Szubjektív

Tartalom

16. szám 1998. április 1.


"Van egy csapat,
akik ragaszkodnak ehhez az újsághoz"

Mester a Pressről

MesterA Szubjektív előző számában ígértek szerint felvilágosítást kértünk és kaptunk a Mestertől az AKG-Press jelenlegi helyzetéről.

Szubjektív: - Jelenleg mi van a Press-szel?

Mester: - Jól vagyunk, dolgozunk, megpróbálunk lelket önteni magunkba a sok iskolai fanyalgás ellenére. Eddig is voltunk, ugyan meg nem jelentünk, de azért igyekeztünk összeszedni magunkat. Úgy láttam, hogy a gyerekek elfáradtak a tavalyi évtől, amikor is gyakorlatilag csak fanyalgó fogadtatása volt az újságnak, de úgy tűnik, hogy valami mozdulni fog. Keresünk lehetőségeket, én is sok mindent felvillantottam nekik: hogyha ennyire fárasztja őket az AKG-Press és a velejáró rettenetesen negatív hangulat, akkor írjunk más újságot, ami nem AKG-Press. A Droglap arculatában is egy teljesen más jellegű újság volt, de úgy tűnik, hogy emiatt, meg a megjelent Kockacukor miatt, azok, akik még nem pártoltak el, mind úgy érzik, hogy de igenis, ők AKG-Presszisták és ezt az újságot akarják írni. Ezért a most készülő lap - vannak már cikkek, képek, tervek - mégiscsak AKG-Press logóval és módon fog megjelenni, merthogy van egy csapat, akik ragaszkodnak ehhez az újsághoz és hisznek abban, hogy érdemes csinálni. Ami miatt különösen érdemes, az éppen ez a mai látogatás, s ami miatt eddig nem tudtunk fogadni Téged: a Diákújságírók Országos Szövetsége - vagy nem tudom hogy mi a pontos titulusa ennek az irodának - ideküldött egy francia delegációt, akik azért jöttek Magyarországra - ők Franciaországban valamilyen újságíró főiskolán tanulnak -, mert kíváncsiak voltak egy egyetemi és egy gimnáziumi újságra. Tehát egy hölgy telefonált, hogy jönnének. Akkor én rémülten kérdeztem hogy miért pont ide akar jönni - az én lelkemben az volt hogy a Press most egy kicsit le van fékeződve, vérfrissítésre, meg lendületre van szüksége, és össze kell szedni magunkat -, ő lazán azt válaszolta hogy azért épp ide akarja küldeni a francia látogatókat, mert ez az ország egyik legjobb diáklapja. Jó hír, nem? Tehát ez valamelyest számunkra is egy olyan cím, amit igyekszünk megvédeni, újra megszolgálni, dolgozni érte, még ha itt a házon belül nem is bírunk próféták lenni. Szóval vagyunk, szeretnénk lenni tovább is.

Szubjektív: - Mikor jelenik meg az új szám?

Mester: - A terveink szerint a Tavaszi Fesztiválra jelentünk volna meg, de lehet, hogy ezt eltoljuk a szünet utáni napokra. Gyakorlatilag, és - amennyire dolgoznak a népek - elvileg lehetséges, hogy még a Fesztiválra is összeáll egy lap. Ha nem, akkor a szünet után készen leszünk.

Szubjektív: - Mi a véleménye a Szubjektívről?

Mester: - Mi szeretjük a Szubjektívet, azt látjuk hogy a Szubjektív most felvállalt egy csomó olyan ötletet, megnyilatkozási formát, amit - anno - mi is kitaláltunk és működtettünk már, s ehhez mi csak gratulálni tudunk. Nagyon ügyesek, aktuálisak, naprakészek vagytok. Éppen ezért szeretnénk mi valami mást kitalálni. Ha ti így fel vagytok erre készülve, és bírjátok az iramot, az aktualitást, mi pedig csak havonta jelentünk meg s ezért nem tudnánk ezt teljesíteni, akkor mi most nem is görcsölünk tovább ezen, hanem valami más irányba mozdulunk el. Vannak a gyerekeknek jó ötleteik, úgyhogy azt gondolom, hogy jól meg fogunk élni egymás mellett.

Szubjektív: - Kockacukor?

Mester: - Mi a Kockacukorral is jól elvoltunk egész idáig - minden ellenkező híreszteléssel ellentétben -, nagyon szerettük ezt a lapot, pátyolgattuk is kábé egész március 10-ig. Nagyon jó lenne, ha Gál Ferenc itt lenne, de mivel szerencsére nincs itt, ezért én inkább nem mondok semmit a történtekről, maradjanak a köztudatban azok a hírek igazak, amikkel a Gál Ferenc teleszórta a világot. Nem foglalkozom vele. Egy dolog tény: itt készült a lap, kitiltva nem voltak innen. És jó véleményünk van róla szakmailag.

Szubjektív: - Említette, hogy a Szubjektív átvállalta az AKG-Pressnek azt a szerepét, hogy információkat közöljön. Akkor úgy tűnik hogy az AKG-Press a Kockacukorral fog konkurálni.

Mester: - Szűklátókörű a megközelítés. Miért kéne velük konkurálni?

Szubjektív: - Mert irodalmibb jellegű írásokat fogunk benne olvasni.

Mester: - Hát..., bizonyára ilyen típusú írást is szeretne megjelenteni az AKG-Press, de ez nem volt idegen tőle eddig sem. Ha emlékszel a régi Pressekre, abban bizony külön rovata volt az irodalomnak, s példaként említhetem, hogy egy ideig te is adtál verseket, meg volt Varró Danink, meg volt Pistyur Veránk, és sorolhatnám... Azt gondolom, hogy a havi megjelenésű újságírásban nem lehetünk naprakészek, az angolszász stílustól pedig eltekintenék, de még mindig marad rengeteg lehetőségünk, s ezek közül csak egy az irodalom. Ennél tehát azért szélesebb terünk marad, ahol meg tudunk nyilatkozni. Mi a naprakészséget adjuk csak el, vagy adjuk át, vagy nem erőltetjük, de bízom benne, hogy marad még dolgunk anélkül is, hogy a "csak irodalom" nyomásával kivennénk mások kezéből a munkát.

-hp-

Az első Press

Az elso Press