10. szám 1997. november 7. - november 19.

Nyolc tízre értem haza, a család nőtagjai már nagyban nézték a péntek este új fénypontját. Első látásra minden megvolt benne amire a kikapcsolódni vágyónak - így nekem is - szüksége van ilyentájt: három gazdag és jó nő, csini cuccokban szédítő kocsikkal, pergő párbeszédek, a Dallasnál ezerszer pontosabb és indokoltabb vágásokkal s persze reálisabb történettel.

Tíz percnyi bámulás után fokozódott a helyzet: ötven gazdag és jó nő volt már a képernyőn, mélyebb dekoltázsokkal, ringóbb csípőkkel, és láss csodát: megjelentek a melléjük rendelt Kevin Costnerek is. A történetről - bárhogy is szeretnék akik nem látták az első részt - nem írok többet. A Dallashoz hasonlóan a jeleneteket ebben is helyszínpásztázós összekötő-snittekkel választották el, de itt a cselekménybe is illesztették őket, nem csináltak belőlük állandó visszatérő motívumokat. Mellesleg sokkal igényesebben fényképezték. A teljes mértékű eltúlzás érdekében leírom még, hogy a történetből árad a komponáltság, mely majd egészen a befejezésig kitart. Érezni lehet, miközben nézzük az aktuális epizódot (jelenleg az elsőt), hogy az elejétől a végéig kész a történet. Tehát mind a harmincnégy részt érdemes lesz megnézni. A Savannah egyébként gazdag (milliomos) humorvilágának köszönhetöen is elragadó, bájos. Az estélyeken sármosan mosolygó férfiak szájából kellemes gegek hangzanak el, melyek hatása csábító válaszmosolyban jelentkezik partnereik odaadástól sugárzó arcán. Isten bizony minden perc, minden jelenet élvezet. Nincs más hátra, mindenki tegye a szívére a kezét és mondja utánam fennhangon: “nézni fogom”.

A Dallas utolsó része felejthetetlen.