Új lap

BUDA OSTROMA

1945. január 19 - február 13.

1944. október 28-án adta ki Sztálin Malinovszkij marsallnak, a 2. Ukrán Front vezetőjének a parancsot, miszerint október 29-én a 46. hadsereg és a 2. gárda gépesített hadtesteivel támadjon a Duna-Tisza közének nyugati részére, ahol a 7. hadtest keljen át a folyón és „mérjen megsemmisítő csapást a Budapestet védő ellenségre és menetből vegye birtokba a fővárost”.

December 9-éig a szovjet hadsereg megközelítette a fővárost, Székesfehérvár, Hatvan, Vecsés és további települések bevételével. A felszabadított magyar területeken demokratikus politikai élet indul meg: december 22-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés kormányt választ, mely 23-án fegyverszünetet kért a szövetséges hatalmaktól és december 28-án hadat üzent Németországnak.

Hitler szerint Budapestet tartani kell Bécs védelmére, ezért a várost erőddé nyilvánította. Megbízta Heinz Frissener vezérezredest a főváros védelmével, aki 1944 decemberében kiépítette az un. Attila-vonalat, amely Budapest védelmét szolgálta.

December 26-án zárult az ostromgyűrű Budapest körül, de a 3. Ukrán Front parancsnoksága javaslatot terjesztett be a főparancsnokságra a civil lakosság és az épületek védelmére, melynek engedélyezése nyomán december 27-én megszületett az ultimátum: “abban az esetben, ha a fegyverletételi ajánlatot visszautasítják a Vörös Hadsereg (…) megkezdi az Önök csapatait megsemmisítő hadműveletet (…) és a felelősség Önöket fogja terhelni.” December 29-én Steinmetz Miklós (a 2. Ukrán Front katonája) és Ilja Afanaszjevics Osztapenko (a 3. Ukrán Fron harcosa) külön indultak el az ultimátummal és egy-egy fehér zászlóval a Parlament felé. Csak Osztapenko ért oda, átadta a lepecsételt borítékot, amit Zechender SS Brigadführer felbontatlanul elutasított. Osztapenkot a Parlamentből történő távozása közben megölték. A szovjet vezetés ennek ellenére ismertette az ultimátum szövegét két nyelven a frontvonal menti hangszórókon. Az ultimátum elutasítása világossá tette mindkét fél számára, hogy utcáról utcára fognak folyni a harcok.
Pest felszabadítása 1945. január 18-án ért véget.

A budai harcok más harcmodort igényeltek a domborzat miatt. A védelemnek kedveztek: a barlangrendszer, a tekervényes szűk utak és magaslatok. A két part közti átcsoportosítások körülbelül egy hét harcmentes időt vettek igénybe.

A németek négy védelmi övet alakítottak ki. Az első a Bartók Béla út, a Kis-Sváb hegy, Szilágyi Erzsébet fasor és Rókus hegy vonalában, a második a Citadella, Avar utca, Alkotás utca, Krisztina körút és Margit körút köre volt, a harmadik a Krisztina körút és az Árok utca mentén húzódott, a legbelső pedig a budai Várpalota volt.

A szovjetek átcsoportosították csapataikat. Az északi balszárnyon a 10. gárda-lövészhadtest és a 75. lövészhadtest állomásozott, középen a 37. lövészhadtest foglalt helyet. A déli jobbszárny a 23. lövészhadtest és a Pestről január 27-én átszállított 18. gárda-lövészhadtest katonáiból állt. A 2. Ukrán Fronton belül kialakított Budapest csoport elnökletét Afonyintól átvette Nanagarov. A budai oldal visszavívásában az orosz és román katonák mellett körülbelül 3500-4000 magyar kommunista önkéntes is részt vett, akiket a budafoki pincegazdaságban, a budakeszi Tüdőszanatóriumban illetve a Tárogató utcában szerveztek századokba. A századokat egy-egy szovjet ezred kötelékébe osztották be és február 12-én összevonták őket a Budai Önkéntes ezredbe Variházy Oszkár vezetésével. Az önkéntesek a saját egyenruhájukat megtartották, megkülönböztetésként vörös szalagot (vagy a századuk számát feltüntető fehér karszalagot) viseltek, fegyverüket pedig a szovjet csapatoktól kapták.

A budai arcvonal az Árpád-híd budai hídfőjétől a Zöldmál, az Orbánhegy, Sashegy és a Bartók Béla út érintésével tartott a felrobbantott Déli összekötő vasúti hídig. A harcok e területek mellett január 18-án indultak meg.

A budaörsi repülőtér elvesztése, majd a lőszerraktárként használt Regent-ház felrobbantása (január 22 , 8 óra), a Vérmező szovjet fenyegetettsége mind a német utánpótlást gyengítették, ami már január végén felvetette a német vezetőkben a kitörés gondolatát, amit Hitler rádióüzenetben azonnal megtiltott. A német csapatokat gyengítették még a Duna jegén Pestre szökő erdélyi és cigány katonák és nehezítette az ütközeteket az időjárás (köd,…) is. Egy február eleji szovjet karhatalmi jelentés a közlakosság elkeseredettségéről, a magyar katonák ellenszenves, erőszakos viselkedéséről számolt be, továbbá arról, hogy a felszabadító seregről szó sem esik.

Február 11-én a Várba bezárult német seregek ellátás utánpótlás nélkül, temetetlen halottakkal kilátástalan helyzetben voltak. Ekkor Pfeffer-Wildenbruch SS tábornok Hitler tájékoztatása nélkül kiadta a kitörési parancsot. Este nyolckor indultak meg a Vérmezőről és a Várból a németek. Az oroszok tudták a kitörés pontos tervét. Az erős sortűzben a Hűvösvölgy felé tartó német -és magyar- katonák közül a Szilágyi Erzsébet fasoron körülbelül 22000-ből 4000 maradt életben, akik a budai hegyekbe menekültek, ahol közelharc alakult ki. Itt lett öngyilkos Zechener SS Brigadführer, aki visszautasította az ultimátumot és a menekülni próbáló Hindy vezérezredes és Pfeffer-Wildenbruch SS tábornok is fogságba esett. A másnapi tisztogatások után 1945. február 13-án délben a Vörös Hadsereg 2. Ukrán Frontja Budapest csoportjának katonái befejezték Buda felszabadítását és ezzel Buda utolsó visszafoglalását.