Varga Zsófi: Soha nem gondoltam volna

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi történik velem az AKG-ban, ahová lassan két éve járok. A történet a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon kezdődött, egy telefonnal. Dorka felhívott, hogy találkozzunk az iskolában, hogy gyakorolhassunk a Tavaszi fesztivál olvasóestjére. Mivel a Nádor Zsófi nem ért rá, ezért nélküle mentünk. Másnap a suli előtt találkoztunk. Szép idő volt. Miután mindenki megérkezett, Dorka kinyitotta az ajtót, és bejutottunk a teljesen üres, csöndes iskolába. Halkan felmentünk az elsőre, a Gyalog kupacba. Leültünk, és mindenki elővette a történetét. Nem lepődtem meg különösebben egy történeten se. A Dorkáé egy szép kis nyálas amerikai film lett, előre kiszámítható véggel. Persze csak happy end lehetett, mi más… Borié egy bankrablásról szólt, míg a Fannié arról, hogy érdemes feltörni egy adatbázist. Katáé pedig egy sminktanácsos cikk lett. Az enyém egyszerű volt, semmi különösről nem szólt, ráadásul a vége egy kicsit ingadozott. Fruzsi általában mindig egy ember borzasztó életét mutatta be, de most újított, így egy horrorisztikus történet kerekedett ki belőle.
– És akkor egy tompa reccsenés hallatszott föntről az emeletről… – olvasta sejtelmesen. Reccs-riccs-puff – hallatszott a valóságban is az iskola második emeletéről.
– Csak én hallottam ezt? – kérdeztem.
– Nem… – mondta mindenki, miközben a plafonra néztünk.
– Biztos csak valami leesett az emeleten egy szögről. – mondta Dorka.
– Aaaa... – hallatszott az emeletről.
– Biztos csak egy hörcsög a termtudon… Biztos éhes… – mondta most már bizonytalanabbul.
– Na jó, folytasd. – mondta Bori, miközben a Fanni laptopján a Bux-ot nézte. A Borit nem lehetett kihozni a sodrából egy egyszerű kiáltással meg puffanással.
– Tehát a reccsenés…– próbálta folytatni Fruzsi, de felolvasását durván félbeszakította egy nevetés odafentről. És a hang közeledett.
– Én kezdek félni… – mondtam kicsit halkan.
– Ó miért? Hiszen nincs senki az épületben nem? – kérdezte Kata.
– Hát elméletileg nincs… – kezdte Fanni. Bumm-bumm.
– Na de gyakorlatilag… Nem hiszem, hogy a hörcsög odafent a mókuskerékből esett ki.– fejezte be.
– Nem kéne megnézni, mi az? – kérdeztem.
– De menjünk, mert kell egy tükör, amiben megnézhetem az egész arcomat, és bepúderozhatom az orromat. Majd útközben bemegyünk egy WC-be, jó? – vágta rá a Kata.
– Jézusom – gondoltam.
– Hát akkor menjünk – felelte Dorka. Kimentünk a folyosóra, fel a termtudra. Semmilyen hörcsög nem volt ott, mivel Marsi tanár úr hazavitte őket a szünetre. Tehát a hörcsög-elmélet kiesett. Senkit nem találtunk a hetedikesek kisiskolájában, így a harmadik emeletre irányítottuk lépteinket. Puff, reccs, hallatszott az első emeletről.
– Üldöz minket! – üvöltötte Fruzsi. Megijedtünk, és rohanni kezdtünk. Befordultunk a harmadik emelet ajtaján, rá se nézve a könyvtárra, hisz tudtuk: Misi néni nem hagyná nyitva. A Kata előrerontott, majd befordult a WC ajtaján.
– Jaj Kata ne csináld! – üvöltöttünk.
– Muszáj! – hallatszott a WC-ből. Fanni kinyitotta a színháztermet. Mindenki berontott. Nyílt a folyosó ajtaja.
– Kataaaaaa! – üvöltöttünk.
Abból a valakiből nem sokat lehetett látni, mert egy óriási fémdoboz eltakarta az egész testét. De az biztos, hogy nagyon gyorsan jött.
– Kataaa!!! – üvöltöttük még egyszer. Kata kiiramodott a WC-ből, de már hiába. Bori bevágta az ajtót, majd kulcsra zárta.
– Neee! – sírták sokan. Kata ki próbálta nyitni az ajtót, de mindhiába. Az már zárva volt.
– Kata? – hallatszott odakintről.
– Jézusom! – és a Dorka majdnem elájult..
– Ki ez? – kérdeztem
– Hát…aaa.. Misi néni! – lehelte Dorka. Egy óriási dörrenés hallatszott odakintről.
– Ne! – hallatszott szintén kívülről.
– Meg fogja ölni őt! – sipította Fruzsi. Ezzel mindnyájan egyetértettünk, mert Kata híres volt végtelenbe nyúló könyvtártartozásairól. Misi néni meg arról, hogy nem tűri jól a könytártartozást… Mindeközben Dorka sikoltozni kezdett, így nem hallhattuk a kinti fejleményeket.
– De hiszen ezért börtönbe zárhatják! – okoskodott Fanni.
– És mennyi lenne az óvadék? – kérdezte a Bori. Ajtócsapódás hallatszott.
– Ne! Bevitte! Mi lesz így vele? – vesztette el a hitét Dorka. Miközben én a Dorkát próbáltam megnyugtatni, a többiek beszélgettek.
– Menjen el két ember a könyvtárhoz, és nézze meg, mit csinálnak! – ajánlotta
Fanni.
– Na és, ki, szerinted ki vállalná el? – kérdezte sötéten Fruzsi.
– Húzzunk sorsot! – ajánlotta Dorka.
– Jó ötlet! – egyeztünk bele. A Dorka, a Fruzsi és én vesztettünk, vagyis mehettünk a könyvtárba. Egy ideig elgondolkodott a csapat, hogy érdemes-e a Dorkát ilyen idegállapottal felhasználni, de mivel senki nem akart helyette menni, ezért ezt elvetettük. Elindultunk hárman, nagyon halkan a folyosón. Mikor a könyvtárhoz értünk, különös hangok ütötték meg a fülünket.
– Megöllek, széttéplek! – üvöltözte egy hang, aki magasságából ítélve csak Misi néni lehetett.
– Na, nem megmondtam? – suttogta hangtalanul Fruzsi. Dorka halkan pityergett. Nem ilyen eseményekhez volt szokva kis szívecskéje.
– Ó, nem teheti ezt velem! Kérem, hagyja meg értéktelen életemet! – sápítozott egy vékonyabb hang: Kata.
– Kínpadra vele! Dobjátok a máglyára! – parancsolta a Misi néni.
– Ne! – sikoltozta Kata.
– Mikor a nap delelőre hág, te már nem leszel az élők sorában!
– Kérem, ne! Hiszen még oly sok van hátra szerencsétlen életemből!
– Előveszem a szúrós korbácsomat, és miközben keresem, ráhúzlak egy karóra! – üvöltözte Misi néni.
– Bátran viselem tetteit, csak kérem, teljesítse utolsó kívánságomat! – felelte magabiztosan odabent Kata.
– És mi lészen az? – kérdezte Misi néni türelmetlenül. Hirtelen minden elhalkult, majd a Kata rémült kiáltozását, és ezzel egy időben pedig egy fröccsenést, és egy sikoly halottunk.
– És most, hozom a szerszámosládám, és odaszögezlek a padlóhoz, majd pedig a hajadnál fogva egy lándzsavégre húzlak! – hallatszott odabent Misi néni hangja, miközben hangos kalapálást és egy puffanást hallottunk. Ennyi nekünk elég volt. Visszarohantunk a színházterembe. A többiek már nagyon vártak minket. Röviden elmeséltük nekik a történetet, majd én elmondtam nekik egy következtetésem.
– Nem vettétek észre, hogy többes számban is beszélt, mikor azt mondta, hogy ”Dobjátok máglyára” – próbáltam nekik elmagyarázni.
– Hát... most hogy így mondod... – merengett Dorka.
– Tehát többen vannak! – vonta le a következtetést Bori.
– Ha ma délben megöli, az azt jelenti, hogy már csak másfél óránk van! – jajveszékelt Fanni. Tehát gondolkodni kezdtünk. Rengeteg tervet eldobtunk, megvitattunk, miközben az idő csak telt-múlt. Végül is döntöttünk. Az ötlet félig a Borié volt, mert épp azt nézte, milyen katonai felszerelés mennyibe kerül, és erre bedobta Fanni az ötletet: szervezzünk kommandót! Most sokkal hatásosabban kellett érkeznünk, hisz a Bori velünk volt. Így hát úgy döntöttünk, hogy a liftaknán keresztül fog néhány ember a könyvtárba jutni, hogy sarokba szorítsuk Misi nénit. Ezt a feladatot a Fruzsi és a Bori kapta meg. Fanni mindent kiszámított, így matematikailag teljes biztonságban érezhettük magunkat. Dorka gondoskodott a jó hangulatról, vagyis vicceket kezdett mesélni, és táncolt.. Én pedig próbáltam nyugodt maradni, és ügyelni arra, hogy senki ne őrüljön meg túlzottan, velük együtt én is. Mivel felkészültünk a legrosszabbra is, vagyis hogy többen vannak, a Bori elővett néhány kézigránátot, és odaadta nekünk. Tökéletesen megszervezett támadás volt. Elindultunk. Teljes csöndbe burkolóztunk. Közben a Boriék bemásztak a liftbe. A könyvtárból most semmi zaj nem hallatszott. Vártuk, hogy a megbeszélt időpontban berontsunk, de ahhoz még kellet 15 másodperc. – Mindjááárt… – hallatszott odabentről Misi néni hangja…
– Jaj Istenem, mi lesz így velem? – lehelte az utolsó szavait odabenn Kata. A Fanni intett. Még háromig számolunk, és berontunk a könyvtárba.
1, 2, 3!!!
– Rajta! Üvöltötte Fanni miközben odabent egyidejűleg hallani lehetett, hogy a Boriék is berontottak a szellőzőn át.
Bent nem hittünk a szemünknek. A könyvtár üres volt! Ez nem lehet!
– Könyörgöm, csak ezt az egyet ne! – hallatszott az olvasóteremből, majd őrült zúgás kezdődött, mintha láncfűrész járna. Rohanni kezdtünk, azaz csak kezdtünk volna, de Bori elesett valamiben. És csodák csodája, a zúgás abbamaradt! Hitetlenkedve néztünk le a földre. Bori egy villanydugót tartott a kezében, aminek a másik végén… egy magnó volt! Ekkor lépett ki az olvasóteremből Misi néni és Kata, teljes épségben és a legnagyobb egyetértésben. Mindketten láncfűrész nélkül. Misi néni barátságosan zsörtölődni kezdett:
– Gyerekek, úgy rohantok, egyszer még ránk döntitek a házat! Egyébként hogy tetszett Hantos tanár úr új oktatási segédanyaga, a középkori kivégzéseket rekonstruáló hangjáték? – Úgy döntöttünk, inkább nem nyilvánítunk véleményt.