Szubjektív

Tartalom

5. szám 1997. május 8. - május 21.

Szubjektív közvélemény-kutatásA köz véleménye

Az elmúlt két hétben a Szubjektív közvélemény-kutatást rendezett az AKG-ban. 22 kérdésre lehetett válaszolnia annak, aki kézhez kapta kérdőívünket. Összesen 60 választ dolgoztunk fel. Évfolyamok szerint kicsit egyenlőtlen a válaszolók eloszlása, főleg harmadikosoktól és másodikosoktól kaptunk kitöltött kérdőívet (35% – 27%). Jelentős számú negyedikes adott még választ (12%), a hetedikesek, nulladikosok, elsősök és az ötödévesek aránya pedig 5 – 8 – 5 – 7%.

Részletes adatok itt

Lássuk hát, mi derült ki az összesítésből (zárójelben a szavazatok száma szerepel):

Lovasi AndrásElső kérdésünkben kedvenc magyar együtteseitekről érdeklődtünk. Három együttes vezet toronymagasan: Kispál és a Borz (13), Tankcsapda (8) és a Hip-Hop Boys (8). Őket követik 5-5 szavazattal az Animal Cannibals és az Irigy Hónaljmirigy. 4 szavazatot kapott az Akela, a Kimnowak, az I Love You és az Umbilical-Cord (önmaguktól). Hármat az LGT, a Másfél, a PUF és a Black-Out. Iskolazenekaraink közül még a Ketama Gold kapott szavazatot.

A legkedveltebb magyar zenészek élmezőnye eléggé kommersz: Császár Előd (5), Ákos (4), Presser (4), Charlie (3), Demjén Rózsi (3). A két szavazatosok közül kitűnik a két kiváló hazai sztár neve, akik nagyon fiatalon kerültek fel toplistánkra, ki tudja mit tartogat nekik még a jövő: Egyed Péter és Grega Oszkár. Jó lesz megjegyezni ezt a két nevet, kiváncsi vagyok, hogy jövő ilyenkor hanyadik helyre tudják magukat feltornázni ifjú reménységeink. Valakinek kedvenc zenésze volt iskolánk énektanárnője (Bencze Enikő) is, ami szép teljesítmény, ha azt vesszük, hogy igencsak erős volt a mezőny. Örvendetes számomra, hogy szavazatot kapott a Tereskova együttes baszszusgitárosa (B. Júlia), akit valamiért mindig is közel éreztem magamhoz.

Nirvana - Curt CobainA külföldi zenekarok toplistáját holtversenyben vezeti a Nirvana és a Backstreet Boyz (8). A Guns `n` Roses hetet kapott, az `n Sync és a Prodigy ötöt. Négy szavazattal futottak még az Aerosmith, a Therapy?, a Cita, a Scooter és a Sepultura. Hármat kaptak az igényesebb zenék (bocs a többiektől, de hát szubjektív vagyok): The Cranberries, Beatles, Depeche Mode, Dead Can Dance, Pearl Jam. 63 további együttes szerepel az 1 és a 2 szavazatosok között, amiknek – bevallom férfiasan – a jó egyharmadáról még nem is hallottam, pedig eddig még nem éreztem, hogy ennyire le lennék maradva.

A külföldi zenészek toplistáját Madonna vezeti (5), ami ugyan elég ciki, de ha azt vesszük, hogy őt Enya, Mike Oldfield (ami ugyan az együttes neve, de most ez lényegtelen) és Peter Andre követik 4-4 szavazattal, akkor az már kínos is. Szerencsére megint jönnek a 3 szavazatosok: Björk, Eric Clapton, Jamiroquai (bár ez megint egy együttes-név) és Max Cavalera – akit ugyan nem ismerek, de a neve kifejezetten tetszik. A további 66 külföldi zenész egy vagy két szavazatot kapott. Ízelítőül közülük egypár: Falco, Chopin, Tina Turner, Michael Jackson, meg még amit csak el lehet képzelni.

Izgalmas kérdés következett, meg kellett határozni azt a zenei stílust, amit a kérdőív kitöltője képvisel. 13 fő határozottan azt állította, hogy ő ilyet nem tesz, ezzel a kitöltők között megalkották a legnépesebb zenei tábort, a mindenevőkét. Biztos felháborodást fog kelteni, de kénytelen voltam bizonyos stílusokat összevonni, így például a 12 alternatív szavazó közé soroltam az independent és a dark rajongókat is, előbbit szerintem egyértelműen, utóbbit facilálva. Őket követik 11-en a leginkább meghatározhatatlan tábor szavazói, hiszen ide soroltam a house, a rave, a techno, a techno house és a goa trance rajongóit. Mielőtt meglincselnének, abba gondoljanak bele, hogy így, közös összefogással sikerült megelőzniük azt a 9 rock rajongót, akik meg azért lincselnek meg, mert a grunge rock és a progresszív rock hívei keveredtek közéjük. A szavazók között 7 discós is volt. Ők nem fognak lincselni. Viszont a metálosok (7) lehet, hiszen két hardcore-os szavazót is közéjük tettem pusztán adminisztrációs eszközökkel. 6 punk töltött ki még szavazólapot, 3 rap-es és 2 pop rajongó, amit először nem is értettem, hiszen „minden egyformán popzene". Szavazott még 1-1 folk, jazz, musical és rock and roll hívő is.

4 szavazónak volt kedvenc magyar száma a KFT-től a Balatoni nyár, ami a 80-as évek valamelyik része óta ugyanazt jelenti ezekben az időszakokban, mint most: már csak pár hét… Második helyen az Álomhajó és az Itt van a party (3) helyezkedett el – meg nem mondanám, hogy melyik magyar sztárcsapattól –, valamint a PUF-tól a Hajsza. Érdekesség, hogy a Kispál 4 szavazatot kapott, csak mind a 4 más és más számnak szólt. De hát itt most a szám volt a lényeg.

A külföldi slágerek: Unbreak my heart (3), Fugees: Killing me softly (3), YMCA (3), úgyhogy ezekről ennyit.

A videoklippek kategóriában 3-3 szavazattal nyert az Enigma: Return to the innocence, valamint a Pink Floyd: Another brick in the wall című számaikkal. Ha az én szavazatomat is beleszámítjuk, akkor felzárkózik még hozzájuk Björk: Human Behaviour című videoklippje is. A kedvenc filmek kiválasztásában szemmel láthatóan döntő szerepe volt az AKG-s Filmklubnak, hiszen elsöprő győzelmet aratott a Ponyvaregény (9) (volt már), és a Trainspotting (8) (lesz). (De persze az is lehet, hogy a Filmklub hódol be szervilisen mindig a népakaratnak.) Utánuk kullog a Star Wars trilógia (5), (ami viszont biztos nem lesz), a Függetlenség Napja (3) (szintúgy), A Holló (3) (lehet), az Ace Ventura (3), a Forrest Gump (3) és a Robin Hood (3) – bár ez utóbbiból több változat is ismert. Személy szerint örültem annak, hogy nagyon sok számomra igencsak értékes filmre érkeztek szavazatok.

Quentin TarantinoA legkedvencebb rendező Steven Spielberg (16), rögtön utána Quentin Tarantino-val (13). Zefirelli 6 szavazatot kapott, Oliver Stone 4-et. 3-3 szavazat jutott George Lucasnak, Tímár Péternek és Milos Formannak. 2 és 1 szavazatot kapott még sok-sok kiváló rendező, akiknek felsorolására itt nincs elég hely. AKG-s vonatkozásban érdekesség a szavazatok között Lőrinc László és Gaszner Tibor nevének megjelenése is. Ezúton gratulálunk nekik, hogy ugyanannyi szavazatot kaptak, mint például Bertolucci, Coppola, Wajda, Polanski, Scorsese, Kusturica, Hitchcock… és ez azért nem semmi.

Brad Pitt és a nehezen meghaló Bruce Willis 8-8 kitöltőnek volt kedvenc színésze, Kern András 7-nek. Utánuk következtek 6-6 szavazattal Dustin Hoffmann, Jim Carrey és Harrison Ford. Christian Slater 4 szavazatot kapott, 3-3 jutott David Duchovny-nak, Görög Lászlónak, Leonardo DiCaprio-nak, Mel Gibson-nak és Robin Williams-nek. Őket követi 1 és 2 szavazattal még 55 színész – nagyon rossz vagyok színészekből, csak 26-ot ismerek közülük. A Trupp színtársulat büszkesége, Lőrinc László, 2 szavazattal olyan nevek mellé zárkózott fel, mint Robert de Niro, Sylvester Stallone, Tom Hanks, Eddie Murphy, Woody Harrelson, Arnold Schwarzenegger.

Sharon StoneSharon Stone (8), Demi Moore (7) és Sandra Bullock (6) lettek a kedvenc színésznő című vetélkedő dobogós helyezettjei. Eszenyi Enikő és Whoopy Goldberg követi őket 4-4 szavazattal, majd Jodie Foster és Julia Roberts következik 3-3-mal.

A kérdőív következő kérdése a kitöltő kedvenc moziját tudakolta. 11 szavazatot kapott az alig 1 éves új Corvin mozi, utána következett a Hollywood Multiplex (9), a Kossuth (8) és szégyenszemre csak 7 szavazattal a Művész.

A kedvenc tévéműsor című rublika összesítése arról tanúskodik, hogy igencsak sokan szeretik az AKG-ból a televíziós sorozatokat, elsősorban a Vészhelyzetet (23). Elegáns helyen szerepel az X-akták is (13), valamint a Szívtipró Gimi (11). A Dallas ugyanannyi szavazatot kapott, mint a legnépszerűbb televíziós vetélkedő, a Mindent vagy Semmit (6). A legnépszerűbb rajzfilm a Two Stupid Dogs (5) lett, amit én is meleg szívvel ajánlok az angol nyelvvel ismerkedőknek (Cartoon Network). A Homok Titkai, a Lehetetlen és a Nyitott száj 4-4 embernek volt a kedvence, az Apropó, a Desszert, a Kriminális, a Szomszédok, a Friderikusz-show és a Friderikusz Én Mozimja 3-3-nak. A további kedvencek közül kiemelném, hogy 2 ember szeret reklámokat nézni és további egynek kifejezetten kedvenc televíziós műsora a Postabank reklám.

Friderikusz Sándor (10) nyerte a legnépszerűbb televíziós személyiség díját, őt követik Vágó István, Juszt László és Kepes András 8-8 szavazattal. A sorban következik Vámos Miklós (6), Kudlik Júlia (4) és Antal Imre (4). Frei Tamás 3 ember szíve csücske, Aigner Szilárd és Rózsa Gyuri 2-2-nek. 2 személy nyilatkozott úgy, hogy utálja az összes televíziós személyiséget. Mit szólna ehhez Alma, aki bár csak egy szerep, mégis van egy rajongója.

A legkedvencebb színdarab a Padlás lett (11), a Macskák csak 5 rajongót tudhat be magának. MacskákÖsszesen 8 személynek kedvence Shakespeare, a Szentivánéji Álom (4) mégis csak a harmadik helyen futott be. De azért ez már bíztató. 3-3 tanuló kedvence a Hajmeresztő, a Kölyök, az Össztánc, a Trisztán és Izolda és a West Side Story. Sok-sok színdarab említődik még 2 és 1 szavazattal, talán kiemelném azt a színdarabot, amelyet így nevezett meg egy rajongója: Amiben a Horváth Gergő szerepel.

17 ember kedvenc színháza a Vígszínház, eléggé lemaradva követi a Madách (7) és a Radnóti (7). 3-3 szavazatot kapott a József Attila Színház, a Madách Kamara és a Pesti Színház. A Grupp és a Trupp is 1-1 rajongót tudhat be magának, amikor olyan színházakkal konkurál, mint az Erkel, a Katona, a Játékszín, az Opera, a Szkéné.

A kedvenc szórakozóhely kategóriában a SOTE klub (4) és a Crazy Café (3) vezeti az élmezőnyt. 2-2 szavazatot kapott a Duna Plaza, az FMK, a Hully Gully, a Marxim és a PeCsa. A Márka azonos helyen végzett az AKG-val, 1-1 szavazatot kaptak. Ez jelent valamit! Volt olyan tanuló, akinek kedvenc szórakozása a töri óra. Ez dícséretes. Szerepel az összesítésben még egy csomó söröző is, a Szubjektív köszöni szépen az ajánlatokat.

Ezután jött a provokáció: kedvenc iskolád. A 40 válasz közül 17 nevezte meg az AKG-t (42%), ami a vártnál jobb arány, tekintve, hogy a rublika kínálja magát a poénkodásra. Jöttek is a poénok a Háziasszonyképzőtől a Dolgozók iskoláján át a Szívtipró Gimi-ig. Sokan nevezték meg általános iskolájukat, páran felsőoktatási intézményt. 6 olyan válasz érkezett, ami másik középiskolát jelöl meg kedvenc iskolaként.

A legizgalmasabb kérdés az utolsó volt: Az iskola szépe 1997-ben. Első helyen Erdélyi Melinda és Márton Emese végzett (4). Balás Judit és Szabó Szasza 3-3 szavazatot kaptak, valamint egy tanár is, akinek nevét nem illik, hogy pont én írjam le. 2-2 szavazatot kapott Ábrány Zsolt, Deák Gábor, Gyöngyösi Klári és Törköly Piroska. További 35 személy kapott még 1-1 szavazatot. Kiváncsiak vagytok, mi? Itt elolvashatjátok, hogy kik ők.

b.é. - b.i.