmód-antropológia és persze a kultúrantropológia szempontjából, az emberevéstől az evés emberéig, úgy, hogy közben mindenre van egy kis ideje, legyen az építészet, öltözködés, házasság, vallás vagy evőeszközök. A mélység, amennyire belemegy ezen témák taglalásába, inkább feltételez közép-, mint általános iskolás olvasókat, de egy érdeklődőbb és a szokottnál valamivel nyitottabb hetedikesnek vagy nyolcadikosnak már bátran odaadhatjuk tanári/szülői felügyelet, na jó, segítség mellett.
Hibát természetesen lehet találni a műben, de ezek elsősorban tördelési és nem tartalmi problémák. Például számomra fájóan hiányoznak a kiemelések, a kövéren, kurzívval szedett részek, melyek esetleg elősegítenék az anyag könnyebb elsajátítását; de hangsúlyozom: ezek csak apró és elhanyagolható gondok a könyvek egészét tekintve.
Nagy és sikeres vállalkozás (lesz) az Életmódtörténet című sorozat, mert azáltal, hogy nem évszámokkal zsúfolja tele a szerző, talán a történelemhez is kedvet csinálhat a srácoknak, akiknek a művet olvasván esetleg ahhoz is kedvük támadhat, hogy belemélyedjenek a szárazabb, de nem feltétlenül igazabb tényekbe, és elolvassák, esetleg megjegyezzék az évszámokat, királyokat, forradalmakat meg az olyan dolgokat, mint A II. világháború története a védikus írások fényében, ami ugyancsak nem felesleges elfoglaltság, de nagyon megterhelő.
A képanyag jó és bőséges, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy az illusztrációk kiválogatását a szerző nem bízta a titkárnőjére, vagy a titkárnőjének kiválasztását végezte szokatlanul biztos kézzel, meg azt, hogy a metszetek, festmények (és gondolom, a későbbiekben: fotók) oda kerültek (kerülnek), ahol a helyük van nekik. A tördelés (leszámítva a fenti kicsiny, de tényleg talán kukacoskodásnak is tekinthető gondokat) átlátható és világos, szóval kézbe vehető és hasznos a sorozat, meg hiánypótló, ha szabad ezt a teljesen hülye kifejezést használnom itt.
Para-Kovács Imre
AKG Kiadó; 1999, ármegjelölés nélkül