18. szám 1998. június 10.

"Meghalt a király!" A hír nem váltott ki különösebb megrökönyödést az alattvalók körében, mindenki számított már erre az eseményre. Talán a halál módja - öngyilkosság - lepett meg egy-két embert azok körében, akik közelebbről is ismerték a 15 éves uralkodót. Első Vízkelety Vízketety Márton, a vízi és a keleti népek uralkodója úgy térhetett örök nyugovóra, hogy elmondhatta magáról: mindent megtett népe boldogulásáért uralkodásának első és egyetlen napján.

Kicsit rázós volt az indulás. A MÁV két vonatot is törölt menetrendjéből - rendeletileg - amiket a menetrendből kinéztünk magunknak, úgyhogy kénytelenek voltunk buszt bérelni, hogy valahogy normális időben eljussunk Zánkára, az első évfolyam öt napos Erdei Iskolájába. Ráadásul az egyik patrónus lebetegedett, a másiknak dolga akadt, úgyhogy az amúgy is a legkisebb patrónusi létszámmal bíró közösségünk csak 3 fővel tudta képviselni magát az esemény első három napján.

Hogy mi lehetett az öngyilkosság oka azt csak találgathatjuk. Talán az, hogy a király nem tudta teljesíteni alattvalóinak azt a közel 50 kívánságát, amit az esketők beleszőttek királyi esküjének szövegébe. Talán az, hogy rögtön a koronázás után gaz felforgatók ellopták a királynő koronáját, majd a délután folyamán a királyét is. Talán az, hogy cselszövők egy csoportja a királyság megdöntésére szövetkezett és megpróbálták kikiáltani a monarchikus anarchiát.

A szállással és a kajával minden rendben volt, úgyhogy siettünk le rögtön a partra királyt választani - és ellenőrizni a Balaton vízhőmérsékletét. Az Erdei Iskola ugyanis a reneszánsz kor köré szerveződött, mivel társadalomtudományból és művészettörténetből is ebben az időszakban járt az évfolyam. Minden nap más csibe alkotott királyságot és adta a királyi párt. A király a koronázás után törvényt hirdetett, majd az epochális órák, vagy az egyéb kötelező elfoglaltságok után több-kevesebb sikerrel igyekezett szervezni az évfolyam napját.

A második nap királya, Mikland uralkodója, tanulva elődje hibájából, egy koronaőrre bízta koronáját. Először körbelovagolta birodalmát, majd első rendeleteként íjászversenyt hirdetett. A nap fénypontja volt az estére meghirdetett tánc-tanítás - a király saját maga ereszkedett le népéhez és tanította őket különböző egzotikus, ismeretlen táncokra.

Második nap termtudos kirándulás volt Békési Zsolt és Marsi Zoltán vezetésével. Nagyvázsonyban a várrom alatt királyt koronáztunk, majd Ajkára buszoztunk ahol megnézhettük, hogy hogyan készül az üveg. Utána Zirc következett, egy állat- és növénytani múzeum, valamint sétálhattunk a fantasztikus zirci arborétumban is. Köveskálon megnéztük, hogy hogyan élnek a Magyarországon őshonos struccok, majd a kevésbé fáradtak felzarándokoltak a Tűhegy tetejére.

Az özvegy királyné, hogy önmagát és udvartartását kiházasítsa, lovagi tornát hirdetett. Két lovag küzdött egy-egy udvarhölgye kezeiért, és öt menyecske vetélkedett egy-egy lovagjának kegyeiért. Az estebéden már ki-ki párja mellett foglalhatott helyet.

A harmadik napi koronázási szertartásra a Duna TV is ellátogatott. Jól választottak időpontot, a koronázás valóban látványos esemény volt. A király(nő)i udvar valódi reneszánsz ruházatban pompázott, az udvarhölgyek, apácák, papok, papnők és szellemek majd megsültek a tikkasztó melegben.

"Csaló!" Ezzel köszöntötte napkeltekor egy ismeretlen vitéz az időközben megházasodott királynőt. "Nem őt illeti a trón, hanem az ikertestvérét!" - szólt az összegyűlt tömeghez. "Ezt már nem hagyhatom, kard ki kard!" - hívta ki párbajra az újdonsült férj a királynő becsületében gázoló idegent. Vesztére. Hosszú, nemes viadal után kard által veszett el a férj és vele együtt a királyság is. Az új király rögtön bemutatta nejét és udvartartását, majd újabb lovagi tornát hirdetett a kedélyek megnyugtatására - rengeteg jutalmat kínálva a nyertes csapatoknak.

A negyedik napon a szokásos epochák után kivonultunk a partra, ahol eredeti reneszánsz játékokat játszhattak a bátor jelentkezők. Volt falrafutás, botcipelés, a többinek a nevére már nem is emlékszem. És este következett a várva várt reneszánsz bál. Sok készülés előzte meg az eseményt. Láthattunk valódi reneszánsz táncot, színelőadásokat, alkimistákat, és az este során kétszer is "zabálhattunk" (ténylegesen korabeli módon) a zánkai menza dolgozói és az első évfolyam horgászainak jóvoltából, akik annyi halat és angolnát fogtak a négy nap alatt, hogy mindenkinek bőségesen jutott.

A király és a királynő remekül szórakozott a tiszteletükre rendezett bálon. A műsorokat fenséges érdeklődéssel szemlélték végig, a tivornyán pedig igyekeztek elvegyülni alattvalóik között, beszédbe elegyedve velük. Csak egy dolog zavarta meg az emelkedett hangulatot, a szomszéd királyság követe az est végén hadüzenetet olvasott fel.

Utolsó nap, ebéd és indulás előtt az évfolyam egyik fele egy eredeti reneszánsz játékot, az úgynevezett bézbólt játszotta, a másik fele szalagháborúban küzdött a trónért.

A királypártiak cselt eszeltek ki. Visszavonultak a környező dombokra, hogy meg tudják lepni az utánuk kirajzó pogány hordát. Már a csata elején rengeteg halott hevert a fűben. A pogányok ugyan gyorsan fogyatkoztak, mégis tartották magukat és kitartóan támadták a királypártiak zsoldosait. Veszett hajsza kezdődött a kődzsungelben, egy-egy pogány harcost három-négy zsoldos üldözött. Mire leszállt a nap, tikkadt királypárti zsoldosok érkeztek meg győztesen a királyi udvarba. A pogány horda vérben hevert a dombtetőn.