Beszélő Árnyak

Appel Béla - AKG kiadó, grafikai szerkesztő - és fia,

Királyfalvi Károly kiállítása az AKG Művészeti Galériában.

Appel Béla saját bevallása szerint tudatosan kerülte el a képzőművészeti pályát, hogy

a rajz iránt érzett tiszta szeretetét ne piszkíthassa be semmiféle külső kényszer és befolyás.

Autodidakta módon kezdte el, s mivel diplomáját nem a képzőn szerezte, és kenyerét

sem ezzel keresi, most is amatőrnek számít. Elmondása szerint fia, Károly még nem tisztázta

magában, hogy mit kezd jövőjével , de könnyen elképzelhető, hogy ő fejet hajt a

"szolgasorsnak" és a főiskola kapuján kopogtat majd.

Van, aki tehát passzióból űzi, van aki hivatásként.Időnként hamis, de még akkor is ad,

soha nem vesz el. Kevés olyan dolog van, amiről ez elmondható. A rajzolás ilyen. Az,

mi magunk vagyunk félelmeinkkel, vágyainkkal és játékosságunkkal. Appel Béla és

Királyfalvi Károly képei is erről szólnak, játékról eszközökkel, technikákkal

és érzékeikkel.

Károly 17 éves. A kiállítás keretein belül az elmúlt 2-3 év munkáiból kaphattunk

ízelítőt az első próbálkozásoktól egészen az ?-n első helyezést elérő műig.

A fiú bátor. Meg meri tenni, hogy a lényegre koncentráljon és röpke tíz perc alatt

"befutott" művészek képeiből leszűrje és lerajzolja mindazt ami a témát számára hitelesen

visszaadja. ( ...) A kifejezésmód ugyan még nem elég erőteljes, az egy lendületből meghúzott

vonalak még nem találták meg a pontos helyüket, de a szándék mindenképpen figyelemre

méltó, hiszen ilyen -jó irányba mutató- könnyedséggel ebben a korban nem mindenki meri

kézbevenni a rajzeszközt.

Tus és ceruzarajzai fantáziadús világról tesznek tanúbizonyságot. Eszközeiben és

megoldásaiban azonban még ezek a rajzok is bőven fejleszthetőek. Hiányzik belőlük a fent

említett "másolatok" könnyedsége. De a technika megtanulható és Károlynak erre még van

ideje.A rajzok képi világa érdekes, egységes és már csak emiatt is megérdemlik, hogy

alkotójuk nagy energiabedobással a tőle telhető legmagasabb szintre fejlessze őket.

Grafikai játékai a színes és fekete-fehér technikával kedvesek nekem. Illusztráció szerű

megoldásai a kontúros rajzok kiszínezésével érdekes játékok. Az ilyenformán

megoldott rajzokat szívesen látnám viszont egy könyv -talán meséskönyv- lapjain. Megfelelő

környezetben biztos vagyok benne, hogy élőbbé válhatnak, mint így képi önmagukban, a

falon lógva.

A kiállításon szereplő legfrissebb képek is megközelítőleg 1 éves múlttal

rendelkeznek. Ezek közé tartozik a ? biennálén első hellyel díjazott kép is. Sajnos a többi

pályázó képét nem ismerem, így Károly képét pusztán saját valójában vizsgálgathatom.

Többnyire ugyanazt a következtetést tudom levonni ezzel a képpel kapcsolatban is, mint az

eddigieknél.Tételesen, hogy a téma és az ötlet jó és használható, s bár Károly nem ilyed meg az

eszközökben rejlő sokféleségtől, mégis érződik bizonytalanság a képi megfogalmazásból.

Könnyen elképzelhető azonban, hogy ami most részemről kifogásnak tűnhet az valójában

valami egészen más. Lehet hogy az, ahogy Károly a különböző eszközöket használja már az

egyéni stílus előfutára. A képek gondolati egysége azt mutatja, hogy ez a lehetőség benne van

Az azonban tény hogy a biztonságos véleményalkotáshoz többet kellene ismerni Károly

munkáiból. Addig is, amíg ez bekövetkezik én jó munkát kívánok.Bízom benne, hogy még

találkozunk.

Egy apró műhelytitok: Appel Béla eredetileg puritán módon Vázlatok címszó alatt

szerette volna futtatni a kiállítást. Csupán a formaság kedvéért adta a Beszélő árnyak címet.

Véleményem szerint ez egy jól eltalált, "művészi" szinonimája az eredeti elképzelésnek.

Talpraesett választás. Azért tartottam fontosnak ezt elmondani, mert a kiállításon szereplő

képek - bár így is megállják a helyüket - ismerve Appel Béla eddigi munkáit úgy gondolom

semmit sem veszítettek volna értékükből ha a beszélő árnyak puritánabb változatát kapják

címül, függetlenül attól, hogy az utóbbi variáció valóban kiállításhoz "méltóbban" hangzik.

Három különböző technikával készített sorozatot láthatunk tőle. Az egyik ezek közül

közel áll eredeti szakmájához. Számítógépes grafikákról van szó. Az ő esetében ezeknek a

képeknek a tekintetében lép be a bevezetőben említett játékosság. Saját bevallása szerint ennek

a sorozatnak az elkészítése nem igazán akarta túllépni a szórakozás kereteit. A hangsúly

feltehetőleg tehát sokkal inkább a számítógépben rejlő lehetőségeken van, mint az elkészítés

közben folytatott szellemi tevékenységen. Ezek a képek típusukat tekintve közel állnak Károly

színes grafikáihoz. Ez az irány szintén az illusztrálás jellegét ölti magára, nem is beszélve arról

hogy nem egy ilyen típusú képét láttam már visszaköszönni egy-egy, az AKG kiadó nevéhez

fűződő kiadvány lapjairól (...)

A másik két sorozat elkészítésénél tőle már megszokott, illetve rá jellemző technikát használ.

Monotípiákat dolgoz fel. A felületen megjelenő foltok, elszíneződések segítségével találja meg

a kép témáját valamint azokat felhasználva alkotja meg figuráit.

Az egyik ilyen sorozat egymástól pusztán finom árnyalatokban eltérő képekből áll. Mintha

figurái aprókat mozdulnának csupán. Azt nem tudom, hogy ez szándékos-e, vagy csupán a

felhasznált felület ennyi lehetőséget biztosított. Azt sem igazán tudom eldönteni,  hogyha

szándékos, akkor ez azért van, mert az emberei nem csinálnak semmit, vagy valami áttételesebb

dologról van szó. Biztosan ez utóbbi variáció az igaz, dehát ebben a kérdésben mindenkinek

magának kell döntenie. Az azonban biztos, hogy a sorozat képei valóban összetartoznak.

Appel Béla számomra már jól ismert alakjai egységes köntösben néznek le a papírról és

teremtenek meg a képeknek egy fátyolos, az én ízlésemnek talán kissé erőtlen, de mégiscsak

sajátos, leginkább középkori hangulatot idéző aurát adnak.

A harmadik sorozat elmondása szerint igen közel áll a szívéhez. Sajnos a szóban forgó képeket

reprodukció formájában tekinthettük meg. Mint, ahogy ez a legtöbb esetben lenni szokott,

biztosan többet mutattak volna az eredeti változatok, hiszen így a képek anyagszerűsége kissé

háttérbe szorul. Mindez persze nem gyengíti a képek esztétikai minőségét és nem fedi el

azt a szembeötlő tényt, mely a különbözőségét adja a már említett, szintén monotípiára

dolgozott sorozattól. Ez a különbség pedig az, hogy ez utóbbi sorozat esetében sokkal

nagyobb jelentőséget kapott az apró részletek megmunkálása. A felületet tussal és számítógép

segítségével töltötte meg és -úgy gondolom - valóban érzékelhető az a precizitás amivel

megkereste, felfedezte azokat a foltokat melyeket végül formává alakított. A három sorozat

közül nekem is ez a legkedvesebb. Appel Béla korábbi, ezekhez hasonló tusrajzai már

díszítették szobám falát naptárra szerkesztett formában. Így egy egész éven át volt szerencsém

ismerkedni ezeknek a grafikáknak a világával. Ez ugyan évekkel ezelőtt volt de a téma, a

gondolat , az élmény azóta is úgy tűnik ugyanazon az ösvényen jár. Így mikor megnéztem a

képeket egy régi jó ismerőssel találkoztam és ez mint mindig, jóleső érzéssel töltött el.

Egy dologgal kapcsolatban azonban komoly hiányérzetem volt. Hiányoltam Appel Béla

verseit.Egy- egy írás felbukkant ugyan itt-ott és tisztában vagyok vele, hogy egy ilyen

rendezvénynek nem feltétlenül tartozéka az írásban is közszemlére tett líraiság, de számomra

valahogy Appel Béla képei írásaival együtt válnak teljessé.

Végülis,bár Károly munkáival kapcsolatban tényleg csak futólagos elemzésekbe mertem

belebonyolódni, mint magánvéleményt megfogalmazva azt mondanám, a hiányérzeteim

ellenére is hogy a képeinek időnként dekoratív világa frissebnek hatott mint Appel Béla

munkái. Talán mert tényleg új élményt jelentettek nekem, vagy talán mert nem kellet azt

tapasztalnom, amitől a kiállítás megtekintése előtt tartottam kicsit. Tételesen, hogy

szemléletében és eszközeiben Appel Béláéhoz hasonló anyag kerül bemutatásra.

Ez persze önmagában nem  probléma, mert így tényleg két eltérő egyéniséggel és két eltérő

stílussal találkozhattam.

Draviczky Ágnes                              
(az AKG  IV. évfolyamos diákja)