Naszóval! Eõször is bocsi, mert elfelejtettem a keretjátékként csinált falu nevét (ha volt egyáltalán olyan)(A Gazsi szerint Gomba, de nem tudja). Tehát volt egy tavaszi nomád tábor, ahol többek között én is ott voltam. Na! Iszonyúra nem megy ma.

In medias res. Megérkeztünk Királyházára (ami két fogadóból, egy istállóból, meg a lovászbácsi házából áll) egy hosszú, kalandos, és legfõképpen jegynélküli úton (a a jegyek Kondinál maradtak, õ meg elaludt, majd eltévedt). Szóval ott voltunk. A MOL Rt. által üzemeltetett fogadóban. Hamár ott voltunk, megszálltunk (mint az oroszok), meg kajáltunk egy kellemes patak (csermely, ér) partján, amibe a Fefe úgy beleszeretett. Aztán megjelent egy furcsa képzõdmény az egyik asztalon. Egy hatalmas papírlap, amin volt valami hatalmas amorf izé. A Falu! Rögtön benépesítettük. Volt ott lakótelep, meg Casino, meg Atomtemetõ, meg ideggyógyintézet a Sík Eszternek (Aztán a Síkra épült a Gazsiék Pártháza). Lett polgármesterünk is: a Gazsi (aki k-szor "fagyasztott", meg a Szasza. Pedig én mindent megpróbáltam. Aztán kirándulás nem volt, mert havazott (áprilisban!!!!!!!!). Helyette inkább számháborúztunk, amit úgy megnyertünk, mint a pinty (persze azért, mert terepszínû volt a zászlónk, és az ellenség nem bírta megtalálni. Visszavágó nem volt, de már nem emlékszem, hogy miért.

A legnagyobb élményem a táborról az, hogy iszonyú hideg volt! Mi meg kint a fedett udvaron reggeliztünk, meg vacsoráztunk, meg ebédeltünk. (Csak 1× nem, de akkor meg csak 1 asztal volt, mi meg voltunk vagy 200-an.) De azért a kaja jó volt. Hazafelé meg kiderült, hogy Diósjenõ világváros, mert volt a kocsmában 2 féle sör, meg pizzéria, meg állítólag iszapbirkózás is. Az utolsó (3.) nap meg gyûjtést szerveztünk a saját körünkben a labdátlan Karádi Péterek megsegítésére (ugyanis a labda szõrén-szálán eltünt). Hát ennyi.