13. szám 1998. január 16. - január 30.

Amióta év elején megpillantottam, minden egyes ránézés alkalmával arra gondolok, milyen jó is lenne valamilyen módon a közelébe férkőzni és megérinteni. Ez a vágy nemrégiben teljesült.

December elején, egy szeles napon hárman egymásra találtunk lógás közben, és persze egyikünk sem tudta, mit csináljon, ha már nem ment be órára. Ez a legidegesítőbb érzés a világon, amit remélem mindenki ismer. Álltunk a második emeleti ablaksornál és unatkoztunk, azt várva, hogy valaki kitaláljon valamit. Egészen addig, amíg egyikünk ki nem nézett az ablakon és azt nem mondta, hogy most akkor menjünk fel a Fordhoz. Király, mondták a többiek és már indultunk is. Igen csak szedtük a lábunkat, melynek eredményeképpen két perc alatt megtettük az iskola és a tizenöt emeletes ház töve közötti távot, azzal a tudattal, hogy végre valami szokatlanul jó következik.

Lelkesedésünk egészen a project végéig kitartott, de kétségtelenül akkor ért a csúcspontjára, amikor a kutyasétáltatásból hazajövő házmester mosolyogva bólintott a "felmehetnénk a tetőre (...) a Fordot megnézni?" kérdésemre. Megkereste a kulcsot, elköszönt a nejétől és már mutatta is a tető felé vezető vadregényes utat. Fel kellett menni a tizenötödikre, ki kellett menni az egyik közös erkélyre, onnan vissza a lépcsőházba. Majd végig kellett próbálni az összes kulcsot (tavaly volt fenn utoljára) míg végül az utolsó kinyitotta a rossz szándékú idegeneket távol tartó rácsot. Még fel kellett menni egy fél emeletnyit, majd kinyitni egy fémajtót, ami egy csövekkel zsúfolt padlójú betonlabirintusba vezetett. Innen egy kis csapóajtót kilökve, egy kis létrán kellett kimászni a tetőre, ami kb. egy fél Szentlélek térnek felel meg.

Nem részletezem az érzést ami ott hatszáz méterrel Óbuda felett elfogja az embert, hiszen ez a rovat nem rólunk szól. Gyönyörködtünk a paneltájban, melyet csak iskolánk kétes szépségű épülete tör meg. Majd eltávolodott tekintetünk a közvetlen környezettől és a tágabb értelemben vett környékre, Budapestre koncentrálva még nagyobb volt a megdöbbenés. És csak mindezek után vettük észre azt, amiért idezarándokoltunk és amiben hátulról igen nagyot kellett hogy csalódjunk. Semmi több, csak egy állvány, ami az embléma alakjára vágott alumínium lemezt rögzít a tetőhöz. Meglepő módon ennek a másik oldalán van a FORDEMBLÉMA, amit eddig maximum akkorának láttam amekkora a "fuck" pólókon szokott lenni. Most azt kellett észrevennam, hogy az F nagyobb mint én.

Kornél mindeközben a házmestert faggatta és így emlékezik a hallottakra: "Idén nyáron rakták fel egy daru segítségével. Három darabból illesztették össze, fényérzékelő automata kapcsolja ki-be. A szerződést több évre előre megkötötték, hosszadalmas statikai vizsgálatok, egy engedély-elutasítás és egy fellebbezés után. A megállapodás értelmében a másik oldalra is fog kerülni egy egyszerű reklámtábla. A még fel nem állítottért is megkapják a pénzt, összesen évi bruttó 1,4 millió forintot. Ezt a ház 10 millió forintos költségvetéséhez használják fel."

Köszönettel tartozunk a házmesternek a szívélyes kalauzért, és a Party Time Szövetségnek folyamatos támogatásáért.