Herbert Frizsina: Egy bolygó, ahol nem létezik a halál

A kis herceg ezúttal egy nagyobb méretű bolygóra csöppent. Akkora lehetett, mint egy apró kis falu a Földön. A bolygón egy poros földút vezetett körbe, mellette sorban házak álltak. A kertek gondozatlanok, sehol egy embert nem lehetett látni. De a kis herceg kíváncsi volt. Vajon mi lehet ezen a bolygón olyan különös? Átvágott az egyik gazos kerten, és bekopogott a házba.
Egy kedves hölgy nyitott ajtót. Az asztalnál három ember ült, egyidősnek tűntek.
– Mit csináltok? – kérdezte a kis herceg.
– Gondolkozunk.
– Min?
– Mindenen.
– Ó, én találkoztam már egy emberrel, aki mindenen gondolkozott, de egy cseppet sem volt okos.
– Csak mi gondolkozhatunk mindenen. – felelték rejtélyesen az asztalnál ülők.
– Világutazó vagy?
– Elég réginek tűnnek itt a bútorok. Az én bolygómon semmi sem régi. Legalábbis azt hiszem. A ti bolygótok olyan nagy – folytatta a kis herceg – még sosem voltam ekkorán. Nem mutatjátok meg?
– Minek mutatnánk meg? Ráérsz.
A kis herceg nem értette ezeket a különös embereket. Ha most nem, akkor mikor unatkoznak? Úgy gondolta, kár itt vesztegetnie az idejét.
– Bocsánat, mennem kell. Meg szeretnék ismerni még jónéhány bolygót.
– Ne menj, a halhatatlanok nem szeretnék! – kiáltott fel hirtelen a nő.
– A halhatatlanok?
– Igen, mi vagyunk azok.
– Mi az, hogy halhatatlan?
– Az, aki ráér.
– Mi az, hogy halhatatlan?– kérdezte a kis herceg, mert ha egyszer feltett egy kérdést, akkor addig nem tágított, amíg kielégítő választ nem kapott.
– De hiszen most mondtam! Nekünk nem fogy el az időnk.
– Nem tudtam, hogy ti halhatatlanok vagytok. De most sietnem kell.
– Sietni teljesen felesleges. Maradj itt, aztán majd valamikor talán elmehetünk együtt is.
– Fáradt vagyok. Megengeditek, hogy leüljek?
– Parancsolj, foglalj helyet.
– Sose hallottam még ilyen furcsa szót – szólalt meg az egyik férfi – Fáradt… Mit jelent?
– Ha csak otthon ültök, s még a kerteteket sem művelitek, soha nem tudjátok meg. Én minden reggel meglocsolom a rózsámat, megtisztítom a bolygómat a majomkenyérfa-palántáktól. Mert azok nagyon veszélyesek, ha figyelmen kívül hagyja őket az ember, megnőnek, és szétroppantják a bolygót. A vulkánjaimat meg hetente kétszer kipucolom.
– Még mindig nem érted? Nekünk nem fogy el az időnk. Majd késöbb megcsináljuk.
– Én egyszer majd meghalok. Tudom– mondta, és kezét a kilincsre tette.
– Várj! Ha itt maradsz köztünk, te is halhatatlan leszel!
– Ha halhatatlan leszek, azzal meghalok. Viszlát! – köszönt el a kis herceg, és elindult az úton, hogy megismerjen egy másik bolygót.