19. szám 1998. november

Twin Peaks

Háromféle ember létezik a földön. Az első az, aki nem tudja mi ez, vagy nem látta még a sorozatot. A második, aki látta és nem tetszett neki. A harmadik, aki látta, és azóta imádja.

Az első csoportból valóknak elmondanám gyorsan a történet lényegét (ami egyébként lehetetlen, tehát nem hiszem, hogy sokat ér ez a cikk számukra, maximum kedvet kapnak a sorozat megtekintéséhez): Twin Peaks egy tipikus észak-amerikai kisváros, ahol brutális kegyetlenséggel megölnek egy középiskolás diáklányt. Az FBI különleges ügynöke, Dale Cooper kapja a feladatot, hogy felderítse az ügyet. Onnantól kezdve, hogy igazán belemélyed a nyomozásba, a szálak, ahelyett hogy összefutnának, hirtelen szétfutnak és nemcsak bonyolultabbá válik az ügy, de Cooper ügynök látomásainak köszönhetően természetfelettivé is.

Dióhéjban csak ennyit, mert igazán pontosan én magam sem tudtam követni a film menetét. Erre szerintem csak David Lynch képes igazán tökéletesen, mivel az ő neve fémjelzi a filmet. Az elkészítésben segítségére volt Mark Frost is, bár az ő neve nem annyira ismert. Sajnos még nem láttam e sorozaton kívül mozifilmjét, de hiteles források elbeszélései arra engednek következtetni, az is hasonló. Egy Lynch filmnek legalább olyan egyedi hangulata van, mint egy Tarantinónak. Csak nincs benne annyi vér és káromkodás.

Nos tehát, a sorozathoz visszatérve, Cooper ügynök a megszokott, nyugis amerikai kisváros helyett egy igen furcsa közegbe kerül. Valahogy minden különleges ebben a kisvárosban. Bár külsőre teljesen hétköznapi, a felszín alatt érezhetően történik valami. Ez akkor kezd kikristályosodni, mikor a néző helyi lakosok párbeszédeit hallja.

Itt mindenkinek van takargatnivalója, sőt néha komolyabb ügyei is, és sok emberről kiderül, hogy nem egészen normális.

S bár Cooper ügynök nem twin peaks-beli lakos, neki is vannak furcsa szokásai. A túlzott kimértség és egyes dolgok lehetetlenül túlértékelt imádata néha ijesztően hat. Cooper például mindennél többre tart egy kiadós reggelit a helyi kávézóban, ami a speciális ottani meggyespitéből és kávéból áll. Fánkot is minden mennyiségben tud fogyasztani fura szokásokkal terhelt ügynökünk. Például egy taktikai megbeszélésen a helyi rendőrőrsön a 3-4 méter hosszú asztal az elejétől a végéig tele van rakva mindenféle ízesítésű fánkkal. Ha valami igazán tetszik neki, azt az ökölbeszorított és hüvelykujját felfele tartó jobb keze felrántásával jelzi. De ez a mozdulatsor is úgy van megkomponálva, mintha egy testi és szellemi fogyatékossal lenne dolgunk. A néha felcsattanó, nem teljesen normális mondatok is homályosítják Cooper jellemét. Például egy alkalommal egy tó melletti házba megy a seriffel, hogy letartóztasson egy veszélyes bűnözőt. Amikor kiszállnak a kocsiból, hirtelen felkiált: "Nahát, kacsák!" és a tó fele merevedik tekintete. Még tovább fokozza Cooper személyének furcsaságát titkárnője, Carol, aki a sorozatban csak egy diktafon formájában jelenik meg, amire mindig rámondja Cooper a teendőket, illetve legújabb tapasztalatait és látomásait.

Igen, látomásait. Ezek végképp túlvilágivá teszik a történetet. Ezek a képsorok azok, amelyek először oszlatják el azt az ideát a nézőben, hogy ez csak egy mindennapi, átlagos sorozat, amiben egy gyilkosság kinyomozása a sztori. Semmi látványtrükk nincs ezekben a látomásos képsorokban, azonban így is olyan bizarrok, hogy bárki hátán végigfut a hideg, ha ezeket látja. Ilyenkor Cooper körül megáll a világ, a világítás kialszik, és csak egy lámpa világít, aminek középpontjában a látomás játszódik. Cooper pedig tehetetlenül, fennakadt szemhéjakkal áll és néz. Nem vagyok benne biztos, hogy ez-e az első látomás a sorozatban, de azért leírom.

Miután lelőtték Cooper ügynököt a szobája ajtajában (persze nem halt meg, mert épp egy akció után történt, és még rajta maradt a golyóálló mellény), összeesik és tehetetlenül fekszik a faborítású szoba padlóján. Hirtelen világítás-változás, és megjelenik egy ijesztő külsejű óriás (magas homlok, tágra nyílt szemek, és úgy van öltözve, mint egy átlagos amerikai öregember a filmekben), akinek a feje eléri a plafont. Kimért hangon elmond három talányos mondatot, és bizonyítékként leveszi Cooper kezéről a gyűrűjét. Aztán ahogy jött, úgy el is tűnik. A talányos mondatok egyébként segítik a nyomozást, de ez még csak a jéghegy csúcsa lesz, amire ekkor rájön Cooper. Az óriás után megjelenik az ajtóban egy alacsonyabb öregúr, a szobapincér, mert Cooper rendelt egy pohár meleg tejet. Azonban ahelyett, hogy segítene az ügynöknek, észre sem veszi, hogy valami gond van. Egyszerűen csak beszél a földön fekvő, nyöszörgő emberhez. Ilyeneket mond: "Itt a finom tejecske. Igya meg, mert kihűl. Hallottam ám már magáról! Maga az az ügynök."

De vannak más furcsa emberek is a kisvárosban. Tuskó Lady például egy öregasszony, akinek mindig ott van az ölében egy fatuskó, és ezzel beszélget. De nemcsak beszélget, hanem fontos információkat tud meg tőle, ezzel segítve Coopert a nyomozásban. Megjelenik maga David Lynch is a filmben mint Dale Cooper főnöke, aki nagyothalló és állandóan üvöltözik. Vagy éppen a tudathasadásos, félszemű nő, aki azt hiszi, hogy tizenéves, és egyébiránt olyan ereje van, hogy egy fiatal fiút 10 méterre dob arrébb. A helyi szálloda igazgatója viszont csak egy időre lesz dilis, amíg megnyeri a délieknek a polgárháborút a terepasztalán, miközben csak olyan emberekkel hajlandó kommunikálni, akik korabeli öltözetben vannak. Aztán amint aláíratja az északiakkal a szerződést, rögtön visszanyeri régi észbeli képességeit.

Végül a sorozat közepe fele kiderül, hogy a középiskolás lányt, Laura Palmert apja gyilkolta meg. Csakhogy ekkor kezd igazán bonyolódni a cselekmény. Kiderül ugyanis, ami már addig is egyre sejthető volt, hogy nem evilági történetről van szó. Van ugyanis egy Bob nevű vándorlélek, aki az emberek gyönyöreiből és félelmeiből táplálkozik. Mindig azéból, akibe beköltözik. Ilyenkor néha átveszi a hatalmat azon az emberen és gyilkol. Laura is ezért halt meg. Az apjába került Bob. De ez sem ilyen egyszerű, ugyanis Laura körül már életében igen sok furcsaság volt.

A lényeg, hogy miután elkapják Laura apját (közben Laura unokatestvérét is megöli, immár a nézők szeme láttára gyilkol Bob), meghal, és Bob kiszökik belőle. Nem tudni merre megy, és kibe fog beleköltözni.

Ezalatt ahány szereplőt ismerünk meg, annyi történet (méghozzá bizarrabbnál bizarrabb történet) bontakozik ki előttünk. Annyi, és olyan furcsa, bonyolult, hogy mindegyikből lehetne írni egy 165 részes brazil sorozatot is. Vannak szerelmek, hatalmi harcok, gyűlölet, pénzéhség, és az emberi lét és kapcsolatok minden egyéb formája is. Mindez annyira összesűrítve, amennyire csak lehet. És nem tudni, melyik sztorinak van köze a másikhoz, s ha már tudjuk, hogy van köze hozzá, akkor azt nem tudjuk, hogy miért.

Közben egyre többször és egyre jobban keveredik a valós és a szellemvilág. Kiderül, hogy már rég tudják Twin Peaks bizonyos lakói, hogy a várost magába záró fenyőerdő is tartogat igen sok félelmetes jelenséget. Gonosz erők dolgoznak a város fölött, de sosem lehet biztosra tudni, mikor, hol, hogyan. De mindig érezni, hogy ott van. A Gonosz.

Hirtelen Cooper egy olyan csatában találja magát, ami már nem az FBI hatásköre, de még csak a CIA-é sem. A jó és a rossz csatájává válik Laura Palmer gyilkossági ügye, és mindez egy újabb látomás után válik teljesen világossá. Az egyik melléktörténetben Cooper és a seriff egy szobába tör be, ahol egy nő (a seriff szerelme) épp lelőtt egy embert. Miután egymásra szegezik a pisztolyaikat, a nő egyszerűen összeesik az ágyon és meghal. Ekkor Cooper újra megmerevedik, spot fény jelenik meg az ágyon, és minden más elsötétül. Egy kéz kapaszkodik fel az ágyon, miközben ördögi kacaj közepette kérdezi az előbújó Bob: "Mi történt a halott Josie-val?". Aztán hirtelen eltűnik, és helyébe megjelenik egy piros ruhás törpe, aki dalolászva szteppel az ágy tetején. Ezután a fából készült éjjeliszekrény fiókjának fogóján megjelenik a kétségbeesett Josie arca, és mintha ki akarna törni belőle, kidudorodnak a fából arcvonásai, miközben túlvilági hangon sikolt. Ekkor lesz világos, hogy Bob, a gonosz nemcsak a Laura Palmer ügyben volt jelen. ő ott van mindenütt.

Ha ez a kis leírás nem volt egészen érthető, az nem csak az én hibám. Tényleg nehéz megérteni a filmet, még ha látja az ember, akkor is. Azonban akár érthető, akár nem, minden bizonnyal érdemes megnézni. Nemcsak a kiváló és egyedülálló hangulata miatt, hanem az ezt szolgáló fantasztikus zene miatt is. Egyszerűen, ha még a történetet sem érti meg teljesen az ember, maga a film nézése is nagyon izgalmas. A furcsa jelenetek, a karakterek, a párbeszédek mind-mind külön élményszámba mennek.

Ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyet nézzen meg az MTV2-n, keddenként 21.30-kor kezdődő részek közül. És ne vegyétek teljesen se komolyan, se racionálisan. Csak így fog "bejönni".

csab-sz