Nem szól, csendes, csak megy a folyósón mint egy árnyék. Olyan zárkózott ez a lány, vajon mi járhat a fejében? - gondolhatnák azok, akik nem ismerik őt. Lehet, hogy csak meg kellene szólítani s ő beszélni kezdene? Igen ez a nyitja, tanúsíthatom, s fény derülne a hallgatás okára és az őt foglalkoztató gondolatokra! Nem is olyan zárkózott, hasonló gondokkal és örömökkel van ő is megálldva, s " nincs szüksége pszichológusra".
A képein az arcok hasonlítanak az álltalunk jól ismert, idegen kis szürke ufonauták kifejezéstelen, orrnélküli arcára. Ő azt állítja ez csak kiforratlan rajztudása miatt van, de ez a szokatlan ábrázolásmód is oka lehet a képek furcsa misztikus hatásának. A képek stílusa teljesen egyedi, hol sivárság, keseredettség és a magány hol a szeretet, s az emberek közötti kapcsolat kerül a középpontba.
A legfelső jobb oldali képen ködös, kékes háttérből női és férfi alakok tűnnek elő, akik szorosan ősszesimulva figyelik egymást. Egy arcnélküli férfi feltekint, s mintha magát látná a múltba, amikor együtt volt szerettével. A kép baloldai alsó felében a jelennel találkozhatunk, ahol a pár - már külön egymástól - más-más irányba tekint. A háttér színei szinte azonosak a fő motívum szineivel, csak a nő fekete haja emeli ki az emberek elipszis szerű elrendezését. A kép pittkrétával és temperával készült.
A következő alkotáson két nőt és egy távolodó férfit látunk. Az alakok három térrétegben vannak. Legelől egy nő ül szomorúan, teljesen ősszeroskadva, mögötte arcnélküli mása, aki talán önmaga egyy másik időfázisban. Leghátul egy férfi áll, aki egy utolsó pillantást vet az asszony(ok)ra, mielőtt kilép az ajtón. A háttér téglalapokra bontható, melyeknek sötét, világos váltakozása emeli ki az éppen előtte lévő alakok színét. A két női test körvonala fehér kontúrral van kiemelve, s a közöttük lévő tér kékesen áttetsző. A férfi körvonala, ezzel ellentétben, sötétbarnával van kontúrozva.
Az emellett lévő "kék" képen - szintén a tér három rétegében - két nő és egy férfi látható. Az arcnélküli férfi áll a nézőhöz legközelebb, s mögötte egy vékony, ülő nő fekete sziluettje bontakozik ki a háttérből. Mögöttük egy terhes nő ácsorog, akinek szintén csak fekete árnyát látjuk. A férfi mintha dilemába lenne melyikőlyüket válassza. Feje elmosódott, talán a gondolatok kavalkádja kering körülötte. Az ecsetkezelés erőteljes, s vastag karcolások, visszatörlések találhatók a bal felső sarokban. A háttér nem alkot egységet. A festményt csak a rajta található emberek tartják össze. Sötét és világoskék foltok váltakoznak és emelik ki, vagy nyelik el a fő motívumokat.
A legalsó képen, háronm süveges sapkában lévő alak látható. Az egyik a földre tekint, a jobb szélen lévő az égre néz, a harmadik a kettő közé bepréselve áll. Amelyik az égre néz, olyan mintha Istenhez foházkodna, kérdő szemekkel. A középső nem igazán tudja, hogy mit csináljon ezért szomorúan lesüti a szemét. A bal szélső, mint aki hitét vesztette, lógatja az orrát. A nyakán egy kis fekete alak látható, ki kezével az ég irányába mutat, mint egy belső hang mely motiválja gazdáját. A középső döntésképtelen, ezért a két másik alak közé búljik el. Három szó fogalmazódott meg bennem a képet látva: Hit, hitetlenség, bizonytalanság.
Véleményem szerint Draviczky Ágnes festményeinek stílusa egységes és szép, azonban rajztanára azt mondja, hogy nem szabad megelégednie magával, mert még rengeteget kell fejlődnie tehetségének kibontakoztatása érdekében, s majd csak akkor alakulhatnak ki jellegzetes stílujegyei. Én nagyon remélem, hogy sokat fogunk még róla hallani és jeles tagjává válik majd az " aktív művész - társadalomnak".
írta: Vági Bence, AKG III. évfolyam
Budapest, 1999. junius 15.