Tantárgyi programok
 

Tanulásmódszertan

7 éves gimnáziumi képzés

A program célja:

A tanulási képességek fejlesztésére különös gondot kell fordítani, hogy a gyerekek rendelkezzenek azzal az általános eszköztudással, amely a tantárgyak eredményes tanításának, a tanulók sikerességének nélkülözhetetlen föltétele. Az eszköztudás ápolása nemcsak a hiányok, hiányosságok pótlását jelenti, hanem az életkornak megfelelő, tervezett és tudatos továbbfejlesztést is, hiszen ez a közoktatás teljes vertikumában alapvető pedagógiai követelmény.

Tanulmányi területek

Órakeretek

7. évfolyam: első három hét ( 15 alkalom, epochális óra)

8. évfolyam: két kisepocha (10 alkalom, epochális óra)

11. évfolyam: hat hét (30 alkalom, epochális óra)


7. évfolyam

(15 epochális óra)

1. A tanuláshoz való viszony formálása

  • Mire való az iskola?
  • Jó és rossz élmények az iskolában
  • Levél az iskoláról
  • Iskola és család
  • Nehézségek a tanulásban
  • A jó tanár és a jó diák
  • Iskolatársak és a tanulás
  • A tanulás mestersége
  • 2. A tanulási szokások feltárása és alakítása

  • Tanulási módszereim
  • Tanuláshoz való viszonyom, tanulási szokásaim
  • Jó szokások, rossz szokások
  • Tanulás csoportban, az iskolai órán
  • Egyéni tanulás, otthon
  • Munkarend, napi ritmus
  • Tanulási tanácsok
  • Új szokásrend, elhatározások
  • 3. A tanulás körülményei, külső és belső feltételei

  • Munkakörülmények az iskolában
  • Munkakörülmények otthon
  • Tanulósarok, íróasztal
  • Rend, rendezettség, rendszeresség
  • Zajok és csend tanulás közben
  • Megvilágítás, fény
  • 4. Hangos, kifejező olvasás

  • Olvasás és beszéd
  • A felolvasás
  • Beszédtechnikai eszközök használata
  • Felolvasás felkészülés után
  • A blattoló olvasás
  • Saját szövegek felolvasása
  • 5. Az emlékezet fejlesztése

  • A lényeg megragadása
  • Kulcsszókeresés, vázlatkészítés
  • Írott szöveg jegyzetelése
  • Elhangzó szöveg jegyzetelése
  • Emlékeztető, kivonat készítése

  • 8. évfolyam

    (10 epochális óra)

    1. Az emlékezet fejlesztése

  • Módszerek az emlékezet erősítésére
  • A lényeg megragadása
  • Kulcsszókeresés, vázlatkészítés
  • Írott szöveg jegyzetelése
  • Elhangzó szöveg jegyzetelése
  • Emlékeztető, kivonat készítése
  • 2. Olvasásfejlesztés számítógéppel

  • Percepciós gyakorlatok
  • Olvasástechnikai gyakorlatok
  • Regressziólátás
  • Az olvasás szellemi tényezőinek fejlesztése
  • Szövegértési gyakorlatok

  • 11. évfolyam

    (30 epochális óra)

    1. Gondolkodásfejlesztés

  • Tanulás és gondolkodás
  • Gondolkodási szokások
  • Problémamegoldó gondolkodás
  • Kreativitás
  • Érvelés, bizonyítás, vita
  • 2. Tájékozódás a tudás világában

  • Értékrend, ítéletalkotás
  • Információk feldolgozása
  • Rádió, televízió, film
  • Könyv
  • 3. A koncentrációs képesség fejlesztése

  • Környezetünk észlelése
  • Egyirányú figyelem, figyelemmegosztás
  • Koncentrációs gyakorlatok
  • Megfigyelési gyakorlatok
  • Aktivitás és passzivitás a tanulás során
  • 4. Kifejezőképesség beszédben

  • Felelés, prezentáció
  • A beszéd technikája
  • Idegen szavak használata
  • Témaismertetés, kiselőadás
  • Beszédgyakorlatok
  • Értékelés

    A tanulók év elején bemeneti tesztet írnak. Év közben nincs számszerű osztályozás, az epocha végén és/vagy a félév végén szöveges értékelést kapnak. Az év végi kimenő tesz alapján vizsgálható a változás.

    Taneszközök

    A programot oktatócsomag segíti, mely a következő részekből áll:

  • Könyv a tanulásról (tankönyv)
  • A tanulás tanítása (tanári kézikönyv)
  • Dinamikus olvasás szoftver
  • Dinamikus olvasás programfüzet
  • TMT videokazetta
  •    
     


    Tantárgyi programok