Szubjektív

Tartalom

8. szám 1997. október 2. - október 15.

Flash Back

(Diáksziget)

Én nem jártam annyi koncerthelyszínen, mint kópé barátom a skálából, mivel már tavaly is a Fáklyás szervezésű LoveBarikád volt a szigeti bázisom. Persze, mielőtt ott este 11 körül elkezdődött volna a party, én is bejártam a szigetet.

RavegirlMint egy acid-kórós fejével gondolkodó zenekedvelő, én is voltam első nap az Apollo 440 koncerten, ami egy végigbulizóshét megfelelő bemelegítése volt, a király naplementében. Persze betévedtem az internet-sátorba is. Itt ingyen lehetett szörfölgetni, persze max. fél órát, és azt is egy óra várakozás után. De nem is ez volt a lényeg, hanem a helyi chat-channel. Akik beléptek, biztosított idiotizmusról tettek tanúbizonyságot, így sikerült beszélnem a minden rendszert lefagyasztó szerverfagyasztóval, akinek itt nem sikerült a tervét véghezvinni, de találkoztam anyucival, az egyetlen női taggal a cybertérben, és persze pumával, meg a többi jófejjel. Szóval oda is érdemes volt benézni.

Egyébként érdekes volt, hogy a Lovebarikádon és a Tilos sátoron kívül is voltak helyek, ahol igazi diszkóteknó ÜTÖTTE meg a fülemet. Voltak ezeken a helyeken egész jól keverő deejay-k is. Szóval a kommerszé vált zenei irányzat is jól belopódzott a szigetre, a drogokkal együtt, amit persze a szervezők letagadtak.

Szóval még a techno előtt, hogy ne tűnjek szakbarbárnak, voltam például Kartell koncerten is. Igaz, csak a bombariadóra értem oda, de azalatt a fiúk még töltöttek magukba egy kis itókát, így a második felvonásra egy-két ember segg-részegen jött ki. Persze volt káromkodás, meg anyagozás, utcalányokkal való hetyegés és "Ki a faszagyerek" emlegetés rendesen. Nyomták a szöveget, meg a 'kukaborogatós gengszter hip-hop-ot'.

Voltam Rollins Band-en, ami király volt, David Bowie laza, mint mindig mostanában, a Love me, Love me nagyon bejött. A Fluke sajna nekem kimaradt, de az Állati Kannibálok a legnagyobb királyok + a scratchmester Dj, aki mögöttük koptatta a jó öreg bakelitet.

De jöjjön a lényeg. A két igazi hely az a Tilos volt és a Lovebarikád Bridge Party. A Tilosban nem mindig party volt, leginkább reggel, meg Palotai és társai (Titusz, Odin, Mango, T'Zso), de ha party-t csináltak az az volt a javából. Reggel mindig frissítőként hatott az onnan kiáramló zaj.

Az igazi non-stop buli viszont a Lovebarikád 3 helyszínes rendezvénye volt. Igaz, a technika nem volt a csúcs hangilag, de a profi fellépők ezt ki tudták küszöbölni. A 3 helyszín az a Party sátor, a Chill out és az angol Techno Cirkusz volt. A party sátor nagy volt, még nagyobb hangfalakkal, amiknek a felét le is szerelték a hét közepén, ami egyébként jó ötlet volt. A Chill out néha jobban pörgetett, mint a nagysátor, és a legjobb a két sátor között volt, ahol minden zenét egyszerre lehetett hallani. A Chill out-ban még volt projektor is, amin mindig marha jó animációkat lehetett látni és egyeseknek hallucinálni. Az angoloknak hamar kirakták a szűrét, mert állítólag túl hangosak voltak. Csak ehetetlen zenét játszottak egyesek szerint, ami részben igaz is volt, mert nem lehetett sokáig bírni az ottani táncikálást, de jól begyorsított egy fél órára. A negatív dolog megint csak a nagy por volt, de hát ez természetes.

A buli egyébként non-stop volt, szóval egy napos programot csinált minden fellépő társulat. Ezt nem sokan vettek figyelembe, mert reggel 8-9-re már nem volt 25 ember a környéken.

Az első nap az AstroNautilus nap volt. Itt láthattuk Bernáth/y-t és fiait, meg Mangót, Odint, T-ZSO-t stb. szóval inkább underground beállítottságú deejay-ket. Kezdetnek nem volt rossz.

A második nap a FREEE magazin szervezésében telt el. Sajna ezen nem voltam, de volt minden ezen a napon. Dj Budai kezdte warm up-olni az embereket, akik ezután Dj Toto detroit techno, progresszív és minimáltechno szettjére ropták. Később house is volt ezen az estén és még néhány live act, mint például Candyman és Skyland.

A negyedik nap előtt volt a harmadik, amit a Gépszava technoinfós újság szervezett. Ez igencsak hasonlított az első napra, sok volt a közös fellépő. Ez is jó volt.

A negyedik napot Tommyboy neve fémjelezte, övé ugyanis az Underground Records lemezbolt, ami erre az estére állította ki a felelős dj-ket. Játszott Pedro the Vinylist, Cadik, Palotai, és persze maga a félisten Tommyboy, akit ha valaki is hallott ott a szigeten az padlón volt. A hét legjobb szettjét adta le, jól összeválogatva, percenként cserélgetve a fekete korongokat. Kegyetlenül zorkó volt. Aztán ezen az estén volt a Chill out sátorban scratch verseny is.

The Psychedelic Trance RingAz utolsó előtti előtti napon a lengyel-magyar Paradise Promotions iroda léptetett fel többségben külföldi dj-ket. Ez az iroda vett fel kamionjára a berlini Love Parade-en néhány magyar dj-t is. Szóval voltak itt lengyel, szlovák, német kollégák is.

A hatodik este a magyar BPM. dj ügynökség estje volt. Ju-Tasi, Garfield, Chriss, Titusz, Naga és két osztrák lépett fel. A nevek is elárulják, hogy ez egy király este volt.

És jött a fűimádók régen várt utolsó napja, ami a Goa trance-é volt. Kicsit kemény ütemek, szuperszónikus hangszínek hosszan elnyújtva, indiai feelinggel és valami, amit nem lehet leírni. Ez anyag nélkül is bejöhetett mindenkinek. A goa magyar képviselői: Oleg, Virág, Mcg, Szmöke, Virgács, Nanu.

A sziget alatt 3 rádió is működött a Lovebarikád környékén: a Fiksz rádió, a Civil rádió és a Pararádió.

A tavalyi barikádhoz képest ez 500%-os fejlődés volt, és bár még mindig nem egy Love Parade, azért megmutatja azt, hogy ez a zene is felkerült a többi régi, megszokott muzsikák mellé. Remélem jövőre is ennyivel jobb lesz.

Üdv a zorkó társaságnak, akik idén velem voltak, ha nem is mindig magukkal, a Szigeten. Mert hát kell egy hét együttlét. De kivel és mivel?

Egyébként hallgassátok a sulirádióban minden kedden a HÁZ rádiót, fél négytől fél ötig.

Csab-sz