Szóval elolvastam Takács Géza legújabb tanulmányának a Pressrõl szóló részét, és úgy érzem, válaszolnom kell rá. Hogy miért? Mert úgy gondolom, ha csak úgy magában közölnénk, teljesen hamis kép alakulna ki az olvasóban. Nem mintha a leírtak nem lennének igazak, sajnos azok. Tehát ilyen téren semmi kifogásolható nincs a tanulmányban. Azonban az a mód, ahogy mindez történik, és az, hogy kiket tesz a szerzõ felelõssé, már erõsen támadható.

Értem ez alatt elsõsorban azt, hogy bár szinte az egész írás folyamán visszatérõ motívum a Press hatásvadász és botránykeresõ stílusának ostorozása, Takács túr személyesen olyan jelzõket, kifejezéseket használ alkotásában, amik legalábbis nevetségesen túlzottak a jelen téma által megkövetelthez képest, de csak akkor, ha nem akarom azt a csúnya szót még egyszer leírni, hogy hatásvadászok. Ráadásul bár gondolatai (megérzései?) nem mind butaságok, de nem végiggondoltak, az elsõ, általában téves intuició alapján születtek.

Ez persze még nem lenne baj, ha mondjuk egy diáktársam cikkében szerepelnének hasonlóan, miért is ne, de nem Takács Gézánál. Miért különbözik ez ennyire? Épp a t. túr írja a késõbbiekben, a csontról, hogy polgárjogot kap, mint fogalom. Ez úgy jön ide, hogy e tanulmány szerzõjének nincsenek hasonló “polgárjogi” gondjai, mivel mint megbízott tanulmányszerzõnek, neki minden kijelentését kapásból megalapozottnak, helyénvalónak fogadják el, azonnal vita tárgya lesz, fel se merül senkiben, hogy ez talán olyan nagy hülyeség, hogy még megcáfolni sem érdemes. Akinek meg nem tetszik valami, kaparja magáról a szart utólag. Takács Géza pedig evvel az elõnyével igencsak visszaél, azaz nem érzékeli az "iskolai felelõsség dimenzióját".

A felelõsség kérdésében pedig tulajdonképpen arra gondolnék, hogy bár többnyire igaz, ellenben jogtalan és igazságtalan vádak kerülnek említésre, tekintve hogy szerintem nem csak egyértelmûen mi, hanem az egész iskola “benne van” a dologban.

Ezért talán nem is kéne most itt részletesen válaszolni a tanulmány kérdéseire, azonban vitázó kedvem, a balhé szaga (és nem utolsósorban a betölthetõ oldalszám) arra ösztönöz, hogy mégis belevágjak. Elõre figyelmeztetek mindenkit, hogy bár sokat gondolkoztam ezen, de nem fogom -a fentiekben megfogalmazottak ellenére sem- visszafogni magam, leírok mindent ami eszembe jut, mivel nekem -aljas agresszív, antitoleráns állatnak- már úgyis mindegy, hát mit szenvedjek mág a szépítgetéssel is.

Az, hogy a lap kiforratlan, nincs személyisége sajnos igaz, de azt hiszem ez nem is elvárható egy diáklaptól, amit ráadásul olyan különbözõ alakok írnak és szerkesztenek mint mi. Az a vád azonban, hogy az álnevek használatával “zavar és bizonytalanság” keletkezik szerintem értelmetlen és ráadásul hamis is. Értelmetlen azért, mert az újságban megjelenõ cikkek többsége egyszerûen nem igényel aláírást -ami persze lehet, hogy baj, de ez itt most nem téma-, azon könnyen tetten érhetõ oknál fogva, hogy nem tartalmaznak olyasmit, ami pontos, lenyomozható, felelõsségre vonható szerzõt kívánna. Fölöslegesnek tartom aláírni a pusztán szórakoztatásra szánt, semmi lényeges adatot, véleményt tartalmazó cikkek aláírását Persze vannak elenyészõ számban ettõl eltérõ példák, de ott a szerzõknek jó okuk volt nem szignálni alkotásaikat. Hamis meg azért, mert aki akarja, akit érdekel megtudhatja melyik név kit takar, mivel egyáltalán nem titkosítjuk ezt.

Azt a vádat pedig, “hogy a szerzõk a lapot saját kis körük belsõ ügyének tekintik” bár elutasítani nem tudom, mert sok igazság van benne, de övön aluli ütésnek érzem, mert mi már lassan évek óta sápitozunk, hogy senki nem ír a Pressbe, mi nyolcan-tízen pedig képtelenek vagyunk minden AKG-st lekötni, szórakoztatni, tekintve hogy még legjobb esetben is csak párat tudunk képviselni a lassan ötszáz AKG-s legalább ötven-hatvan csoportjából.

A következõ szemrehányással pedig egyszerûen nem tudok mit kezdeni (“...a tanárok lekezelése,... nagy nyilvánosság elõtt elkövetett szemtelenségek és pimaszságok,”). Kicsiny agyacskámat véresre erõltetve se tudok olyan esetet felidézni -és a tanulmány sem említ példákat- amikor a Press gaz és álnok módon szegény védtelen tanárok lelkébe taposott volna ráadásul megvonva tõlük a védekezés lehetõségét. Amit esetleg el tudok képzelni, az az hogy esetleg a Fefe vagy a Péter elengedett egy-két csípkelõdõ sort olyan tanárokkal szemben, akikkel egyébként is a lehetõ legjobb viszonyban vannak, és hasonló mondatok naponta elhangzanak közöttük. Ez pedig, úgy érzem bõven belefér abba a fene nagy AKG-s tanár-diák jó viszonyba, amire a tanulmány szerzõje is oly büszke. Arról nem is beszélve, hogy bárki bármikor válaszolhatott volna az õt ért támadásra, de személyes sértettség okán ilyen még nem történt.

Az viszont, hogy a Pressesek “itt tombolhatnak, akár csak szavakkal, éppúgy, mint egy jó bulin”, szerintem egész egyszerûen nem igaz, de meg kell mondanom õszintén, én örülnék, ha bulihangulatot teremthetnénk a lapban, mert így legalább mi jól szórakoznánk, ha már a Presst, mint olyat mindenki leírta, mint úgy szart, ahogy van, és csak arra találják jónak, hogy idõrõl idõre metszõ krtikákat közöljenek róla.

Most jön a kedvenc részem, a "jimmykés". Nem csak személyes érintettségem okán, hanem ez az, ahol az író szerintem végleg elveszti a tárgyilagosságnak még a látszatát is, és nem is találja meg újra. Nem mintha büszke lennék irományomra, nem jó, ezt nem állíthatom. Így hát teljességgel megérteném, ha valaki azt közölné velem, hogy neki személy szerint nem tetszik amit írtam, nem bírja a stílusom, sértik a halmozódó hullák. De azt, hogy egy ember, aki ugyan töltött itt már pár hónapot, de se engem, se más diákokat nem nagyon ismer, nem él köztünk, semmit de semmit nem tud rólunk, se szó, se beszéd -mintha valamilyen felsõbb igazságot képviselne- nekem ront, fel se tételezi, hogy számomra, számunkra ennek igenis van mélyebb jelentése, amit egy kívülálló nem érthet meg, azt -amilyen kis mimózalelkû vagyok- sértésnek érzem.

Most talán meg kéne magyaráznom ezt a bizonyos mélyebb jelentést. Egyrészt kifejez a cikk együvé tartozást, így csak a mi köreink beszélnek. Ez persze kiválthatja a "belsõ kör" vádját, de szerintem nem baj, ha a stílusunkat egy szélesebb körben is megismertetjük. De van ennél fontosabb is: igenis tudatosan támadunk evvel a hülye, anyagiasodó világ, az iskola -ami mint egy nyomasztó szürke tömb- napi robotjával ráül az életünkre (és ez nem egy "kirekesztett" véleménye, én nem konkrétan, hanem általánosan utálom a dolgot), a kispolgáriasság ellen. És igenis örülünk, ha ez "üt", legalább aki elolvassa, nem mehet el mellette véleményformálás nélkül, ami jó, mert a közömbösségnél minden jobb.

Aztán egy hosszas eszmefuttatás következik a *csont-ügyrõl*, ami ugyan baromi izgalmas, de mit keres a Pressel foglalkozó fejezetben azon kívül, hogy egy jót lehet kacagni rajta? Igen, egyszerûen abszurd, hogy Pey interjúja után Kapás Robi egy antitoleráns és csöppet sem humánus cikkben kéri számon a "nagyfiúkon" (ami egyébként nagyon találóan szerepel is a tanulmányban), majd Kapás Robin egy szintén elhibázottan kemény odamondással kéri számon Takács túr ugyanezt. Tiszta õrület! Ez azért is szomorú, mert itt nem diák-diák, hanem tanár-diák relációban történik a dolog, amikor pedig joggal feltételezhetné az ember, hogy a tanerõ némi belátással, felsõbbrendûséggel felül emelkedik a kicsinyes csípkelõdésen, és igazának teljes tudatában -ahogy egyes agresszív, "verebet sem megnevettetõ" cikkek esetében szokott- nem mászik bele valakinek a lelkébe is ("Õt majd megbüntetik a versei.", "...öntelt és pökhendi is?).

Persze egy negyedik valaki most nálam is hiányolhatná a toleranciát, de én azonban sem egy közösség, sem igazam mögé nem bújok, csak a hangsúlyozottan szubjektív véleményemet közlöm.

Zárásképpen csak annyit, hogy nem azért idegesített föl ez a tanulmány, mert annyira nem igaz, sõt még a jogtalanság is elcsusszanna, ha a Press lenne itt a probléma. Mert akkor rohadt jól állnánk, ha csak az iskolaújság színvonala esett volna az útóbbi idõben. De nem, az egész iskola, úgy ahogy van egyre rosszabb, lassan kezd tele lenni olyan emberekkel, akiket már az utcán se látok szívesen, a szabados szabályok kerete közül tûnik el az igazi tartalom, és ezt bizony mindenki érzi! De ahelyett, hogy próbálnák a problámákat megoldani, minden elkeseredésüket személyes bánatukat a mi nyakunkba zúdítják, a Pressébe, aminek szétesése nem a betegség, hanem az általános züllés egyik tünete csupán. És mi nem akarunk az AKG szennycsatornájává válni.

Különben is, az "Itt a nyár!" sokkal jobb volt!