mert itt a gyerekhez szabják az iskolát, és nem fordítva. Nem szeretjük, ha a gyerekünket szabják-varrják (fúrják-faragják) az iskolához, hogy belepasszoljon… Olyan iskolát kérünk a gyerekeinknek, ahol jól érzik magukat. Ahol nem unatkoznak. „Felelőtlen” szülők vagyunk. Nekünk csak a pillanat számít. Persze, mert titokban azt gondoljuk, hogy ez az iskola – a jelenben élő iskola – készít fel a jövőre igazán. „Mi nem az életre készülünk, hanem élünk…” – nekünk már ez az egy mondat is elég lett volna. Hát még a „mi az ebihalak pártján vagyunk”. Tehát nem a kívülről erőszakolt „fejlesztés”, hanem a belülről fakadó – de elismert és megtámogatott – fejlődés pártján…

Ahol untatnak, onnan menekülj! – mondta Mérei Ferenc. Ki is kapott érte sokszor. De nekünk jelmondatunk.

Micsoda?! Hogy nincs osztályzat, hogy nemcsak tanárok „értékelik” a gyerekeket, hanem a gyerekek is a tanárokat? Na, ez az iskola kell nekünk. És ahol a gyerek is megmondhatja, mit akar tanulni a lehetőségek közül… És ahol személyre szóló patrónusa van. Ahol nem megtörni akarják, hanem kibontakoztatni. Ahol van projekt és témahét, szóval, ahol a gyerekek a mában élnek (nem a múltban és nem a „jövőben”). – És ahol nem csak tanulják a fontos nyelvet – az angolt –, és a többi nyelveket, hanem megtanulják. Mire az iskolából kijönnek, nemcsak sikeres nyelvvizsgákat tesznek, hanem beszélni is tudnak…(És akkor még sok nagyon fontos dologról, informatikától a művészetekig nem is beszéltünk…)

Vekerdy Tamás, Honti Mária