19. szám 1998. november
Meglepő?
Mulatságos?
Elég merész feladatra vállalkozik az, aki egy, a későbbiekben rendszeresen jelentkező műsort már az első adás után megítél. Én sem így terveztem, de az első rész megnézése után kénytelen voltam így dönteni, mivel nem érzem magamat képesnek arra, hogy még egy adást végigszenvedjek.
Friderikusz új műsora, címéhez méltóan, tényleg meglepő - meglepően színvonaltalan. Mulatságos? Inkább elszomorító, hogy olyan emberek, akikkel külön-külön értelmesen is el lehetne beszélgetni, egymás szavába vágva próbálnak jópofáskodni. Ami meglepő, úgy tűnik, mintha Friderikusz egy kicsit háttérbe szorulna a sok "jó fej" híresség között. A sorozat nyugodtan kaphatta volna azt a címet is, hogy Ki a jobb fej közülünk? vagy Az öndicsőítés magasiskolája. Abból áll ugyanis az egész, hogy a 10 meghívott vendég, akik közül egyébként a legtöbben tehetségesek a saját szakterületükön, a Friderikusz által bedobott felszínes témákhoz megpróbálnak valamilyen talpraesett, vagy vicces megjegyzést fűzni. (Ez elég ritkán sikerül nekik.)
Szerintem az ilyen semmitmondó fecsegés legfeljebb azok számára lehet érdekes, akik nem szoktak naponta a buszon hasonlóakat hallgatni.
A műsor első fél órája a résztvevők bemutatásával megy el, akik közül öt állandó szereplő is van.
Egyikük Varnus Xavér, a sokak által bálványozott orgonaművész, akinek ezúttal az a feladata, hogy a nézők által beküldött kellemetlen üzeneteket minél kíméletesebben közölje a címzettel. Eleve az ötlet idétlen, nem tudom, ki örülne neki, ha egy őt kellemetlenül érintő személyes üzenetet a tévét néző közönséggel egyidőben tudna meg egy poénkodó orgonista tolmácsolásában. Lehet, hogy az évszázadok óta bevett szokás, miszerint az ilyesmi személyesen elintézve kíméletesebb, elavult?
Friderikusz
korábbi ötletességét csak az ál-interjúban fedeztem föl. Kovács István (Kokó)
volt az "áldozat", akit egy győztes bokszmeccse után fölkeresett egy
ál-televíziós társaság. Kokó természetesen nem lepődött meg, elfogadta a
meghívást. Innentől mi is szemtanúi lehettünk a beszélgetésnek, ahol mindenről
szó volt, körömvágásról, a bokszbajnok finom kézvonaláról, csak éppen a győztes
meccsről nem. A kamera mutatta Kokó arckifejezéseit a hülyébbnél hülyébb
kérdések alatt, melyeket az ügyefogyott riporter tett fel neki.
Még volt valami viccesnek szánt ötlet, de az már egyáltalán nem sikerült. Egy Szomszédok-stílusú focistaparódia után a nézőtéren "véletlenül" jelenlévő focistát, Vince Ottót elküldték egy étterembe. Ott különböző idióta utasításokat kapott Friderikuszéktól, mint például, hogy álljon föl egy székre, forogjon körbe, énekelje hangosan az étlapot. A baj csak az volt, hogy ami egy kicsit poénosabbá tette volna ezt az akciót, nem jött be: az étterem vendégei nem lepődtek meg kellőképpen.
Természetesen nem maradnak el a reklámok, a néhány közbeszúrt látványos attrakció (öltözőművész, erőművész, stb.), és ami új, a reklámok alatt a közönséget is bevonják a táncikálásba, tapsikolásba néhány népszerű sláger zenéjére.
Mindezeket csak azért mertem leírni, mert a műsor végén bejelentették, hogy bármilyen kritikát örömmel fogadnak, úgyhogy sok örömöt kívánok nekik ezzel a cikkel is.