A dán oktatási törvény elismeri és támogatja a szülők iskolaalapítási és tulajdonosi jogait. Ez azt jelenti, hogy a helyi társadalom egyes csoportjai iskolát alapíthatnak és tarthatnak fenn. Az állam jelentős anyagi támogatást nyújt a szabad iskolák működéséhez, ezt a mindenkori kormányzat, politikai pártállásától függetlenül mindig megadja. A törvény meglehetősen nagy szabadságot biztosít az iskoláknak. Az állam csak a dán nyelv, a matematika és az angol tanítását írja elő (utóbbit csak a felső osztályokban). A többi tantárgyat a szülők és a pedagógusok nevelési filozófiájuk, elveik alapján teljesen szabadon alakíthatják.

A dán szabad iskolákban nem a továbbtanulás vagy a gazdaság szükségleteit, hanem a gyermeki személyiség kiteljesedését tartják fontosnak. Lehetőséget teremtenek arra, hogy a gyermekek sokoldalú, önálló tevékenységet folytathassanak az iskolában. Az elméleti ismeretekkel egyenrangúnak tartják a praktikus ismereteket, a kézművességet, a zenét, az éneket, a festészetet, illetve nagyon fontosnak tartják a játékot és a testnevelést. Szellemi és fizikai, elméleti és gyakorlati munka vagy játék egyaránt fontos: minden egyes gyerek képességeinek megfelelően sikeres lehet.

A szabad iskolákban nincs osztályzás, vizsga vagy bizonyítvány. Ha valaki más iskolába, vagy középiskolába megy, igazolást írnak arról, hogy a gyerek teljesítette-e az alapvető követelményeket, és ajánlásban írják le képességeit.

A szabad iskolák alacsony tanulólétszámmal (50-100 fővel) működnek, így alkalmasak emberibb, családiasabb kapcsolatteremtésre.

Az általunk meglátogatott szabad iskolát 1985-ben alapította Svend Arup és felesége, Dorte. Mindketten a gyerekek egyéni fejlődését legjobban biztosító alternatív iskoláztatás elkötelezett hívei és gyakorlói. A nyolcvanas évek elején költöztek Struerbe (kis iparváros az Északi tengernél, 12 ezer lakossal). Iskolás korú két fiuk számára is szabad iskoláztatást remélve kezdtek hozzá az iskola alapításához. 1985-ben 12 gyerek szüleivel együtt indították meg vállalkozásukat. Az új iskolához megkapták az állami támogatást (a fenntartási költségek 85%-át az állam fedezte, ez mostanra 70%-ra csökkent). A hiányzó összeget a szülők adták.

Az iskola látogatásunk idején nyolc évfolyamos volt, 70 gyerek tanult benne nyolc pedagógus irányításával. A szülők többsége középosztálybeli, azaz értelmiségi, vállalkozó, kereskedő, de munkások, halászok is akadnak köztük.

1986-ban kezdték el az iskola építését. A korabeli fényképek azt mutatják, hogy a munkálatokban ? a szakemberek mellett ? részt vettek a szülők, a tanárok és a gyerekek is. A város szélén, egy domboldalon ? szép kilátással a fjordra ? az önkormányzati óvoda épülete mellett vásároltak telket. A városi önkormányzat sem a telek megvásárlását, sem az építkezést nem segítette anyagilag. Az építkezést emiatt csak fokozatosan, öt szakaszra bontva tudták elvégezni, az állam és a szülők anyagi erejének függvényében.

A nagyon egyszerű formájú és nagyon olcsón kivitelezhető egyszintes épület nagy ablakaival, messze virító vidám színeivel, kívül a sárkánycsikót és egyéb mesefigurákat ábrázoló festményeivel, körülötte az udvaron játszó- és sportfelszereléseivel barátságos környezetet nyújt a gyerekeknek.

Az épület anyagát, az építkezés technológiáját, a termek berendezését az egyszerűség, a praktikusság (és lehetőleg az olcsó megoldás) jellemzi. Az épület anyaga fa, amelyet előre gyártott könnyűfémszerkezetre helyeztek. A termekben nincs zárt padlástér, ellenben a tető alatt a gyermekek részére pihenő-játszó kuckókat alakítottak ki, amelyekhez falépcsőkön lehet felmászni.

A bútorok is rendkívül egyszerűek. Fő követelményként az egészséges használhatóságot tartották szem előtt. Az állítható magasságú, egyszemélyes asztalokat és székeket a gyerekek könnyen tudják mozgatni és tisztán tartanai. A székeket ? amelyeknek ülőkéje különleges módon domború (ki is próbáltuk, nagyon kellemes üldögélés esik rajta) ? a gyerekek állítják munka után az asztalokra, majd a tanítás kezdetén ők is veszik le onnan, a foglalkozások után pedig le is tisztogatják azokat. Egyébként a gyerekek és a szülők a pedagógusokkal illetve a gondnokkal együtt végzik a takarítást. Nem a porosz szellemű iskolákban megszokott rend, inkább a munkához szükséges munkafeltételek megteremtése és a tisztaság a jellemző.

Első nap nagy izgalommal készültünk Svend és Dorte életének fontos színhelyére, amelyről már előző este annyi szeretettel és lelkesedéssel beszéltek.

Fél nyolc körül indultunk autóval, Svend közben több helyen megállt a városban, fölvette a legkisebb gyerekeket. (A nagyobbak biciklivel közlekednek, csak néhány szülő viszi autóval iskolába a gyerekét.)

Svend bevezetett a konyhául is szolgáló szobába, bemutatott néhány tanárnak, majd közölte, hogy a napot közös együttléttel kezdjük a zeneteremben. ő már ki is kereste Európa térképén Magyarországot, így használta föl a fogadásunkat oktatásra. Negyed kilenckor össze is gyűltünk, a gyerekek és a pedagógusok ültek-álltak, a földön is sokan kuporogtak nagy egyetértésben: zsúfolásig megtelt a terem. Két tanár tartotta a térképet (más lehetőség nem lévén), amíg Svend megmutatta Budapestet. Szóban is üdvözöltek bennünket, majd elénekeltek egy dán üdvözlő himnuszt (dallama 1620-ból való), valamint (egy népek dalait tartalmazó énekeskönyvből) egy magyar népdalt (Virágéknál ég a világ). Az éneket egyik tanáruk kísérte zongorán, időnként tréfálkozva, nagyon kedvesen (róla kiderült később, hogy németet, földrajzot és történelmet is tanít). Köszönetképpen elénekeltünk nekik ugyanezt a magyar népdalt magyar nyelven, majd egy másik népdalt (Tavaszi szél vizet áraszt), amelyet igyekeztünk megtanítani nekik (A zenetanár egy-két meghallgatás után el is zongorázta a dallamot.) Ekkor rövid napi eligazítás után a gyerekek szétszéledtek saját termeikbe.

Svend magunkra hagyott, mondván, hogy bárhova mehetünk, bármit csinálhatunk az iskolában, tetszésünk szerint mozoghatunk a termekben vagy az épületen kívül. A tanárok nyugodt, barátságos magatartása segített is ebben, bár ismeretlenül nehéz volt kezdetben föloldódni. Nem ismertették velünk sem a napirendet, sem az órarendet. Tétován álltunk a folyosón, figyeltük, melyik terembe milyen korú gyerekek mennek be. De a gyerekek örömmel fogadták, ha bementünk az óráikra, később maguk hívtak be. Az órán nemigen zavarta őket a jelenlétünk: nem viselkedtek feszülten, sőt, minket is bevontak a tevékenységeikbe. (Énekórán énekeltünk, matekon számoltunk stb.)

Az órákon odafigyeltek a gyerekek. Csak akkor zajongtak, beszélgettek, ha a szabadabb tevékenység ezt indokolta. Érezhetően majdnem mindig élvezték, ami az órákon történt. A tanár alkalmazkodott tűrőképességükhöz. Ha nyugtalankodni kezdtek, mintegy önkritikát gyakorolva hamar abbahagyta az órát.

Az évfolyamok kis létszámúak, terem sincs elég, s a tanárok létszámát is összevont osztályokra tervezték. A legkisebbeknél és a legnagyobbaknál nincs összevonás (a kicsiknek saját termük is van), a többi évfolyamon két osztály dolgozik együtt egy órán (így is csak tíz-tizenöten vannak). Nincs azonban akadálya annak sem, hogy egy-egy kisgyerek más évfolyam óráin is részt vegyen. Nagyobb gyerekek gyakran látogattak a kisebbek osztályaiba, segítettek a kicsiknek, esetleg a testvérüknek és a tanároknak is.

Egy-egy pedagógus több tantárgyat (hármat-négyet) tanít, természetesen több évfolyamon, néhányuk alsó és felső tagozaton is. Egyéni tanterv szerint dolgoznak, fölhasználva azonban sokféle nyomtatott tankönyvet és feladatlapot, amelyekből a tanári irodában egész arzenál ? egy kisebb taneszközbank ? áll rendelkezésükre. (Megfigyeltük, hogy a szabad iskolák külön oktatási programokat adnak ki, s ezeket mindannyian használják.) Nagyon komolyan készülnek óráikra, feladatlapokat sokszoro-sítanak, számítógépen dolgoznak stb. A napi programot reggelizés közben vagy lunch-időben meg is beszélik.

Az iskolai foglalkozások fél kettőig, kettőig tartanak. Délután visszajön több gyerek különórákra, zenét gyakorolni vagy valamilyen rendezvényre készülni. Nyolc gyerek szülei ? akik nem tudják hazavinni a gyerekeket ? többet fizetnek azért, hogy délután is foglalkozzanak a gyerekeikkel. A tanítást kisebb-nagyobb szabadidők szakítják meg, illetve foglalják keretbe. Délelőtt fél tíz után reggeli szünet, fél tizenkettőkor lunch szünet van délig. A szünetekben a gyerekek fociznak, kosárlabdáznak, röplabdáznak, fogócskáznak, mászókára másznak az udvaron, ahol kialakítottak egy szabadtéri játszóteret homokozóval, csúzdával, függőhíddal és gerendával felszerelve, valamint egy futballpályát és kosárlabda játszóhelyet. A tanárok is gyakran részt vesznek a játékban, a sportjátékokat ők irányítják.

Az énekóra a zeneteremben zajlott, egy hosszú asztalt ültünk körbe. A kisebbek (1?2. osztály) óráján a bájos, szőke (dánt is tanító) tanárnő tiszta, csengő hangon énekelt, gitárral kísérve magát. A gyerekek a kiosztott szöveges kottából vele énekeltek. A tanárnő lényéből fakadó jóságot átérezték a gyerekek, s biztonságban összebújva, boldogan töltötték el az órát. A szakmai pontosság is része volt ennek a kedves magabiztosságnak, sem rábeszélés, azonban sem fenyítés nem hangzott el. Egy-két kisfiú bizony nem egészen azonosult a feladattal, s ennek megfelelően is viselkedtek: nem szerettek énekelni, egymás közt pusmogtak, nevetgéltek, néha meg is rúgták vagy legyintették egymást, miközben huncutul figyelték a ránk gyakorolt hatást. A tanárnő nem haragudott rájuk, bár néha szigorúbban odanézett. Időnként azért ezek a kisfiúk is belefeledkeztek az éneklésbe. Az éneklés megszakítás nélkül harminc percen át tartott. Utána játék következett. Minden gyerek a nevével megjelölt kis sípot kapott, azzal jelzett, ha a felhangzó dalban az őrá tartozó részhez érkeztek. Érdekesség, hogy a tanárnő egyetlen gyerektől sem kért önálló szereplést. Ha valakinek, vagy együtt két-három gyereknek kedve támadt külön is elénekelni valamit, megtehette.

A 3?4. osztályosok matematika órája saját osztályukban, külön kis birodalmukban zajlott. Az órát Dorte Arup tartotta. Pontosságot és aktivitást várt el és hozott ki a gyerekekből. Minden kérdésükre válaszolt, de soha nem kalandozott el az oda nem tartozó részletekben. Mértéktartó szakszerűsége belülről fakadó melegséggel, gyermekszeretettel párosult. Előbb néhány mértékegységgel számoltak (átváltás stb.), ezt a táblára is fölírták. Ekkor még asztalaiknál ültek a gyerekek. Ezután következett az izgalmas újdonság, amelyre már hetek óta készültek: a bevásárlás művelete. Tantermükben, az egyik sarokban elkerítve saját kis (majdnem igazi) boltot rendeztek be. Különféle cégektől kapták a hozzávalókat: eredeti mosóporos, tejes, konzerves, üdítő italos, csokoládés stb. dobozokat lezárva, de üresen. Bőséges áruválaszték állt össze ily módon. Az árut rendezve, csoportosítva helyezték el a polcokon. Aznap készült el egy játék pénztárgép, igazi számokkal, de lenyomhatatlan gombokkal. Ezt az osztály egyik tagja esztergálta fából az alagsori műhelyben. Hozzátartozott a projekthez a pénzzel való ismerkedés, a pénz használata is. A gyerekek kis papírtasakot készítettek maguknak, ezt teletömték a szintén sajátkezűleg gyártott, papírból készült dán pénzféleségekkel. A gyerekek mindezt játékként élték meg. Ezen az órán valódi bevásárlás folyt, ketten eladóként a pult mögé álltak, a többiek sorban álltak a pult előtt. A pult fölé függesztett táblára kitették a ?nyitva? feliratot. A vevők többféle árut kértek, az eladó beütötte az árakat a pénztárgépbe, összeadta őket, s a számlát átnyújtotta a vevőnek. A vevő fizetett, majd a számlával és a vásárolt árucikkekkel visszavonult a padjához, ahol minden esetben ellenőrizte az összeadást. Ha valami nem stimmelt, visszament a boltba reklamálni.

Az iskolában mindent átszőtt, kiemelkedő szerepet kapott a művészet és a kézművesség. Ez meg is látszott a gyerekek munkáin. Egy ebéd utáni foglalkozáson az 5?6. osztályos gyerekek félig kész agyagszobrokat vettek elő s formáltak tovább. Eszközeik nagyon komolyak voltak. Szép, különleges vörös agyagot használtak. Mindegyikük szobra műanyag talapzaton állt. Agyagozó szerszámokkal, simító lapokkal vagy az ujjaikkal formáztak. Két elvont téma közt választottak, amikor a szobrokat megtervezték. Az egyik a szeretet, a másik a halál. A szeretetről szóló szobrok összefonódó párokat, házaspárokat vagy két-három barátot, barátnőt ábrázoltak ülve-állva, a legkülönbözőbb mozdulatokkal, kompozícióban és tartásban. Némelyik megrendítően szép volt, a halálról szóló szobrok még inkább, az egymás mellett fekvő, lepellel letakart alakok ? rendszerint házaspár ? megdöbbentőek voltak, némelyik Henry Moore egy-egy művére emlékeztetett.

A kisebbek bábokat készítettek Saint-Saëns Állatok farsangja című művének előadásához. Volt köztük pálcán hordozható kakas és műanyag dobozokból, újságpapírból készült nagy elefánt, amelyet színesre festettek.

Az 5?6.-osok termében kis kiállítást rendeztek be az egyik sarokban a második világháborúról. A családjuk által megőrzött régi tárgyakat, naplókat, képeket, emlékkönyvet stb. állítottak ki. A kávédarálótól a gyermekruháig, a különböző korabeli pénzérmékig sok mindent láthattunk itt.

Ottlétünk egyik estéjén 7 órára mindannyian visszamentünk az iskolába, mert a gyerekek koncertet adtak. A zeneterem ? ahová ez alkalommal hosszú asztalokat hoztak be ? megtelt a szülőkkel. Sok gyerek zongorázott, gitározott, furulyázott, énekelt, a nagyobbak saját könnyűzenei szerzeményeiket adták elő. A zeneszerszámok és felszerelések, a gitárok, az elektromos billentyűs hangszer, a dobok és egyéb ütőhangszerek, mikrofonok stb. kitűnő hangzást biztosítottak. Néha csak nyúlfarknyi kis darabokat játszottak, de a taps, a siker mindannyiukat boldoggá tette. Ezen az estén a legnagyobb élményt mégis a szülők együttműködése jelentette: a tanárok dalkottákat osztottak ki, amelyekről gyerekek, szülők és tanárok együtt, lelkesen énekeltek. (Kávét, teát is hoztak magukkal termoszban, kitették az asztalokra s egymásnak kínálgatták.)

Minden hétvégén, péntek délben a gyerekek és a pedagógusok közös lunch-öt tartanak. A folyosón összerakták az asztalokat, amelyre svédasztal-szerűen elhelyezték az otthonról hozott sokfajta ételt: salátát, sajtokat, felvágottakat, édességeket, gyümölcsöket stb. A svédasztal elkészítése, az ételek tálalása, az evőeszközök elhelyezése nagy lelkesedéssel, jó hangulatban történt. Majd mindegyik gyerek és tanár élelmet vett a tányérjára (sokan többször is repetázva) és az osztályába visszavonulva fogyasztotta el. Az egyik osztályba minket is meghívtak és jó szívvel kínálgattak a finom étkekből. Ezután ? az eddigieknél kisebb lelkesedéssel ? az ügyeletes gyerekek a tanár közreműködésével elmosogattak.