Érettségi tételek, AKG, 2006.

Történelem érettségi 2006.

Középszintű szóbeli témakörök

A Tartalom rész csak tájékoztató jellegű

1. Mit örököltünk az antik civilizációktól?
Tartalom: Demokrácia, színház, filozófia, művészet, „humanizmus”. Római jog.

2. A kinyilatkoztató vallások
Tartalom: zsidó, keresztény, iszlám.

3. A magyar államalapítás – okok, következmények)
Tartalom: Eredet, vándorlás, honfoglalás, honfoglalók életmódja, kalandozások, az állam felépítése (megye, udvarszervezet, egyházszervezet), kereszténység felvétele: Bizánc és Róma, a főbb istváni „törvények”, koronázás.

4. Milyen 11. és 15. század közötti okokra vezethető vissza Nyugat-Európa kiemelkedő történelmi szerepe?
Tartalom: középkori város, rendiség („szabadságok kis körei”), mezgaz.forr; céhes kézműipar (technika!), laikus állam. Romanika, gótika, egyetemek, skolasztika. Lovagi kultúra, renszánsz, „önmérséklet”a mentalitásban.

5. Parasztok és nemesek a középkori Magyarországon
Tartalom: A falu átalakulása, jobbágyság, várak változása, város, „rendiség”. Magyarország mint a KKEu régió része (késettség, centralizáció, reform felülről, hűbériség hiánya, familiaritás stb.). Károly Róbert, Lajos, Zsigmond és Mátyás gazdaságpolitikája, társadalompolitikája és ezek hatása v. hatástalansága.

6. A nagy földrajzi felfedezések okai és következményei
Tartalom: Kultúrák találkozása, a Föld kulturális térképének átalakulása. Gyarmatosítás. Abszolutizmus, kapitalizmus, polgárosodás kezdetei nyugaton; a nemesség előretörése keleten; régiók. Protestantizmus és könyvnyomtatás.

7. India a történelem évszázadaiban
Tartalom: vallások (buddhizmus, hinduizmus, szikh; lélekvándorlás, örök világtörvény), társadalom (faluközösség, kasztok-varnák). Az ázsiai kultúrák gondolkodásmódja; ember és természet. Nyelvek, politikai megosztottság. A „nyugati” hatások. (Hellén, iszlám – mughal -, gyarmatosítók.) Mit adott Európának? Miért „maradt le” Európától? Gandhizmus helyi és európai gyökerei.

8. Hogyan éltek az emberek a három részre szakított Magyarországon?
Tartalom: A három országrész berendezkedése, adópolitika. Végvárak, végvári élet. A török kultúra hatása és „nem hatása”, magyar közigazgatás a t. hódoltságban. Reformáció Magyarországon (evangélikus, református, unitárius, szombatos). Református politikai gondolkodók. Reneszánsz. Katolikus megújulás, barokk. Katolikus politikai gondolkodók. Főiskolák, egyetem.

9. A felvilágosult abszolutizmus
Tartalom: A felvilágosodás Magyarországon. Gazdasági fellendülés, népességnövekedés, gazdaságpolitika. Kelet-Közép-Európa: a felvilágosult abszolutizmus mint felzárkózási kísérlet. Mária Terézia (oktatás, jobbágyügy) és II. József. A kudarc okai.

10. Kisebbség és többség Magyarországon a 18. századtól napjainkig
Tartalom: Nemzetiségek 1920-ig. Német kitelepítés 1945 után. Cigányok, zsidók máig. Mai kisebbségi önkormányzatok, képviselet. Határon túli magyarok. (A holocaust nem tartozik ehhez a tételhez.)

11. A korai polgári államok egybevetése
Tartalom: Anglia: parlamentáris monarchia (1689-tól), USA: prezidenciális köztársaság (1776), Franciaország (1791).

12. A 19. századi eszmék és gyökereik
Tartalom: Nacionalizmus, liberalizmus, szocializmus (anarchizmus, marxizmus, egyéb szocializmus), konzervativizmus, keresztényszocializmus, feminizmus. Bal és jobboldal, radikális és mérsékelt. A liberalizmus (Locke, Montesquieu, stb., girondiak) és a szocializmus (Rousseau, jakobinusok) előfutárai.

13. Magyarország állapota a reformkorban
Tartalom: A polgárosodás nyugaton, a helyzet Magyarországon. Gazdaság (infrastrukt., hitelélet, ipar, kereskedelem, mezőgazdaság), társadalom (demográfia, rétegződés, mobilitás, kiváltságok), politikai szerkezet (fórumok, nyilvánosság, műveltség, polgári értékek – nemesi értékek). Javaslatok a reformokra: Széchenyi, Kossuth, centralisták, radikálisok. A reformkori Pest. A klasszicizmus.

14. Az államszervezet alakváltozásai Magyarországon 1848-1938
Tartalom: H. ágak elv., felelősség. Választójog („alsóház”). Államfői jogkör. Szabadságjogok helyzete. (Pl. egy példán: hogyan lehet egyesületet alapítani v. újságot.) Közigazgatás-törvényhatóságok. Dualizmus kori modern polgári intézmények (pl. közjegyzőség, szakbíróságok, számvevőszék, ügyészség).

15. A századfordulós Budapest
Tartalom: A 19. századi nagy életmódfordulat: demográfia, élelmezés, higiénia, betegség-közegészségügy, orvoslás, közművek. (Kolera, TBC stb.) Polgári lakás, intimszféra stb., munkáslakás. Városrendezés, stílusok, nevezetesebb helyek, függőleges és vízszintes elkülönülés. Polgári szabadidő. Technika: közlekedés és hírközlés.

16. A trianoni béke a Párizs környéki békék rendszerében. A békék hatása
Tartalom: a békék tartalma, a húszas évek (gazdaság, kisantant, a vámok és határok, a demokráciák és kisebbségek, szélsőségek, világválság). Érvek és ellenérvek a békékkel kapcsolatban.

17. A totális diktatúrák
Tartalom: a hitleri Németország, a sztálini Szovjetunió.

18. Mozgásterek, kényszerpályák: Magyarország 1920-1945
Tartalom: Magyarország és a külvilág: külső kényszerek, belső válaszok. (Clerk, államforma, a válság hatása és Gömbös. Darányi és Imrédy fordulata. Teleki és a kintmaradás. Bárdossy és a teljesítés. Kállay és a kiugrás. 1944 március és október. Az ellenzék tevékenysége. Zsidótörvények, holocaust és embermentés.

19. A nemzetközi események hatása a magyarországi folyamatokra (1945 és 1956 december)
Tartalom: A koalíciós évek. Hidegháború: fordulat (1947-48) és Rákosi-kor. Desztalinizáció és kis enyhülés: az új vonal (1953-54), a forradalom előzményei, forradalom. Szuez, USA, Szovjetunió, Jugo., Lengyo. és 1956.

20. Társadalom és gazdaság Magyarországon 1956-tól 2005-ig
Tartalom: gazdaságpolitika változásai, reformok és hatásaik, társadalmi változások, korai „polgárosodás”, és korlátai, viták. Demográfia, gazdaság. „Jóléti állam.” Élet a legvidámabb barakkban. Kultúrpolitika. Válság 80’s. Rendszerváltás: privatizáció, kárpótlás, differenciálódás, szerkezetátalakulás, munkanélküliség-infláció-adósság, GDP. 1995.

21. A jóléti állam
Tartalom: A jóléti állam, fogyasztói társadalom. New Deal mint előzmény, nyugat-európai szocdem irány. Politikai irányzatok. Diákmozgalmak a fogyasztói társadalom ellen. Olajválság és hatása: szerkezetátalakulás, globalizáció. A neoliberális gazdaságpolitika. Mai tendenciák, globális problémák.

22. A rendszerváltás
Tartalom: A két rendszer (régi, szocialista és új) egybevetése, mai alkotmány, választási rendszer, önkormányzatok, bíráskodás, szabadságjogok, egyesületek stb. Kapcsolódás az EU államszervezetébe Kis eseménytörténeti előzmény (1985-1990). Rendszerváltások máshol („Visegrádiak”, Balkán, Szovjetunió)

Emelt szintű szóbeli érettségi tematikája (OM honlap, PDF)