7. szám 1997. szeptember 18. - október 1.
lenyomja a kultúrátSzégyenkezve vallom be, hogy kimaradtam az MTV kulturális agyzsugorítójából, s így első találkozásom a két átlag tinivel csak a moziban valósult meg. A nézőtér tiszteletre méltó csöndje már-már vetekedett jó néhány "értelmes" filmével. De ahogy megjelent a két haver elszabadultak a már végletekig visszafogott indulatok s kitörtek a fájdalmas nyerítések, őrült hörgések. Meg kell hagyni nem igazságtalanul, hisz Beavisék az első 20 percet végigparádézták, óriási ováció közepette. De mintha a 20 perc után már kissé lankadt volna a hangulat. Valószínűleg még a jól edzett nézők se voltak felkészülve a baromság ilyen állandó özönére. Ezt kissé szomorúan vettem tudomásul, mert mint zöldfülű nézőnek, szükségem volt erre a 20 percre, hogy belejöjjek, s igazi szívből jövőket röhöghessek. Na de az igazi "seggfejek" igen gyorsan, újult erővel, tökéletes szinkronnal kapcsolódtak hörgéssorozataimhoz. Így figyelembe véve egymás hangszínét, kapacitását a 40. percre már átéltük a kollektív hörgés örömeit is.
Beavis az utazás alatt többszörös idegösszeomlást kap kielégítetlen "zsákolási" kényszere miatt, miközben Butthead állandó életveszélyben forog a nadrágjába varrt vegyibomba folytán, ami a legkisebb seggberúgásra is a világ felrobbantásával reagál. Na de nem is lenne igazi móka, ha nem lennének üldözők, így a fiúkat csapatosan követi az FBI, a szomszéd (recskázós lakókocsijával), a részeg tömeggyilkos, a tömeggyilkosnő és még biztos sokan mások. Mégis, részemről az egyik legérzelmesebb rész az volt, mikor BB-ék összetalálkoznak az apjukkal, akik mint kiderül, atombomba nagyságút finganak. Ezt még a mi mesterpárosunk is kénytelen díjazni. Ez most csak néhány pillanatkép volt a két barátságos átlagfiatal életéből, amit általában haszontalan TV-zéssel, recskázással töltenek, de mindenki tudja, ha szükség van rájuk, bármikor képesek felnőtt módján kezükbe venni a dolgokat és megmenteni a világot. |