13. szám 1998. január 16. - január 30.

Milyen jó is az állatoknak, ők soha nem gondolkodnak azon, hogy mi lesz holnap vagy holnapután. Ez a szerencsétlen homo sapiens sapiens meg folyton-folyvást azzal őrli magát, hogy most éppen elő kellene készülnie a holnapi előkészítő munkához, ami majd előkészíti az életét, s ha ez sikerült, akkor lehetőséget kap arra, hogy továbbra is előkészülhessen az előkészületekhez...

Már a munkaszüneti napokat is azért "adjuk magunknak", hogy otthon nyugodtan (?) felkészüljünk a következő előttünk álló hétre. Meg aztán a közelgő ünnepekre. Tulajdonképpen az ember már csak akkor érezheti magát nyugodtan, akkor nincs stresszben a másnap miatt, ha beteg. Amikor egész nap ágyban vagyunk csak néha bújunk ki onnan, hogy elcsoszogjunk a forró, mézes teánkért és megegyük, amit anyuci vagy apuci elénk tesz. Ekkor még tanulni sem tudunk, mert mondjuk... lázasak vagyunk. Ilyenkor tehát végre ráérünk... Három macskánk juttatta eszembe ezeket a mélabús gondolatokat, miközben jóleső érzéssel, de kissé irigykedve néztem őket, amint vacsora után ráérősen, szertartásosan nyalogatták mancsukat.
Pszichológusoktól tudjuk persze, hogy kétéves kora előtt a kisgyerek sem igen érzékeli az idő múlását. Elképzelhető tehát, hogy őseink is valahogy így voltak ezzel. Egyes tudósok véleménye szerint az ősember valamikor sok tízezer évvel ezelőtt egyfajta "időtlen jelenben" élt, és alig-alig volt múlt- vagy még inkább jövőtudata.
Mára azonban mi, emberek olyannyira magunkévá tettük az időt, hogy önálló jelentést öltött. Életünket órákon és naptárakban mutatott számok alapján irányítjuk, amelyeket magunk alkottunk. Vajon az óra rabszolgái lettünk?
Ismeretes a közhely: az idő pénz. A pénz viszont, mint tudjuk, nem boldogít. Ám hiánya kifejezetten boldogtalanságot okoz. Időt megtakarítani tehát annyi, mint meggazdagodni.
A legtöbb időmegtakarítással foglalkozó könyv efféle jótanácsokat osztogat:
· Használjuk ki okosan produktív óráinkat! (Ezek általában késő délelőtt és a délután közepén vannak, de 2-3 óra körül már fokozódik az álmosság.)
· Szakítsunk a halogatással!
· Készítsünk időtervet! (Napi tíz perc, de akkor már nem annyira nyomasztó a sok feladat.) · Tartsuk távol az időrabló látogatókat! (Munka közben ne beszélgessünk csak úgy bárkivel, mert a koncentrálóképességünk bánja meg!)
· Töltsük ki hasznos munkával a holtidőt! (Például a kötelező olvasmányokat olvashatjuk utazás vagy lyukasóra közben.)
· Tartsunk szünetet! (Gyors, pihentető lazítás, gyors munka, gyors eredmény.)
Végső soron eszerint most is mi döntjük el, hogyan használjuk ki az időt, és az hogyan hat ránk. Az idő tehát az, amit kezdünk vele.