Mindenféle emberek mindennapi élete

(1998. január 2. Népszabadság)

Annak idején, amikor Kákosy László tanár úr meghirdette az Ókori egyiptomiak mindennapi élete című kurzusát, összesen négyen jelentkeztünk rá. Egy nagy létszámú történész évfolyamból. És így utólag bevallva, mi sem azért, mert nem tudtuk volna elképzelni az életünket némi egyiptológia nélkül. Hanem, mert Kákosy tanár úr áldott jó ember volt, és biztosak lehettünk afelől, hogy ha szorgalmasan megjelenünk az óráin, maga Amon-Ré, az istenek királya sem üthet el bennünket a jeles kalkulustól. Aztán valahogyan ott ragadtunk azokon a nagyon csöndes előadásokon négyen, négy féléven át. S noha egyikünkből sem lett keletkutató, sőt történész sem, meghatározó élményünkké vált, amit a halk szavú tanártól hallottunk.

Aki azóta már egyetemi professzor, akadémikus, nemzetközi hírű egyiptológus, évtizedek óta a fáraók országában kutató régész. És aki annak idején "a mindennapi élet" címszava alatt egy igen modern tudományt: életmódtörténetet tanított nekünk. Ezen új tudományágnak természetesen voltak nálunk más kiváló művelői is, Hajnal Istvántól Hanák Péterig, sok ilyen tárgyú írást olvashattunk két kitűnő történeti lapunkban, a Históriában és a Rubiconban. Hogy mégis Kákosyt említem, annak a személyes élményen túl az az oka, hogy egy olyan könyv jelent meg most, amely közvetlenül kapcsolódik munkásságához.

Lőrinc László Életmódtörténet. Őskor-ókor címmel jelentetett meg gimnáziumi segédkönyvet. S bizony e mű sokkal többet érdemel annál, hogy csupán középiskolai tankönyv legyen. Egy ilyen munkának minden valamirevaló könyvtárban ott a helye. Az életmódtörténet ugyanis annak a réges-rég hangoztatott kívánalomnak tesz eleget, hogy a történelem ne a királyok, hadvezérek, háborúk históriája legyen. Csakhogy míg volt idő, amikor a történetírás az említett igényt úgy kívánta kielégíteni, hogy a történelmet elnyomók és elnyomottak harcaként ábrázolta, az életmódtörténet mindenféle emberek mindennapi életét kísérli meg leírni. Lőrinc Lászlónak ez kiválóan sikerül.

Könyvének talán az a legnagyobb érdeme, hogy az eseménytörténet lehető legmesszebbmenő háttérbe szorítása - ám korántsem kiküszöbölése - mellett sikerül az emberiség történetét olyan folyamatnak láttatnia, amelyben a távoli korok emberei és közöttünk igen közeli a kapcsolat. Az étkezési szokások kapcsán bemutat például egy gazdag egyiptomi konyhát, amelyben pompás étkek készülnek embernyuvasztó eszközökkel. Érthető: nem a gazda főz, süt. Aztán a következtetés: "A háztartási felszerelés igazában csak négyezer évvel később, vagyis napjainkban kezd tökéletesedni, amikor a gazdának kell kiszolgálnia magát."

Továbbá Lőrinc szerénységre tanítja olvasóit. Újnak tartott, igen régi dolgokra hívja föl figyelmünket. Mondhatnánk, tudjuk, hogy "nincs új a Nap alatt". Itt azonban többről van szó. Arról értesülünk például, hogy az érdekérvényesítés olyan formája, amilyen a sztrájk, több mint háromezer esztendeje megjelent, az állami megrendelésre dolgozó egyiptomi munkások körében. Megtudjuk, hogy Indiában már ötezer éve volt olyan, igen pontosan működő postaszolgálat, amely a küldeményeket a csomagtulajdonos saját pecsétjével jelölve juttatta el a célba. S hogy a "szabadság" szót 4500 évvel ezelőtt törvénybe foglalták Mezopotámiában. Láthatjuk, tényleg van okunk a szerénységre. A szerzőnek viszont a munkája folytatásához szükséges önbizalomra van oka.

(Lőrinc László: Életmódtörténet. Őskor-ókor. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 )

Hovanyecz László