9. szám 1997. október 17. - november 5.

Barátom panaszkodik: "Hogy lehetek ilyen szerencsétlen!" Szemébe nézek, és látom, komolyan gondolja a dolgot. Elmeséli, mi történt vele a minap: leül a televízió elé, kezében a távirányítóval. Keres egy elviselhető csatornát, de mindenhol csak szappanoperát vagy szappanreklámot talál. Aztán végre megtörik a jég. A századik átkapcsolás után egy kopasz koponya jelenik meg a képernyőn. Egy férfi feje. "A beszéde, a temperamentuma tisztára latinos volt." – meséli barátom, aki most vette fel második nyelvként az olaszt. Itt az alkalom gyakorolni, gondolja. Ha nem is érti az egészet, talán egy-két szót elkaphat a hadarásból. Névelőket, személyes névmásokat, egy-egy "és"-t vagy egy-két "mert"-et. Lelkesen kezd fülelni. Teszi mindezt majd félóráig, a TV előtt, a fotelben, kezében a távirányítóval. Ám semmi eredmény. Elszomorító helyzet. "Abszolút nincs nyelvérzékem" – gondolja. "Fel kellene adni. Soha, soha nem tanulok meg olaszul." Ekkor lép be apukája, és értetlenül bámul a készülékre. Megsimogatja elszontyolodott ivadékát, és megkérdi: " Miért nézel spanyol adót? Úgyse értesz belőle egy kukkot sem. Fölösleges időtöltés." "Spanyol adó! Az ám, ez spanyol adó!" – eszmél fel barátom. Fél órája ment el azzal, hogy olasz névelőket, személyes névmásokat keresett a spanyol tv-állomás adásában. "Most mondd meg, hogy lehetek ilyen szerencsétlen! " – siránkozik újra. Próbálom vigasztalni. Mesélem neki, másokkal is megesik ilyesmi. Például velem. Szakasztott így jártam új szerelmemmel, a spanyollal. Engem is gyakran elfog a láz, hogy megmutassam, nem csak bemutatkozni tudok, hanem értem is, amit mondanak. Olyankor leülök a TV elé, kezemben a távirányítóval. Próbálok figyelni, összpontosítani, csupa fül vagyok. Mert hátha... hátha elkapok egy-egy névelőt, személyes névmást, tanulok tévé tanár úrtól. De nem. Nekem sem sikerül. A múltkor is így történt. Hosszan időztem a készülék előtt, de nagyon nehezen ment a dolog. Igaz, idővel kezdtem belejönni. Már kapisgáltam egy-egy szót. Ez igen, gondoltam, érdemes próbálkozni. Negyedóra múlva megértettem az első mondatot. Egy nő szájából hangzott el, és körülbelül azt jelentette, hogy "Üdvözlöm önöket". Egyre inkább elkaptam a fonalat. Csak rá kell érezni az ízére, és utána gyerekjáték! Nem telt sok időbe, hogy tisztán értsem, miről is beszélgetnek. Egy politikai vitaműsor ment. A miniszterelnökkel két újságíró beszélgetett. Megkérdezték tőle, elégedett-e a kormány eddigi ténykedésével, és hogy mit kellene másképp csinálni. Ő elmondta, várakozásai nagyjából beteljesedtek, bár talán kicsit hatékonyabb lehetne a bűnmegelőzés, mert már a második pokolgép robbant ebben a hónapban. Részletesen kifejtette a maffiaellenes terveiket, hogy milyen szigorító intézkedéseket hoznak a határokon, és beszámolt az új szuper kommandó kiképzéséről. Ezt mind értettem. Boldog voltam. Aztán időjárás-jelentés következett, egy igéző hölgy ismertette a kilátásokat: holnap szeles és ködös idő várható, helyenként feltámad az északkeleti szél, a csúcshőmérséklet 20-22 fok közé tehető. Ez is világos volt, minden világos. Hihetetlennek tűnt számomra, hogy már ennyire tudok spanyolul. Ekkor jött be a szobámba apukám. Gyengéden megsimogatott, majd valami olyasmit mondott, hogy soha nem tanulok meg spanyolul, ha állandóan magyar adót nézek.