Szubjektív

Tartalom

2. szám 1997. március 13.

Hangjegy

Megpróbálok időrendben végigmenni a programokon, amiket kinéztem, említésre érdemesnek tartottam. Az első zenei dolog, amiről értesítenélek benneteket, egy a napokban talált plakátról származik: az iskolai érdekeltséggel is bíró Full Circle lesz az előzenekara A Kert nevű formációnak. 13-án, csütörtökön játszanak a Benczúr klubban (Bp., VI. ker. Benczúr utca 27.), nyolc órától.

Figyelem! Szintén csütörtökön a BS-ben nyáladzik a Kelly Family. Mazohisták induljanak, aki viszont félti az életét, jobb ha meg sem közelíti az objektumot.
14-én, pénteken két koncertet is tudok ajánlani. A Bahnhofban a Warpigs, a Talio Egyetemi Színpadon az Up! játszik, gondolom, úgy 11-től. A Bahnhofot mindenki megtalálja (Nyugati Pu.), az Egyetemi Színpad a VI. kerületben, a Jókai utca 2-4 szám alatt található. A Warpigsről annyit kelI tudni, hogy múlt vasárnap a Biohazard előzenekara volt.

15-én, szombaton a Bahnhofban a Heaven Street Seven játszik, akik egyáltalán nem nyálas zenét játszanak, bár nevükről többen az ötszépfiús felállásra asszociáltak. A srácok az angol gitárzenét kedvelik, ezt is játszák engem a Blur-re emlékeztetett kicsit a zenéjük.

Szintén 15-én a Másfél játszik az FMK-ban, de ezt ne vegyétek készpénznek, mert nem sikerült felhívnom őket. Én a Katitól hallottam, aki a Krisztától, akinek a Petya mondta, aki állítólag a Danitól hallatta, de ha nem hisztek nekik, irány szombat este az FMK, és biztosat fogsz tudni.

Kicsit ugrunk az időben, mondjuk a következő hétvégéig. 21-22-én napéjegyenlőségi bulit rendeznek az Almássy Téri Szabadidőközpontban. Első napi program: Időrablók (szegedi muzsikusok: angol indie-pop zenével), Publo Hunny, Tereskova, Heaven Street Seaven, második nap: Üllői úti Fuck, Pál Utcai Fiúk, Vágtázó HalottKémek. Jegyár az Almássy-nak megfelelően 600-körül, és első éjszaka ezért még egy party-t is kapunk, hajnalig.

25-én, kedd este a tavaszi fesztivál nyitóprogramja a könnyűzenei koncert lesz, egyenlőre úgy néz ki, hogy a színházteremben. Minderről részletesebben majd a következő számban. (maga a fesztivál 26-27-én lesz, 28-án, pénteken sportnap lesz).

29-30-án (szombat-vasárnap) VOLT Fesztivál lesz, Sopronban. Lesz 15 koncert (Kispál és a Borz, VHK, Anima Sound System, Tankcsapda, Sziámi, Quimby, Publo Hunny, The Perfect Name, Hellhole, Warpigs...), mozi ( best of 90-es évek), pantomim (Méhes Csaba), party (funky + drum and bass - DJ Palotai), stb... Vannak főszponzorok, de csakazértse írom ide, elméletileg mindenféle infót lehetne találni az alábbi címen:
http://www.syneco.hu/volt.fesztivál (nekem sajnos nem sikerült).

És még egy, bár nem program. A Szigetet szervező társaság kéri, hogy írjátok meg nekik, milyen együttest szeretnétek látni, hallani, úgyhogy csak hajrá. Nyílt levelezőlapon várják a hét napra hét banda nevét, a következő címre: Sziget Iroda, Budapest, 1093. Lónyay utca 18/b.

V.ZS.