Fleischer Sára - csataelemzések

LÜTZEN

1632. november 16.

Animáció (wmv, 710 KB)

A svéd és a császári erők között a harmincéves háború elejétől fogva fokozódott a feszültség. Nemcsak vallási kérdésekben - hiszen Svédország lelkes támogatója volt a reformációnak -, hanem politikai téren a Habsburg beavatkozás a lengyel-svéd háborúba a lengyelek oldalán, továbbá a személyes ellentéteket növelte a mecklenburgi hercegek II. Gusztáv Adolf svéd király unokaöccsei elűzése az országból, akik helyett a hercegi szék Wallensteint, a császári tábornokot illette. A svédek nem bocsátkozhattak háborúba, hiszen a lengyel háború mellett az orosz front és a dán fenyegetés is lefoglalta a svéd “Hókirály” hadi erejét.

II. Gusztáv Adolf ezért reménykedett a fegyveres összeesküvés elkerülésében, ezért béketárgyalásokat kezdeményezett Wallensteinnel, a császár fővezérével és Tilly-vel, a Katolikus Liga katonai vezetőjével, akik hallani sem akartak az egyezkedésről, hiszen az angol, francia és holland támogatás ellenére kellően erősnek érezték magukat a csata győzelemre vivéséhez.

1629-ben Wallenstein császári csapatainak győzelmével lezárult harminc éves háború második, dán szakasza. Így megszűnt a dán fenyegetettség, sőt a franciák hozzájárultak a lengyel-svéd 6 éves fegyverszünet megszüntetéséhez. A katolikus franciák ugyanis tartottak a további Habsburg győzelmektől és a német területek esetleges egyesítésétől. Ezért támogatták a svéd beavatkozást a Habsburgokkal szemben. Ennek érdekében szövetség is született: a svéd beavatkozást évi 1 millió livre-rel támogatta Richelieu.

A svéd király így behatolt a német területekre és az Odera torkolatvidékén biztonságos, az ellátást fenntartó bázist alakított ki. A császári és a svéd sereg készült a megmérkőzésre; a csatára végül 1631 szeptember 17-én Breitenfeldnél került sor, ahol II. Gusztáv Adolf serege legyőzte a Tilly által vezényelt katolikus sereget.

A győzelem aggasztotta Richelieut, félt a svéd terjeszkedés utáni európai hatalmi változásoktól, ezért megvonta a támogatását a svéd hadseregtől. A császár a vereség után visszahívta korábbi eredményes hadvezérét Wallensteint, aki Csehországban kezdett katonákat verbuválni.

A Hókirály ezek után Bajorország felé vezette hadait, ami a bajor választófejedelmen aratott győzelme miatt a Katolikus Liga gyengülését hozta. A császári sereg a Lech-i csatában a folyó hídját és fővezérét, Tillyt is elvesztette. Így a Liga szétesésétől tartó új hadvezér, Wallenstein és II. Gusztáv Adolf került szembe egymással. A küzdelem a hasonló és felderítetlen erőviszonyok miatt állásháborúvá alakult. Az időszakot 1636 szeptember 7-vel a nürnbergi csata zárta Wallenstein győzelmével, így a svéd sereg visszavonulni kényszerült Bajorországból. A mögöttük haladó császári sereg elfoglalta Lipcsét, Lützent és a környékbeli városokat.

II. Gusztáv Adolf erőltetett menetben haladt Svédország felé, ahol egyesülni kívánt a szász sereggel. Tábort épített fel és kémleltette Wallenstein állásait. Wallenstein ezalatt a svédek ott-telelésében bízott, élelmiszer ellátásukat kívánta megnehezíteni, ezért az utak elzárása érdekében csapatait széttagolta. Ezt meghallva a svéd király megindította csapatait a szászokkal való egyesülés, majd a császári csapatokkal vívott csata reményében.

Wallenstein altábornagya gróf Colloredo Rudolf tett jelentést a svédek készülődéséről. Wallenstein hintóval (hiszen a köszvénye miatt nem tudott gyalogolni) felmérte a terepet és úgy döntött, elvállalja a csatát, de sürgette Pappenheim alvezér seregeinek visszatérését és az erősítés bevárásáig erős védelmi állást alakított ki. Ehhez még az éjszaka kimélyíttette az út menti árkokat, a balszárnyra sáncokat emeltetett és csatarendbe állította seregét.

Így a nagy súlyú ütközet megvívására a Lipcsétől 18 km-re délnyugatra fekvő Lützen melletti síkon került sor. A területen terepakadályt képzett a két folyó (Saale és Elster) és a közeli országutat két oldalról szegélyező árok.

A svéd király november 16-án reggelre támadást tervezett, ezért a tábori ébresztése után imádkozott és bőrpáncélját is felöltötte, ezt elégséges védőfelszerelésnek vélve, mivel bízott Istenben. “Az Úr az én páncélom” hangoztatta. A köd miatt csak késő délelőtt kezdhetett bele csapatai felállításába.
A köd felszállása után, 10 órakor kezdődött meg a tüzérségi előkészítés, majd a svéd sereg támadott, de a hosszú előrenyomulás alatt harcrendje erősen megbomlott, így a császáriak visszaverhették a támadást és visszaszorították a svédeket eredeti felállásuk mögé.

Az ellentámadás megindulásakor a karján sebesült svéd király a svéd hadsereg közepére vágtatott a sorok rendezésének ösztönzésére, de a köd miatt elvétette az irányt és az ellenség közé keveredett. Ruháit és értékeit császáriak elkobozták, holtteste a harctéren maradt. Halálát Brahe vette észre a király sebesülten vágtató lovából. A csatát elveszettnek látta, de Bernált herceg elterjesztette Gusztáv Adolf halálát, s bosszúra ösztönözte a sereget. Így a délután 2 órakor induló svéd támadás visszaverhetetlennek bizonyult.

A császári sereg 3 órakor éledt fel, amikor Pappenheim seregei megérkeztek. A negyedik támadást ők nyerték meg, hiszen szétverték a svéd jobbszárnyat - a híres kék ezredet az utolsó szálig lemészárolták, de ez a csata megnyeréséhez nem volt elegendő! Weineni Bernalt herceg személyes bíztatására a svéd sereg összeszedte minden erejét egy végső támadáshoz, amely 4 órakor az egész svéd sereg rohamával Lipcse felé menekülésre késztette császári sereget. Wallenstein nem vállalt ellentámadást, hiszen Pappenheim sem élt már.