Persze most majd az jön megint, hogy mindenkit megsért, hogy milyen szemtelen, stb. Igen, tudom utálni ezt az iskolát, az egész egy nagy kihasználás, megy a nagy jópofizás. Mindenki milyen jófej és kedves, ha akar valamit, aztán ha segítség kéne szarnak a fejedre, mert nem vagy elég bevágódós. Hát igen ameddig kellemes a légkör addig jóbarátok vagyunk, aztán ha valami zür van akkor meg sem ismerjük a másikat. Az persze nem tûnik fel senkinek ha valakinek baja van, csak a saját érdekek. Nem tudom észrevette e bárki, hogy a csibém elfogy, szépen lassan. Az hogy ez hogyan érit az úgysem hat meg titeket, hisz ti jófejek és kemények vagytok. Akkor meg miért nem megyek el innen, ha engem itt senki sem szeret, hogy mit hisztizek itt és hogy ez az egész kit érdekel? Talán van még valaki itt az iskolába aki ezt így érzi és gondolja, igaz nem lehetnek sokan, de ne nyomjuk el a kisebbséget. Szóval hogy visszatérjek az elõzõ gondolatomhoz, azért nem megyek el mert nincs hozzá elég tudásom és bátorságom, van akinek van és irigylem is õket.nagyom örülök például annak, hogy elmegyek agy évre, és egyedül lehetek, mert ez a légkör már kikészít. Mi lenne, ha az emberek néha meggondolnák, hogy mit beszélnek és nem taposnának bele a másikba. Nem ítélkeznének úgy, hogy nem tudjék az elõzményeket vagy épp a körülményeket. És ha mindenki az vádolná aki a tettes és nem az akinek semmi köze hozzá (Tévedés ne essék a Kata az nem Kati és ebbõl kifolyólag nem egy és ugyanaz a személy) és az egészben a legundorítóbb, hogy olyanokat mernek az emberrõl képzelni... Nem tudom mire föl?
Ráadásként pedig az, hogy ezek után minimum húsz ember fog hozzám odajönni, hogy na mi van mi a baj, és ebbõl tizenkilenc utána a hátam mögött lehány. Kösz ez nem kell.
Solymosi Katalin

Vissza a hetedik szám lapjára

Vissza a Press nyitólapjára