14. szám 1998. február 20. - 1998. március 5.

Nagyító alatt az örök téma: a zsírtól csillogó tálca, a hoszszan kígyózó sor, a konyhafőnökasszony szóhasználatai: a menza. Egy ügy, ami közös, amiről nem lehet nem beszélni. Riportunkban megszólal minden érintett: ebédelő diák, tanár, konyhásnéni és brassói aprópecsenye egyaránt. Minden nyilatkozat, minden vélemény igaz, nem improvizáltunk. Hiszen hangsúlyozzuk, mi igazán nem akarjuk etetni a népet. Etesse más. A kérdés csak az, hogy hogyan.

Arcok az ebédlőből. Egy-egy erőtlen pillantás a levesre, a tányér szélére lökött gombafejre. Sokak úgy tűnik, most végképp lelassult az idő. Minden falat, minden harapás után mélyen elgondolkodnak, hogy miért is csinálják. Miért is eszik meg azt, ami nem ízlik?

Szubjektív: Finom, amit eszel?

Ebédelő diák1: Amit most eszek?

Szub.: Meg úgy általában...

E. d. 1: Lehet, hogy mások nem így gondolják, de szerintem nagyon rossz.

Szub.: Akkor miért eszed mégis?

E. d. 1: Ez hülye kérdés. Mert éhes vagyok. Amikor már majdnem meghalok az éhségtől, mindent képes vagyok megenni. Még ezt is.

Szub.: Ha jól látom B menüt eszel.

E. d. 1: Aha. De nehogy azt hidd, hogy erre vagyok befizetve. Csak elcseréltem vele. Az enyém nem volt valami gusztusos...

Szub.: És te meg képes voltál elcserélni a tiedet erre a "rosszra"?

E. d. 2: Nekem teljesen mindegy. Én mindkettőtől undorodom.

Szub.: És akkor te most mit fogsz enni?

E. d. 2: Majd egy hotdogot a büfében.

Szub.: Elég lesz?

E. d. 2: Most mit csináljak...?

Egyesek tehát mindent megpróbálnak lenyelni. Akadnak azonban olyanok, akiknek ez nem megy olyan könnyen. A sarokban valaki makacsul kanalazza a levest, majd amikor annak a végére ért, nekilát az illusztris vegetáriánus C menünek.

E. d. 3: Ez a C menü pont olyan, mint a többi. Csak nyersen... Mellesleg nem rossz. Szub.: Szóval ízlik?

E. d. 3: Az azért túlzás. Persze a kaját még megeszem. A probléma ott kezdődik, amikor kiviszem a tálcát és meglátom, amint a konyhásnéni összeönti az egyik kondérba a maradékokat... Talán jobb lenne, ha ez a nyilvánosságra hozott higénia nem lenne benne az ebéd árában.

A Szubjektívnek arra a kérdésére, hogy hajlandó lenne-e többet is fizetni egy esetleges jobb ebédért, egy diák elmondta, hogy ő szerette is volna már ezt javasolni az iskolának.

Szub.: És szerinted a szüleid is fizetnének többet?

E. d. 4: Persze, biztosan. Mondták is már nekem, hogy találjak itt a környéken egy éttermet, ahova beülhetek enni. Ez nyilván többe kerülne.

Szub.: Akkor miért nem választod ezt a megoldást?

E. d. 4: Matek és számtek között? Természetesen nincs rá időm.

Mint azt patrónusától megtudhatjuk, az egyik gyerek már régóta panaszkodik, hogy a konyhásnéni amellett, hogy egyszer lánynak, máskor fiúnak nézi, gyakran nem akar neki ebédet adni, azzal gyanúsítván, hogy ő már evett. Mint azt a patrónus elmondta, számára az a felháborító, hogy a konyhások még az ő szavahihetőségét is kétségbevonták nem egy alkalommal. A konyhásnénik természetesen saját igazukat hajtogatják, és a legközelebbi alkalommal hősünk már megint félhet, hogy éhen marad.

A menzával kapcsolatban tehát rengeteget megtudtunk, ám egy cseppet sem lettünk okosabbak. Van mit tenni, van mit változtatni a közeljövőben. A Szubjektívnek arra a kérdésére, hogy tényleg ilyen katasztrófális-e a helyzet, a brassói aprópecsenye nem nyilatkozott.