Ponyvaregény

Quentin Tarantino Ponyvaregény című filmje a gengsztervilágot mutatja be. Szerkesztési módja, technikája és a témája nagyon hasonló a Kutyaszorítóban című művéhez. A szembeötlő különbség annyi, hogy ez jobban sikerült, mint a Kutyaszorítóban. Tarantinoról már-már az a kép alakult ki, hogy ő egy agresszív rendező. Ebben a filmjében is rengeteg a vér, de végig lehet nézni, mivel ez voltaképpen egy erőszak-vígjáték, és a humor tompítja az erőszakosságot.

Szó szerinti fordításban a Pulp Fiction, pép kitalációt, pép regényt jelent. A cím teljesen fedi a valóságot. Három, a rendező által is elkülönített részből áll. A részek külön-külön is megállnák a helyüket, mint kisebb gengsztertörténetek, de akkor nem lehetne látni azt a sok kis szálat, amivel ezek kötődnek egymáshoz és azt sem, hogy voltaképpen ez egy keretes film, hiszen a végén ugyanahhoz a jelenethez érünk vissza, ahol az egész elkezdődött. Tehát az első történet eleje és az utolsó történet vége megegyezik. Tarantino ügyesen játszik a történetben az idősíkokkal és a történeti síkokkal. Ez a játék rengeteg meglepetést szül a film nézése során. Nagyon mellbe vágott, hogy már a második történet közepén meghalt Travolta, akit a bemutató előtt úgy harangoztak be, hogy a „nagy visszatérő”. De ennek a játéknak köszönhetően, vissza is tért - minden értelemben - a film harmadik jelenetében, mely óriási meglepetést okozott számomra. Ha időrendbe állítjuk a részeket, kiderül, hogy a cselekmény az egész, nagy történet közepéről indul és ugyanoda tér vissza, míg a sztori elejével, valahol a film közepén ismerkedhetünk meg, de ez egyáltalán nem zavaró, a kitűnő szerkesztési munkáknak köszönhetően.

A mű szerkezete a véletlenre épül, mely azt sugallja, hogy ebben a világban a véletleneknek is jelentőséget kell tanúsítani. Aki nem veszi figyelembe azt, az könnyen bevégezheti. Ezt támasztja alá az a jelenet is, mikor Jules (Samuel L. Jackson) és Vincent (John Travolta) munkájukat végzik és az öt golyó közül egyik sem találja el őket. Jules elgondolkozik rajta, hogy ez isteni közbeavatkozás volt és jelentőséget tanúsít neki, megpróbál valamiféle jelet találni ebben, míg Vincent annyiban hagyja az egészet és nem foglalkozik többet a dologgal. Pórul is jár, hiszen a második részben vécéznie kell és a fegyvert kint felejti a bokszoló (Bruce Willis) lakásán, aki közben hazaér és ezáltal észreveszi, hogy jött valaki, hogy eltegye őt láb alól. Benyit a mellékhelyiségbe és megöli Vincent-et, akit ezúttal az összes golyó eltalál. Az egyik nyitva hagyott kérdés az, hogy Pumpkin és Hunny Bunny észreveszi-e a véletlen jelét, hiszen Jules elengedi őket a film végén. Ha nem veszik észre, legközelebb már valószínűleg nem lesz ilyen szerencséjük. Ebből a műszerkezetből adódnak irónikus és meghökkentő jelenetek, például a már fentebb említett történet (WC) is ilyen.

A film főszereplői érdekes emberek. Olyan alakok, akik akár egy ponyvaregényből is kiléphettek volna. Innen adódik a cím is. Például vegyük a két gengsztert (Jules és Vincent) akik érzéketlen embereket játszanak és úgy gyilkolnak, mintha számukra ez mindennapos esemény lenne. Nem csoda, mivel ez a munkájuk. A hétköznapokon bemennek a főnökükhöz, aki kiadja nekik az aznapi feladatot és ők ellenvetés nélkül elvégzik azt. Míg odaérnek a színhelyre elbeszélgetnek az öltönyükben, ahogy két jó munkatárs szokott, semmi különöset nem találva munkájukban. De ott van a gengszterfőnök felesége is (Uma Thurman) , aki majdnem meghal, mivel túlkábítószerezi magát. Vincent pánikolva rohan barátjához, hogy mentse meg a nő életét, mert ha az meghal, akkor neki is vége. Természetesen nem feledkezhetünk el a bokszolóról sem, aki eladja a meccsét, majd szétveri ellenfelét és ezért menekülnie kell a maffia elől. Ezek között a szereplők között olyan kapcsolat van a film során, mely kapcsolat lehet, hogy az előző történetben született meg, de csak a következőben köszön vissza. Ebben a tekintetben is zseniálisat alkotott Tarantino.

Mint már említettem a mű nem nélkülözi a humort sem. Tarantino irónikusan mutatja be gengsztervilágot. Igazi fanyar és fekete humorral. Rengeteg jó példát lehetne felhozni. Például mikor Bruce Willis és a maffia főnök találkozik és belepottyannak két perverz homoszexuális csapdájába és végül Willis menti meg a főnököt a homokosoktól úgy, hogy előtte válogat a különböző fegyverek közt. Említhetném azt a részt is, amikor a gengszterfőnök feleségét újra élesztik és az egy 40 cm-es injekciós tűvel a szívében pattan fel a földről. Néhány szereplő is mulatságos a filmben. Idesorolható a tisztogatási specialista, aki megszervezi, a hulla eltüntetését és a kocsi megtisztítását az agyvelő daraboktól.

Ez a darab is, hasonlóan a Született gyilkosokhoz (talán nem véletlenül, hiszen a Született gyilkosok ötlete is Quentin Tarantinotól származik, csak Oliver Stone megvette tőle), azt a kérdést feszegeti, hogy hogyan lehetne megállítani az erőszak öngerjesztő mechanizmusát. A Született gyilkosok Bonnie és Clyde szerű románcot mutat be és megpróbálja a nézőket sokkolni. A médiát vádolja azzal, hogy az erőszak ilyen „népszerű” lett manapság. A Ponyvaregény azt próbálja sugallni, hogy az „erőszak erőszakot szül”. Ezt jelképezi az is, hogy a film eleje és vége megegyezik, tehát az erőszak egy véget nem érő körfolyamatot, láncolatot alkot. Ugyanakkor, a Ponyvaregény mellőzi a romantikát, nem úgy mint Oliver Stone alkotása. Az erőszakos világban vége van a Bonnie és Clyde szerű történeteknek, már a szerelem sem képes arra, hogy megállítsa a brutalitást.

Térjünk vissza egy kicsit a szereplőkhöz és a szereplők közül is az egyikhez. Vincent szerepét John Travolta játssza, akit az utóbbi időkben csak a Nicsak ki beszél trilógia valamelyikében láthattunk. A Nicsak ki beszél első részére, még lehetett azt mondani, hogy jó, bár kissé bárgyú vígjáték. Ennyi elég is lett volna belőle. Sajnos a sorozat szerzői tovább erőltették a dolgot és megszületett a második és a még gyengébb harmadik része is a sorozatnak, ami már egy kalap kakit sem ér. Mindhárom részben Travolta szerepelt. Az a Travolta, aki annak idején számos kasszasikerben játszott. Hiszen emlékezzünk csak, például ő alakította a Pomádé és a Szombat esti láz főszereplőjét, melyekben inkább tánctudását bizonyította, de ezek jelentették számára a hollywoodi vérkeringésbe való bekapcsolódást. Aztán csillaga leáldozott. Szerencséjére Quentin Tarantino felkarolta. Mindenképpen azt akarta a rendező és forgatókönyvíró, hogy Travolta legyen filmjének főszereplője. Hogy miért? Erre ő ezt mondta: „Számomra az egyedüli Johnhoz fogható színész, Marlon Brando. Éppen olyan kivételes jelenség.”. Tehát Travolta elvállalta a szerepet és a kivitelezést kitűnően hajtotta végre. Ejátszotta önparódiáját a táncverseny jelenetével úgy, hogy el volt hízva („ezt a jelenetet élveztem a leginkább...”- nyilatkozta Travolta.). Jutalma egy jelölés az Oscar-díjra és rengeteg szerepajánlat nem kis gázsi növekedésért, hiszen ezért a szerepért mindössze 50 ezer dollárt! kapott.

Végül néhány érdekesebb tény a műről. Az egész világon nagy elismerést kapott több szempontból is. Ha a bevételi mutatókat nézzük, akkor a megjelenési időszakban benne volt az első három film között. 140 nap alatt 82 millió dollárt hozott. Magyarországon 8 millió forintos bevételt ért el 1 hónap alatt, ami hazai viszonylatban elismerésre méltó. Megkapta a Cannes-i filmfesztivál Arany Pálma díját, ezzel elismerve Quentin Tarantino rendezői tudását és „Scorsese utódjának” nevezték el, ami azért valljuk be, nem kis elismerés. Több Oscar-díj kategóriában jelölve volt. Például a legjobb film, rendező, legjobb férfi színész, legjobb női és férfi mellékszereplő kategóriájában, és megkapta az Oscar-díjat a legjobb forgatókönyvért Quentin Tarantino, és ezzel írói tehetségét is elismerték. Rengetek jó történet forgatókönyvét írta már Tarantino. Ilyen például a Tiszta románc, a már említett Kutyaszorítóban és nem lehet figyelmen kívül hagyni a Született gyilkosok ötletét sem, hiszen ez is tőle származik.

A Ponyvaregény szórakoztató film, a Született gyilkosok sokkolásával ellentétben. Szerencsére kellő elismerést kapott világszerte, nem úgy, mint az Oliver Stone alkotás, amelyik szintén megérdemelte volna, és melyet a filmkritikusok nagyon lehúztak. Tarantinonak sikerült megnyernie a nézők tetszését és belevésnie magát a köztudatba, megérdemelten.