Az alábbiakban a szakkör vezetőjének hitvallását ismerhetjük meg, aki azt sem titkolja, hogy eleinte vonakodott az Internet és az irodalmi kör találkozásától.

http://www.akg.hu/irodalom/1999

Egy olyan kör, amelyben a diákok az irodalommal foglalkoznak, és amelyben maguk is próbálkoznak az írással, csak kicsi és zárt világ lehet, néhány fővel, akik egymás iránt bizalommal vannak, hiszen a mű mindig személyhez szól. Hozzád vagy hozzám, nem úgy általában az emberekhez, még kevésbé és legritkábban a diákokhoz, mint diákokhoz. Az írás pedig még az olvasásnál is bensőbb ügy.

Az első novellák, töredékek, próbálkozások a mamára sem tartoznak, legfeljebb azokra, akik maguk is keresik a lelkükhöz illő formát, a leírható szavakat, és vonzódnak a szavak mágiájához. Szóval egy irodalom alkotó, egy irodalmi önképző szinte olyan – mint egy összeesküvés.

Én azonban, mint tanár, feszengtem ebben a zártságban. Egyrészt azért, mert a diákjaim szövegeit annyira szeretem, mindig annyira szeretem, hogy szeretném mindenkinek megmutatni, hogy lássák, gyermekeink cseppet sem rosszabbak vagy érzéketlenebbek a régieknél, az emberi titkok iránti vágy bennük is felébredt, megható, és örök energiaforrása a jóravaló létnek.

Rossz volt rejtőzni amiatt is, mert mindig kíváncsiság volt bennünk, bennem legalábbis, mit szólnának hozzánk, mit szólnának a mi irodalom-szakkörünkhöz mások. Más tanárok és más diákok. S ha valami jó játékot kitaláltunk, amit nagyon szerettünk, jó lett volna megosztani másokkal, de korábban nem volt hozzá eszköz.

És önmagunk meghódításához olyan jól illet volna a világban való tájékozódás, barátok, vetélytársak keresése. Hiszen meglehet, épp egy gyergyószentmiklósi, vagy egy balassagyarmati, vagy egy torontói magyar kölyök tudja az igazi választ valamelyik kérdésünkre. De ilyesmire nem is gondoltam, még mint álom sem lett volna ésszerű, csak most utólag tudom, hogy mindig volt bennem kalandvágy, utazni a szövegeinkkel az Óperenciás tengeren is túlra, nézzük, meddig állja, meddig bírja. Aztán persze még kollégáimig sem jutottam el, hiszen éppen ők, akik a legközelebb vannak, éppen ők nagyon elfoglaltak, valami más nagy hódítással például, s azok, akik a mi útjainkat járják, egyszerűen ismeretlenek és elérhetetlen távol voltak. Hát hogyan is?!

Szóval az Internetet, amit sokáig mély humán ellenszenvvel kezeltem, mintha éppen a mi irodalmi világszakköri sejtelmünk megvalósítására találták volna ki. Bár nem is tudom igazán, kicsit elbizonytalanodtam, valóban volt-e ez az ábránd, vagy épp az Internet idézte fel, s most már olyan, mintha sohasem gondoltam volna másképp.

A történet pedig tárgyszerűen annyi, hogy szakkörünk “termése” folyamatosan felkerül az Internetre, így bárki olvashatja, bárhol, ahol van már internetes kapcsolat. És nemcsak a megoldásaink olvashatók, hanem a feladatok is, tehát akárki a nyomunkba szegődhet, versenyre kelhet velünk, szakkörünk tagja lehet, anélkül, hogy a meghittséget emiatt mi elvesztenénk. Ha valaki a megoldását elküldené hozzánk, attól kezdve kis közösségünk mellett (fölött? révén?) kialakulna egy virtuális szakkör is, hiszen az elküldött írást megbeszélnénk, közzétennénk a mi írásaink közt. (Kiderült közben, hogy az Internet arra is jó, hogy aki nem tudott jönni szakkörre, mert nagyon fájt a feje vagy síelni volt, annak ezentúl nem kell lemaradnia, nincs kibúvó, ahol Internet van, onnan együtt haladhat velünk. Persze azért mi itt az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, mint közösség, sohasem szeretnénk virtualizálódni, és reméljük, ha valaki először csak képzeletben foglal helyet közöttünk, előbb-utóbb majd valóságosan is megteheti ezt.)

Egyébként az irodalommal való kísérletezésre voltaképpen az ad ürügyet, hogy fiatal magyar novellisták szövegeit olvassuk, Darvasi Lászlót, Ficsku Pált, Halász Margitot, Németh Gábort és másokat. Minderről azonban mindent elmondunk az Interneten, web-oldalunkon már szinte az egész első félévünk története megtalálható.

Ráadásul, az anyagaink felkerülésével nem én foglalkozom, nem is értek hozzá, viszont egyik szakkörös, kedves diákom épp ezt tanulja, úgyhogy rögtön próbára is tehette magát. Bevallom, izgatottan várom az első hálózaton keresztül érkező megoldást.

Takács Géza

Ebből következik, hogy sajnos (?) ezt a lapot egyelőre főleg olvasni lehet, de megpróbálom folyamatosan szebbé-jobbá tenni, a következő fokozathoz azonban sokat kellene még fejlődnöm. Mivel ennél a lapnál a szövegen van a hangsúly, úgy gondolom, talán nem is hiányzik olyan rettenetesen a grafika. (Bevallom, elég sokat vacakoltam például egy olyan háttér kiválasztásával, ami nem idegesít a szöveg olvasása közben, de nem is közömbös – nem vagyok biztos benne, hogy sikerült).

A web-oldal egyébként az Aolpress 2.0-val készült, amivel e feladat megoldásakor találkoztam először. Sok dolog van, amiről álmodtam, de amire egyelőre sem a program, sem én nem vagyok képes.

A számítástechnika órákon megpróbálom megosztani a figyelmem, egyszerre internetezek, készítem az oldalt és próbálok a tanárra is figyelni. Annyi előnyöm biztosan van a többiekkel szemben, hogy én két különböző számítástechnika órára járok, szoftverüzemeltetésre és Internet alkotókörre, így gyakran vannak átfedések a tananyagban, a “lyukasórákban” szerkesztgettem az oldalt. Ha elakadtam, eddig tanáraim vagy osztálytársaim segítettek. De most itt az idő, bárki adhat tanácsokat az alábbi címen, a segítséget előre is köszönöm!

Vekerdy János